Főkép

A német illetőségű, power metalban utazó Rage, harminc éves fennállását ünneplő turnéjának keretén belül tartotta koncertjét az A38 színpadán. Nem is igazán tudok pontosan visszaemlékezni, mikortól is kísérem hol több, hol kevesebb figyelemmel „Peavy” Wagner és csapata tevékenységét, de az biztos, hogy a húsz éves születésnapjuk alkalmából tartott turnéjuk során – a megboldogult E-Klubban – volt szerencsém a későbbi főszerkkel az oldalamon megtekinteni a produkciót. Mit nem adnak az égiek, most, tíz évvel később – hasonló alkalomból kifolyólag – ismét a főszerkkel élvezhettem végig a koncertet.

 

Pár perccel nyolc óra előtt sikeresen landoltunk a hajón és – minő német precizitás – pont annyi idők volt az első előzenekar kezdéséig, hogy a „mörcsendájzt” szemügyre tudjuk venni. Tisztességes volt a felhozatal mind hangzó, mind ruházati vonalon, bár a 6.200 Ft-os „tísört” és a 11.000 Ft-os „húdi” árakat kicsit soknak tartottam.

 

Elsőként a szintén német illetőségű Lion Twin lépett a deszkákra. Alapvetően metal-pop-ot játszanak, bármit is jelentsen ez. A weboldalukon azt írják, zenéjüket egyházi, klasszikus és népzenei motívumokkal gazdagítják. Nos, ebből nem igazán vettünk észre sokat. A legtöbb nóta arra építkezett, hogy Liane Vollmer-Sturm énekesnő minél többször énekelje ki a magas C-t; nem igazán értettem, hogy miért nem lehet normális hangmagasságban egy sort sem előadni, miért kell mindnek az egekben végződnie. Egy idő után határozottan unalmassá vált számomra a dolog, ráadásul zeneileg sem nagyon mutattak újat, ha létezik a metal-nak lakodalmas formája, akkor ez leginkább ahhoz hasonlított.

 

Harminc-negyven percnél nem is tartott tovább a produkció, rövid szünet és átszerelés után következett a Tri State Corner. A holland, lengyel és görög zenészek alkotta zenekar első ránézésre azért tűnhet ki a többiek közül, mert nagyon erősen építenek Ioannis „Janni” Maniatopoulos buzuki játékára, és azért valljuk be, nem sok metal koncerten lehet látni ezt a hangszert. A rock/metal-ban mozgó csapat talán még érdekes is lehetett volna, ha tényleg a keményebb muzsikából van több, azonban erősen a softrock felé hajló dallamoktól kirázott a hideg. Reméltük, hogy a buzuki majd csak kihúz minket a csávából valamilyen népzenei irányból közelítve, de itt szó sem volt ilyesmiről, egyedül a „fémestől” nagyon elütő hangja volt eleinte érdekes. Sajnos a nóták nem nagyon különböztek egymástól, az előadás végén úgy éreztük, valami „egybezenét” hallgattunk majd háromnegyed órát.

 

Mindezek után reméltük, igazi felüdülés lesz majd a Rage koncertje. Nos, ha nem is az elejétől a végéig tartott a féktelen száguldás, volt jópár mozzanat ami érdekessé és egyedivé tette a fellépést. Ha valaki ismeri a zenekart, tudhatja, hogy viszonylag jól elkülöníthető korszakaik vannak, és igen, akadnak olyan mozzanataik, amik kevésbé vagy határozottan nem tetszenek nekem. Az eljátszott nóták alapján így kissé vegyes kép alakult ki bennem a helyszínen, mert a merítés bizony minden korszakot érintett. Alapvetően megvolt egy erős kezdőlendület – bár igazán bemelegedve csak a „War of Worlds” után éreztem magam –, ami képes volt magával ragadni, de aztán jött egy hullámvölgy. És aztán megint kaptunk egy lökést és megint egy hullámvölgy. És ez így ment szinte végig a koncerten. Hol átszellemült arccal énekeltünk a főszerkkel, hol meg furcsa arckifejezéssel néztünk össze. Victor Smolski természetesen nyomott egy igazán emberes gitárszólót, ami pár perc után kapott egy kis zenei alapot valami gépből, így szintire és dobra improvizált. Majd ezt váltotta André Hilgers és „Peavy” Wagner, akik immáron a gép helyett nyomták Victor-nak az alapot. Viszont André nem nyomott dobszólót, amit azért erőst hiányoltam.

 

Ami igazán megindító volt, az a „Higher Than The Sky” vége. A közönség általában nem akarja abbahagyni az éneklést és ez most sem történt másképpen. A zenekarnak ez mindig nagyon tetszik, amit azt hiszem, meg tudok érteni. Ilyenkor látszik igazán, hogy bár „kemény” zenéről beszélnek, mégsem a keménységről szól csak ez az egész metal dolog. És persze tök jól lehet mindenféle más előadók nótáiból „rájátszani” a közönségre. Vidámak is lettünk a főszerkkel, amikor az „Eye of the Tiger” dallamai csendültek fel. A ráadás pedig igazán fergetegesre sikeredett. A Rage átment akusztikusba, kiegészült Vassilios „Lucky” Maniatopoulos-szal, a Tri State Corner énekes-kongásával – hangszerrel együtt – és így játszottak nekünk még majdnem fél órát. Az már csak hab volt a tortán, hogy közben André Hilgers dobszerkóját elkezdték bontani a road-ok és az utolsó két-három számot más szinte csak lábdobon tudta így eljátszani.

 

Összességében egy jó koncertet kaptunk a pénzünkért és ha nem is pörögtük végig az eseményt és dobtuk el az agyunkat, számos alkalommal volt szerencsénk 100%-ban élvezni a Rage zenéjét. Reméljük, megmarad a lendület a következő húsz-harminc évre - mindenkiben.

 

Az együttes tagjai:

Peter „Peavy” Wagner – basszusgitár, ének

Victor Smolski – gitár

André Hilgers – dob

 

Diszkográfia:

Avanger – Prayers Of Steel (1985)

Avanger – Depraved To Black – EP (1985)

Reign Of Fear (1986)

Execution Guaranteed (1987)

Perfect Man (1988)

Secrets In A Weird World (1989)

Reflections Of A Shadow (1990)

Extended Power – EP (1991)

Trapped (1992)

Beyond The Wall – EP (1992)

The Missing Link (1993)

Refuge – EP (1993)

Power Of Metal – Live CD (1994)

10 Years In Rage (1994)

Black In Mind (1995)

Lingua Mortis (1996)

End Of All Days (1996)

Higher Than The Sky – EP Japan (1996)

Live From The Vault – EP Japan (1997)

XIII (1998)

In Vain „Rage In Acoustic” (1998)

In Vain I-III (1998)

Ghosts (1999)

Welcome To The Other Side (2001)

Unity (2002)

Soundchaser (2003)

From Cradle To The Stage (2004) koncert DVD és CD

Speak Of The Dead (2006)

Full Moon in St. Petersburg (2007) DVD

Carved In Stone (2008)

Gib Dich Nie Auf (2009) EP

Strings To A Web (2010)

21 (2012)

The Soundchaser Archives (2014)