Főkép

A tegnapinál valamivel elviselhetőbb meleg fogadott a kora délutáni órákban. Akárcsak tavaly, idén is útlevelet – ez tölti be a programfüzet szerepét – kap minden látogató, amibe ismét lehet a különböző helyszíneken pecséteket gyűjteni. Mindezeknek egyenes következménye volt, hogy elzarándokoljak a Sziget Beach-re és Senki Szigetére, hogy a füzetembe legyenek az ottani plecsnik, mert ezt tegnap ottjártamkor kihagytam. Akkor nem lehetett a látogatóknak birtokba venniük a Dunát, de ez most megváltozott és igen szép számú „szigetelő” hűsölt a vízben. Igaz, hogy a magas vízállás miatt most szinte elhanyagolható méretre zsugorodott a konkrét beach, de ez a legkevésbé sem zavart senkit; napfürdő helyett jöhetett az árnyékban történő relaxáció. De nem csak a strand az, ahol lehűlhet az, aki már nem bírja a forróságot; a Sziget számos nagy forgalmú helyén óriásventillátorokat helyeztek üzembe, amelyek igencsak jól jöttek, miközben a Nagyszínpad felé bandukoltam a szikrázó napsütésben. (Jártamban-keltemben volt alkalmam közelebbről szemügyre venni a Sziget Art Zone-ban lévő gomba installációkat. Jelentem nem vesszőkből, hanem drótból készültek, de ez mit sem csökkenti az élvezeti értéküket. Továbbra is tetszenek ezek a mütyűrök.)

 

Anti-Flag. Tavaly volt alkalmam élőben látni a pittsburgh-i punk rock bandát egy másik fesztiválon. Akkor igencsak jó bulit csaptak, így reméltem, hogy most is valami hasonló fog következni, csak valamivel több résztvevővel. Nem kellett csalódnom, Chris#2 (Chris Barker) basszeros az első perctől kezdve nyomta a műsort. Hol a közönség jobb, hol a bal oldalát énekeltette meg, számos alkalommal volt össznépi taps, irányított csápolás. Nagyjából a koncert közepén a dobszerkó egy darabját is sikeresen lezúzta, miután vagy kétszer földhöz vágta azt. Persze a circle of pit sem hiányzott a repertoárból, ráadásul ezt nagyjából 3-4 számonként önszorgalomból produkálta a nagyérdemű azon felül, hogy a show elemként guggolás-ugrás-körberohanás egyébként is szerepelt. A közönség – saccra tíz-tizenötezer ember jöhetett össze a koncertre – persze vevő volt mindenre; annak rendje és módja szerint mindenki kivette valamilyen formában a részét az ének/tánc/pogó valamelyikéből.

 

Egyetlen dolog zavart csak, Chris#2 szerintem kicsit túlzásba vitte a beszédet és indokolatlanul soknak éreztem a nagy közös énekléseket. Úgy tűnt, ezek túlságosan megtörik a buli ívét és apasztják a hangulatot. Minden ilyen megmozdulása után fel kellett ismét pörgetnem magam és ez nekem fárasztóbbnak tűnt, mint „simán végig nyomni” a produkciót. Ahogyan tavaly, úgy most is azzal ért véget a koncert, hogy Pat Thetic dobos, egy minimál setup-al levonult a közönségbe és ott játszotta végig a záró nótát. Ez alkalommal Chris#2 is csatlakozott hozzá és a dobszerkóra felállva énekelt.

 

Ska-P. Aki úgy gondolta, hogy nem lehet tovább fokozni a hangulatot a mai napon, az igen erősen tévedett. Alig csendült fel az első akkord a színpadon, a közönség soraiban azonnal kitört a fiesta. Hogy mennyien is vettek részt ebben, azt nem tudom, mert a tömeg közepén nyeltem a port, amit a rögtönzött – kb. másfél órás – táncmulatság eredményezett. Mindehhez jelentősen hozzájárult az is, hogy a ska-punkban utazó együttes a leggyorsabb számaiból rakta össze mai műsorát, így esély sem volt a lanyhulásra vagy pihenésre. Egy-két alkalommal – ahogyan azt már megszokhatta az, aki volt az együttes koncertjein – Pipi (ének) jelmezbe bújása adott csak egy szusszanásnyi időt, hogy aztán még nagyobb vehemenciával vessük bele magunkat az önfeledt táncba. Az már az első pillanatokban kiderült, hogy a zenekar legalább annyira élvezi a fellépését, mint a nagyérdemű és úgy gondolom, nincs annál jobb ösztönző erő egy banda, sem a közönsége számára, mint amikor látjuk egymásról, hogy rendkívüli boldogságot okoz a másik produkciója. És mindezek betetőzéseként a koncert végén, illetve valamivel utána került sor a lufi reptetésre, amely során 20.000 ballon indult a levegőbe. Ezt elmesélni nem nagyon lehet, ott kell lenni és átélni.

(Egyetlen egy apró „nemtudommineknevezzem” mozzanat volt az előadás során. A „Crimen Sollicitationis” nóta alatt – amely gyaníthatóan nem tartozik a katolikus egyház kedvencei közé – a két óriáskivetítő nem üzemelt. Remélem egyszer kiderül majd, hogy miért.)

 

A Ska-P koncertje után ha nem is centikkel a föld felett járva, de rendkívüli megelégedettséggel és mosollyal az arcunkon vágtunk neki az est hátralévő részének. Igaz, aggódni kezdtünk Z barátommal, hogy kapunk egy kiadós vihart a nyakunkba; kicsit beborult, sötét fellegek érkeztek, a szél határozottan felerősödött és inkább volt hideg, mint meleg. Bíztunk azért benne, hogy az „égi áldás” elmarad és a „régi motorosok” szokásához híven nyakunkba vettük a Szigetet, szemrevételezni, amik eddig kimaradtak. Egy dolog nagyon gyorsan szemet szúrt nekünk: a színpadok környékéről száműzve lett mindenféle ülő alkalmatosság. Még a vendéglátóipari-egységek előtti eleddig megszokott sörpadok is hiányoznak. Értelmet nem nagyon látunk ebben.

 

Persze megint lekeveredtünk a „fényalagúthoz” – vagy minek nevezzem ezt az dolgot. Ismét meg kellett állapítanom, hogy marha jól néz ki sötétben a cucc. És nagy szerencsékre pont ekkor indult útjára a francia Compagnie Malabar színházi társulat Dragonüs előadása, ami egy hatalmas gépsárkány megsétáltatását jeleni. A gépszörny persze világít, okádja a füstöt a szája és még lángot is tud fújni csillagszóró vagy mifene segítségével. Mindeközben előtte-mellette lovagok ugrándoznak gólyalábakon és a sárkány hátán helyet kapott duó kellemesen indusztriális zenével bombázza a szájtátó bámészkodókat. Igazán lenyűgöző látvány, aki az esti órákban arra jár feltétlen szakítson időt a produkcióra. Mindezek után már csak az maradt hátra, hogy némi lőporfüsttel az orrunkban belevegyük magunkat az éjszakába…