FőképAmikor elolvastam az Imladris Kulturális Központban (Budapest, V. ker. Váci utca 65.) március 24-én megtartott koncert ismertetőjét, már sejtettem, hogy valami különleges dolog fog születni azon az estén. A zenésztársai (Kevin Kastning - gitárok és Major Balázs - ütősök) élén fellépő gitárosunk, Szabó Sándor így körvonalazta a Kontaktus koncert címet viselő produkciót: „Amikor a muzsika kilép hagyományos funkciójának kereteiből és meghaladja azt, akkor egyfajta hangköltészetté válik. Ez jelen esetben a rendkívül gazdag és egzotikus hangszerelésben, az organikusan szerveződő zenében és a természetből, az életből vett előre rögzített hangi történésekben nyilvánul meg, melyek a hallgató képzeletét orientálják. Ehhez párosul a két kontakttáncos mozgása, mely vizuálisan fonja össze a hangi élményt.”

A koncert hangzóanyagát a zenésztrió a közelmúltban az USA-ban megjelent Triptych című albuma adta. A zenei gondolatok Györke Tímea és Szamosi Judit kontakttáncosoknak köszönhetően manifesztálódtak fizikai szinten. Sőt a koreai táncos, Bari Kim személyében egy harmadik művész is csatlakozott Tímeáékhoz. Bari neve nem szerepelt a hivatalos „stáblistán”, de valahogy eljutott hozzá a produkció híre, és mivel korábban már dolgozott együtt a két fellépő táncossal, nem volt akadálya annak, hogy beszálljon.

Mielőtt beszámolnék a produkcióról, mindenképpen fontosnak érzek néhány gondolatot leírni a kontakttáncról, ugyanis véleményem szerint hazánkban csak szűkebb körben ismert ez a műfaj. Pedig több mint negyvenéves múltra tekint már vissza a kontaktimprovizáció, amelynek alapjait a Steve Paxton által vezetett tánccsoport rakta le a ’70-es években. Paxtonék olyan új táncformát kerestek, ami minden addiginál nagyon szabadságot ad a táncosoknak. A megoldást a kontaktimprovizációban, ebben a sokrétű duett táncformában találták meg, ami mozgás, felfedező élmény, kikapcsolódási forma, filozófia és közösségformáló aktivitás is egyben.

A fenti kitérő után fókuszáljunk ismét az előadásra. A koncert keretében elsősorban a gitárok és a többi hangszer nem konvencionális hangzásait is felhasználó, a táncosokkal együttműködésben születő individuális és interaktív nyelv használatának lehettünk szem- és fültanúi. A művészek mindezt a szabad improvizáción keresztül mutatták be, amelyben nincs a szó klasszikus értelemben vett stílusbeli vagy akár nyelvi elkötelezettség és definiált hangzás vagy megtervezett mozgássor. Amíg a „klasszikus értelemben” vett zene nemcsak a megszületésének, hanem az előadásának a pillanatában is a múlt felé fordítja a hallgató figyelmét, addig Szabóék improvizációja a most szabadságáról szólt, amelynek kifejezésmódjában és eszközeiben jelen van a tradíció, de mégsem determinálódik általa. Anyagtalan jellegénél fogva a hang mintegy szublimálja az embert és a természetet, hiszen utóbbi hangi megnyilatkozásai az ember legősibb, legeredetibb élettapasztalatai közé tartoznak. A trió produkciója ilyen szempontból „múltidéző” volt, hiszen hazavitt bennünket az „ősforráshoz”. Az egész műsort az időtlenség érzete lengte körül, amihez minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy Szabó a gitárjai mellett egy tradicionális kínai hangszert (guzheng - huszonegy húros kínai citera) is bevont a hangköltészetbe. Az amerikai gitárostól, Kevin Kastningtől pedig azt a magas szintű, modern akusztikus gitárzenét kaptuk, amit a lemezein évek óta megszokhattunk tőle. A legkülönbözőbb ütős hangszereket megszólaltató Major Balázsnak is nagy szerepe volt abban, hogy ez az utazás az „őshang forrásához” sikeres legyen.

A táncosok, Tímea, Judit és Bari – akik folyamatosan változó párokat alkotva jelentek meg a színpadon – tudatosak, érzékenyek és nyitottak voltak, de nem irányították a történéseket és meghagyták a partnerük választási szabadságát. Ezzel együtt kiderült, hogy kontakttánc az egymásra utaltság modellje is. A néző számára könnyen azonosítható módon a táncosok mozgásanyaga a befelé figyelést és a mozgás folyamata iránti nyitottságot tükrözte. A mozdulatok forrása az a kreatív mozgatóerő volt, amelyet az egyensúlyi helyzetekből való kibillenés idézett elő. Táncuk alapján megérthettük, hogyan juthat a tudatunk kifejezésre a mozdulatainkban és felfedezhettük az összefüggést a legalacsonyabb mozgásszint és a legdinamikusabb mozdulatsorok között. Személy szerint rám Tímea produkciója hatott a leginkább: az, hogy milyen mély átéléssel volt képes lefordítani a zene nyelvét a mozgáséra. Ugyanakkor Juditot és Barit is dicséret illeti a különleges és meggyőző mozgássoraikért.

Érzésem szerint a produkció maximálisan elérte a címében (Kontaktus) sugallt célját, ugyanis az est során intenzív kommunikáció folyt muzsikus-muzsikus, táncos-táncos, muzsikus-táncos valamint a művészek és a közönség között.

Úgy gondolom, hogy jó ötlet volt egy „mederbe terelni” a zenei és a táncos improvizációt, hiszen a kettő ötvözéséből egy nagyon élő és rendkívül kifejező performance született. Bizonyságul szolgált ez arra is, hogy ha két művészeti ág támogatja egymást, akkor a bennük lévő energiák összeadódnak, ami segíti a kreatív folyamatok beindulását és kifejlődését.