Főkép

Ha csupán a lényegre akarnék összpontosítani, egyetlen mondatban össze tudnám foglalni a tegnapi koncertélményt: messze több volt, mint fantasztikus. Ám mégiscsak érdemes belemenni a részletekbe is, mivel a csapat hozzáállásából sokan tanulhatnának, pár dolog pedig ennek ellenére árnyalja a képet – igaz, amit esetleg kritizálni lehetne, arról nem a zenekar tehet, hanem külső tényezők befolyása tükröződik bennük.

 

Aki nyomon követte az együttes posztjait a közösségi portálokon, nyilván tisztában van vele, hogy a koncertek jó részére vagy eleve nagy arénákban került/kerül sor, vagy az eredetileg meghirdetett helyszínek helyett kellett komolyabb kapacitásúakat választaniuk a szervezőknek. Magyarországon viszont kénytelenek voltunk megelégedni a Petőfi Csarnokkal, hiszen a nagy öregektől eltekintve egyedül a Nightwish képes megölteni a Sportarénát a metalos bandák közül. Így aztán a háromkamionnyi technikát, amivel a Within Temptation érkezett, akár túlzásnak is érezhettük volna, ha akadékoskodni akarunk. Ugyanakkor igencsak pozitív élményként maradt meg bennem, hogy a buli előtt csaknem a Liezen-Mayer sétány végéig elért a – rendkívül fegyelmezetten – várakozó sor. Vagyis a metal még nem teljesen halott ebben az országban. Persze a lelkesedés ez esetben egyértelműen indokoltnak bizonyult.

 

Kevés olyan befutott, soklemezes együttest ismerek, akik valóban komolyan veszik a „lemezbemutató turné” kifejezést, és ténylegesen az aktuális albumuk adja a turné gerincét. A Within Temptation az üdítő kivételek közé tartozik, így a kétórás setlist több mint egyharmadát a Hydra dalaiból válogatták össze, ráadásul az eggyel korábbi Unforgiving úgyszintén valamivel nagyobb súllyal – négy számmal – szerepelt, így összességében tizenegy új nóta plusz egy friss feldolgozás állt szembe a nyolc régi nagy slágerrel. Avíttsággal tehát semmiképp nem vádolhatjuk a csapatot. És hogy miért fontos ez? Számomra mindenekelőtt azért, mert ugyan én is hallani akarok legalább néhány régebbi kedvencet, mégsem szeretem, amikor múzeumban érzem magamat egy metal vagy rock koncerten, mert ahhoz elég, ha előveszem a lemezeket, különösen a koncertalbumokat vagy a DVD-ket. Ezenkívül meggyőződésem, hogy kizárólag a folyamatos megújulás képessége tarthat a felszínen bármely csapatot, és ebből a Within Temptation kitűnőre vizsgázott.

 

Ebbe beletartozik a hangzás is. Stefan Helleblad csatlakozásával, úgy érzem, kifejezetten keményedett a megszólalás, miközben rengeteg popos elem úgyszintén bekerült az együttes újabb számaiba. Stefan ráadásul jól láthatóan rendkívüli módon élvezi, hogy a színpadon lehet, és Ruud Jolie-val együtt hamisítatlan kemény magot alkotnak. A gitárok harapnak, a riffek feszesek és földbe döngölőek, és talán nem sokat kell már várni rá, hogy hosszabb kiállásokat is hallhassunk tőlük. Mert végre gitárszólókat is hallani, még ha nem is annyira hosszúakat, amilyenekkel az én öreges, alapvetően klasszikus hard rockhoz szokott igényeimet teljesen kielégíthetnék. Viszont egyértelműen a gitároké meg a ritmusszekcióé volt a főszerep – olyannyira, hogy ez időnként mintha Sharon rovására ment volna, akinek mindvégig tökéletes, parádésan intonált hangját a kelleténél kicsivel jobban a háttérbe szorította volna a zakatolás (és – mint a koncertet velem együtt élvező barátom megjegyezte – egy híján sajnos a gitárszólókat sem nyomták eléggé előre). De a lényeg a „kicsivel”, mert amúgy kifejezetten csodálatos arányokkal szólt minden: a billentyű többnyire teljesen kísérőszerepet játszott, halványan telített, és főként a lírai számokban került reflektorfénybe, a dobok pedig pontosan olyan erővel döngették a mellünket, hogy maradandó károsodást még ne okozzanak, ugyanakkor határozottan emlékeztessenek arra, hogy hol vagyunk.

 

És mindehhez olyan fények és háttér járultak, melyekre a lenyűgöző és döbbenetes szavak túlságosan enyhének tűnnek. A „Dangerous” és a szó szerint kápráztató fényhatásokkal kísért „Tell Me Why” érzésem szerint akkorát ütött, hogy azt leírni nem lehet. Azzal pedig minden rajongó tisztában van, hogy a Within Temptation mostanra több duettel is próbálkozott, és a hangfelvételek mindig a koncertek kényes pontjainak számítanak. A vetített képekkel együtt megszólaló élő zenét azonban, én legalábbis úgy éreztem, tökélyre vitte a zenekar. Sehol sem lehetett azt érezni, hogy az előre rögzített dallamok mesterségesen egészítenék ki az ott helyben megszólaltatott hangokat. Ez egyrészt valószínűleg annak köszönhető, hogy a videóinstallációk mindvégig szerves részét képezték az előadásnak (mennyire más ez már, mint annak idején, a Mother Earth korszak felfújható fái!, de az Unforgiving turnéja óta is jelentős fejlődést lehetett észlelni,még ha az önálló betétek elsősorban azt a célt szolgálják is, hogy Sharon közben átöltözhessen – és erre háromszor is sor került), másrészt pedig a zenekar végre eljutott oda, hogy amit élőben hallunk, nem pontosan fedi az albumon hallható hangokat, hanem mindvégig meglepetések várnak minket – akárcsak a régi nagyoknál.

 

Még sokáig áradozhatnék és elemezhetnék, de a tényleges élményt semmi sem pótolhatja. Mindenki menjen el, és nézze meg őket. Ám amikor Sharon azt kérdezi, akarjuk-e, hogy jövőre is eljöjjenek, jó lenne igennel felelni, és ha már tapsolni kezd a közönség, akkor nem ártana ritmusban, a zenészekkel egy tempóban maradni, hogy hatását tekintve ne essen szét az épp megszólaló szám. De ez már csak kukacoskodás, a hazai kispálya miatti bosszankodás, mert igaz, hogy nem egy koncert életem végéig megmaradó emlékét őrzöm, a hollandok mostani bulija a kiemelkedően legjobbak közé tartozik, és ehhez kétségtelenül hozzájárult az egyébként lelkes és nagyszerű közönség is (és bárcsak az első sorokból nézhettem volna végig az egészet!). És mert a Within Temptation a modern, szimfonikus metal világában megfellebbezhetetlenül a tökéletességet képviseli a technika és az élő zene összeházasításának területén.

 

A koncerten elhangzott dalok (forrás: setlist.fm):

Dragon (kisfilm)

Let Us Burn

Paradise (What About Us?)

Faster

Iron

Edge Of The World

Mother Maiden (kisfilm)

In The Middle Of The Night

Angels

Dangerous

And We Run

Tell Me Why

Elements Intro (kisfilm)

See Who I Am

Stand My Ground

Our Solemn Hour

The Cross

Covered By Roses

Mother Earth

Ráadás:

What Have You Done

Fire And Ice

Summertime Sadness (Lana Del Ray feldolgozás)

Ice Queen