A Hangya (film)

Valljuk be: manapság, ha egy filmcím felett ott virít a Marvel Stúdió vörös emblémája, szinte kérdés nélkül váltunk rá a jegyet, nem törődve azzal, ha a főhős egy felfegyverzett mosómedve vagy esetünkben egy hangyákon lovagló szuper-tolvaj. Úgy tűnik, a stúdió már nem tud elég elvetemült ötlettel előrukkolni ahhoz, hogy a produkció ne döntögessen bevételi rekordokat, ami nem is probléma, hisz amíg képes tartani megszokott színvonalát, addig elégedetten fogjuk elhagyni a mozitermet.

A Marvel legnagyobb erénye, hogy pontosan tudja, mi kell egy átlagnézőnek: pont annyit foglalkozik a karakterekkel, pont annyira humoros és akciódús, hogy közel tökéletes szórakoztatást tudjon nyújtani közönségének – és ez a jól bevált recept szerintem A Hangyánál is remekül működik.

A Michael Douglas által játszott Hank Pym valaha kifejlesztett egy ruhát, ami képes hangyaméretűvé varázsolni, és emberfeletti erővel megajándékozni viselőjét. Hiába próbálja titkolni, felfedezése rossz kezekbe kerül, ezért cselekednie kell: egy visszaeső tolvajt, Scott Langet (Paul Rudd) bízza meg a feladattal, hogy hatoljon be a hataloméhes Darren Cross (Corey Stoll) laborjába, semmisítse meg a tervrajzait, és lopja el a Fullánknak nevezett veszélyes zsugorító öltözéket. Scottnak azonban ehhez meg kell tanulnia a szuperruha használatát, hogy ezzel jóvátehesse eddigi gaztetteit...

Jól tudjuk, hogy a Marvel nem szereti komolyan venni alapanyagait, nem operál mély mondanivalókkal, de talán ezt nem is érdemes neki felróni. Ettől függetlenül zavart, hogy a mostani filmnél maga az alapanyag volt komolytalan, a poénokkal pedig még rátettek erre egy jókora lapáttal a készítők, ami kifejezetten rossz hatással volt arra a néhány drámai jelenetre, amik egyébként működőképesek lehettek volna a karaktereknek köszönhetően. Főleg Hank Pym és lánya, Hope (Evangeline Lilly) közti meghidegült kapcsolat tűnt érdekesnek és átérezhetőnek, de sajnos belerondítottak a már említett tényezők.

Viszont, ha a másik oldalról közelítjük meg, A Hangya roppant mulatságos, garantáltan jóízűeket lehet rajta kacarászni, főleg, ha nyitottak vagyunk abszurd, túlzó humorára – na és persze ha nem áll tőlünk távol az akció sem. A színészekre egy rossz szavunk sem lehet, főleg, ha Michael Douglas-ről van szó: egy interjújában elmondta, hogy nagyon szeretett volna egy szerepet a Marvel univerzumban, ez pedig érződik is játékán, hisz a legjobb jelenetek hozzá köthetőek. Külön tetszett, hogy a film elképesztő ügyességgel kalauzol át minket a mikroszkopikus világba és vissza, ilyenformán pedig az operatőri munkára (Russell Carpenter), valamint a látványra sem lehet panaszunk.

Nehéz lenne azt állítani, hogy A Hangya több egy könnyed képregény-filmnél, elvégre nem emelkedik ki társai közül, viszont amíg nézzük, addig teljes mértékben elszórakoztat minket. Márpedig kell ennél több?