Főkép

Túl a harmadik köteten, úgy érzem nem hallgathatok tovább Maigret egy sajátos szokásáról. Nincs mit szépíteni, kedvenc felügyelőnk nem veti meg az alkoholt, és ennek a szenvedélyének nem csak civilben hódol, hanem szolgálatban is. Na nem kell megijedni, nem részeges alkat, csupán nyomozás közben előszeretettel felhörpint egy-egy pohár sört, calvadost, konyakot, grogot és még hosszasan folytathatnám a listát. Magyarázatként elvétve történnek utalások részéről, hogy az ügyek többségét bódult állapotban oldja meg, mivel ekkor következik be a megvilágosodás, vagyis amikor az addig kusza részletek összeállnak, és egyértelművé válik mi is történt valójában (szóval: muszáj inni).

Történetünk idején novembert mutatnak a naptárak, és az időjárás ennek megfelelően hideg esővel locsolja kitartóan a párizsi utcákat. Egy fárasztó ügy után Maigret éppen megpróbálja kialudni magát, amikor sürgős esettel ébresztik: a Montmartre-on halálosan megsebesítettek egy nyomozót. Miközben az áldozat életét hosszas operációval próbálják megmenteni az orvosok, egyre több különös részlet derül ki az ügyről. A rendőrségen csak Faragatlan Nyomozóként emlegetett férfi ugyanis éppen egy hölgy lakásáról távozott, amikor közelről rálőttek.


Történt mindez éjjel, lakásától és feleségétől távol. Vajon szerelmi kalandról vagy nyomozásról van szó? Sajnálatos módon a Faragatlan semmit nem árult el társainak (az utóbbi években minden általa megoldott bűnügy dicsőségét elorozták előle), így senki nem tud semmit.

Maigret jön-megy, kérdezősködik, nem érti az egészet és ennek örömére megiszik néhány sört.

A szerző életrajza