Fekete Párduc (film)

Nem titok, hogy a Marvel évekre előre tervezetten adagolja a közönségnek a szuperhős filmeket, a fekete bajnokról szóló film ötlete azonban még Wesley Snipes nevéhez fűződik, akit már ’92-ben foglalkoztatott egy Fekete Párduc mozi gondolata. A megvalósításra viszont 26 évet kellett várni: amikor először feltűnt a Polgárháborúban, már tudni lehetett, hogy hamarosan érkezik az eredetsztori.

BOOM T’Chaka laka!

A főhősünk, T’Challa (Chadwick Boseman), gyerekkora óta tudja, hogy egy szép napon ő követi majd apját, T’Chaka királyt a trónon. Míg az idősebb Párduc ereje teljében van, ő oszt igazságot fekete jelmezben népe védelmében. Ezen évek alatt legtöbbet egy visszatérő gonosztevővel gyűlik meg a baja, méghozzá Ulysses Klaue (Andy Serkis) személyében, aki harminc éven át kitartóan fosztogatja az ország vibranium (szuperritka és szupererős fém) készleteit. Itt kapcsolódunk be a történetbe: egy, az ENSZ székházat ért robbantás következtében Wakanda idős királya életét veszti, így T’Challára száll a korona.

Meghalt a király, éljen a király!

Nem derül ki, hogy a wakandaiak alapból ilyen ridegek, vagy a párduc istenség, Bastet által a népnek adományozott szív alakú gyógyfű (ez biztosítja a Fekete Párduc emberfeletti erejét) hatása, de nem emlékszem, hogy akár egy könnycseppet láttam volna az új király arcán. Gyászról látszólag még hírből sem hallottak, de hát kemény az élet Afrikában, s nem is áll meg, így „felszentelése” után rögtön munkához is lát T’Challa: Wakanda alapvető érdeke, hogy továbbra is rejtve maradjon a világ elől, így őrizve meg az ország szuverenitását, háborítatlanságát. Mindeközben megismerhetjük valódi arculatát, gazdagságát, technológiai vívmányait, s rájövünk, hogy a világnak mutatott szegénység csak álca. Mindezen jólét alapja pedig a vibranium, melynek érce a bolygónknak kizárólag ezen a pontján lelhető fel.

Ez az, amire a fent nevezett gonosztevőnek fáj a foga. Hogy minél többet kaparintson, összeáll más hétpróbás bűnözőkkel, mint Erik „Killmonger” Stevens, vagyis a Koncoló (Michael B. Jordan), aki behatóan ismeri a fémet, és annak előfordulási helyeit.

Karakterek

Van sok. A Fekete Párducot egy egész slepp segíti útján, T`Challa húga, Shuri hercegnő (Letitia Wright), ex szerelme, Nakia (Lupita Nyong`o), személyes testőrségének tábornoka, Okoye (Danai Gurira) és egy CIA ügynök, Ross (Martin Freeman), de még Forest Whitaker is kap néhány snittet. Épp mivel ennyi szereplő van, egyikre sem tudtam igazán ráfókuszálni, nem láttam semmi kiemelkedőt – talán Okoye jelleme a legerősebb, és Gurirának ezt ügyesen sikerül is kidomborítania. Shuri alakja ennek épp ellenkezője: amennyire egy karaktert erőltetni lehet, őt annyira bele is tolják az arcunkba, nekem a folyamatos bratyózás-pacsizás valahogy nagyon bénán hatott, és a technológiai géniuszát sem sikerült felfedeznem.

Alakítás tekintetében Boseman jó, Jordan remekel, míg mellékszereplőként Serkis nevettet. Számomra a szereplőgárda ennél nem nyújtott többet, épp csak annyit, amennyit kell, hogy ne essen szét a sztori. (Viszont kíváncsi lettem volna az eredeti nyelvű vetítésre is, mert nekem a szinkron sokszor bántotta a fülemet.)

Zárszó és egy kis politika

A Fekete Párduc név egy újkori amerikai politikai mozgalomra utal (egészen pontosan annak szó szerinti átemelése), ami az amerikai feketék egyenjogúságát hirdette, és ezért politikai és társadalmi tevékenységet folytatott. Érdekesség, hogy ez a szervezet ugyanabban a városban, vagyis Oaklandben alakult meg, ahol az antihős Erik „Killmonger” Stevens felnőtt, valamint ami a rendező, Ryan Coogler szülővárosa is.

Így nem csoda, ha magáénak érezte a művet, és odatette magát, ahogy azt kell: rendezés tekintetében szerintem kiváló a film, de ezen nem is lepődünk meg, hisz „csak” tartani kell a Marveles csodaformulát, s a menetrend szerinti nevetés-hőkölés borítékolható. Ilyen téren nem is hoz sok újat, a szokásos időzítéssel érkezik minden, amit Marvel bácsi már oly sokszor bemutatott, de mindezek ellenére még mindig „kajoljuk”, mert a látvány, az valami zseniális – imádtam például, ahogy a Párduc oldalról kitépi a terepjáró első kerekét.

Ha pusztán a látvány volna a mérték, akkor beülnék megnézni újra, de nekem ennél több kell: a körítést elég erőtlennek éreztem, s így összességében ez bizony elég kevés.

A végén nyilvánvalóan a „jó” legyőzi a „rosszat”, de ennek leginkább csak az erkölcsi fölény miatt örülünk. Killmonger ugyanis a szívén viseli testvérei sorsát: legfőbb célja, hogy a wakandai technológiával felvértezve a világ minden feketéje megkapja méltó jussát az élettől, és felülemelkedve mindenkin, végre uralkodhassanak a Föld népei fölött. Azt gondolom, emiatt a főgonosszal könnyebben azonosul majd a büszke fekete amerikai, akinek ez a film elsősorban szól. Ideológiáját, céljait tekintve véleményem szerint Killmonger sokkal inkább Fekete Párduc, ha visszacsatolunk az eredeti oaklandi fekete párducokra, de ez a titulus csak a királyt illeti, ugye.

Bastet áldása kísérjen titeket!