Főkép

A csilláron is lógtak... A Budapest Music Center (BMC) Opus Jazz Club-ja talán még sosem volt ennyire tömve egy nyári jazz koncerten, asztalhoz is alig lehetett jutni. Gőz László, a BMC alapítója szokatlan módon szót kér a koncert előtt, és egy olyan embertől halljuk a műsor felkonferálását, akinek a zene iránti szerelme és egyik nagy álma valósul meg éppen: az egyik létező legnagyobb óriás, Chris Potter (szaxofon) lép színpadra barátjának kvartettjével, Dresch Mihállyal (szaxofon, fuhun), Budapesten, a BMC-ben. Gőz egy olyan reményének is hangot ad, hogy esetleg a koncertről készülő felvételt megjelentessék a jövőben. A fergetegesre sikerült muzsikálás alapján nem tűnik úgy, hogy bármi akadály lehetne: ha sikerült jól rögzíteni az anyagot, akkor a BMC kiadványok egy új gyöngyszeme kerül majd kiadásra.

 

Mert, hogy adott egy kvartett, amelyről csak szuperlatívuszokban érdemes beszélni, amely a világ egyik legkeményebben dolgozó és legfelkészültebb zenészével kiegészülve szinte mindvégig rendkívül éretten muzsikált együtt péntek este. (Potter felkészültségéről zárójelben: Pat Metheny, aki minden egyes koncertje előtt három-négy órával a színpadon van, hogy gyakoroljon, a 2014-es turnéjuk során [Pat Metheny Unity Group] nem győzte csodálni Pottert, hogy ő öt-hat órával korábban ott volt felkészülni. Potter erre csak annyit mondott egy interjúban, hogy hát végre nincsen semmi ami zavarja, lehet fejlődni – mindezt egy több, mint százötven állomású koncertkörúton. (Extra zárójel: és azt tudták, hogy Pat Metheny nem eszik semmit a fellépéseinek a napjain, hogy jobban tudjon koncentrálni?)) Az már egyáltalán nem a zárójelek világa a kulináris vonalon, hogy az Opusban jól főznek és az árak is teljesen korrektek.

 

Egy háromnegyedes lüktetésű témával nyit az este, Potter rendkívül erőteljesen dallamorientált játéka teljesen lehengerlő, a klub akusztikájának köszönhetően nyersen, tisztán szól. Lukács Miklós (cimbalom) szólójára négynegyedre váltanak és Baló István (dobok) triolás tagolással igyekszik becsapni a hallgatóit, hogy Dresch szólója már ismét az eredeti metrumban folytatódjék. A második témát is sajátosan ritmizálják 2-2-4-es körökben, és amikor a negyedik téma balladája után – amelyben Lukács gyönyörűen szólózik – Dreschtől megtudjuk, hogy ezek mind Potter kompozíciók voltak, akkor egyrészt megértjük, hogy miért szólt egy kicsit döcögősen a második téma, másrészt pedig rácsodálkozunk, hogy mégis mennyire a Dresch Quartet sajátjának hangzott – az első benyomás az volt, hogy a kvartett egy teljesen új darabját hallgatjuk.

 

Rengeteg kincset érő forma valósul meg az este során, amelyek közül a két legemlékezetesebb Lukács és Horváth Balázs (nagybőgő), illetve Potter és Baló duó kiállásai. Ez utóbbiban csak leesik az állunk attól a készletgazdagságtól, amellyel Potter rendelkezik és csak egyre fokozza és fokozza a muzsika intenzitását. A koncert második felében túlnyomórészt Dresch kompozíciókhoz (Futás Miska) kapcsolódik az amerikai sztár, a kvintet gőzösként robog. Nagyszerű este volt, legközelebb se hagyják ki! És persze a CD-t már most nagyon várjuk...

 

Előadók:

Chris Potter – szaxofon

Dresch Mihály - szaxofon, fuhun, furulya

Lukács Miklós – cimbalom

Horváth Balázs - nagybőgő

Baló István – dobok