Főkép

Turing-teszt: az a sokat emlegetett kísérlet, mely során egy ember kapcsolatba lép egy számítógéppel, annak kiderítése céljából, hogy a gép képes-e emberi gondolkodást és intelligenciát szimulálni. Caleb, amikor hirtelen megnyeri a cégénél a programozási versenyt, és kiderül, hogy egy hetet eltölthet a vállalat igazgatója, Nathan birtokán, még nem is sejti, hogy valójában a Turing-teszt egyik résztvevője lesz. Nathan ugyanis kifejlesztett egy olyan mesterséges intelligenciát, aki (ami?) olyan komplex gondolkodással rendelkezik, ami könnyedén megtévesztheti az embereket. Caleb a teszt közben egyre jobban megismeri a robottestben lakó Avát, úgy érzi, hogy a barátja lesz, sőt, talán több is alakulhat köztük – amire azonban nem számított, hogy olyan dolgok is kiderülhetnek Aváról, amit senki sem feltételezett…

 

Manapság divatos a mesterséges intelligencia témaköre: a technika fejlődésével egyre inkább előkerülnek az olyan kérdések, hogy mi fog történni akkor, amikor végre sikerül kifejleszteni egy olyan összetett gépet, ami megközelíti, sőt, eléri vagy akár túl is szárnyalja az emberi gondolkodást. A kérdés persze közel sem egyszerű, és mindenki kicsit máshogy közelíti meg – van, aki rögtön egy „Frankenstein szörnye”-effektust vizionál, míg mások úgy képzelik, hogy az MI-k létrejöttével beköszönt az emberiség új aranykora. Hogy mi lesz az igazság, az érzésem szerint előbb-utóbb ki fog derülni, mindenesetre addig is érdemes megnézni a Sex, akarom mondani az Ex Machinához hasonló filmeket. Alex Garland alkotása bár nem éppen újszerű, de legalább nem tör nagy babérokra, és okosan végigviszi a kiindulási koncepcióját – kifejezetten jó szórakozás, ráadásul a feltett kérdésekre is ad néhány érdekes választ. Soha rosszabb mesterséges intelligenciáról szóló filmet!

 

Abházia aktuális politikai helyzete meglehetősen vitatott: az egyik oldalról szabadságot szeretnének, ám a másik oldalról ott van Grúzia, aki viszont ezt erősen ellenzi – és akkor még a nagy Oroszországról nem is szóltunk. A kisemberek életét azonban mindez meglehetősen kevéssé befolyásolja: ők csupán békében és nyugalomban akarnak élni. Egy idős ember az Inguri folyón, egy szigeten veti meg a lábát – ezeken az átmeneti szigeteken ugyanis tudnak annyi kukoricát termelni a nyári időszakban, hogy az elég legyen télire is. Lányunokájával együtt csöppnyi házat építenek, majd elkezdik a kukoricát nevelni – közben pedig mindent megtapasztalnak, amit az élet nyújthat számukra.

 

Ha valaki azt mondaná, hogy ebben a filmben nem történik semmi – nos, valószínűleg nem tévedne nagyot. Persze ez csak a látszat, mert ebben a szótlan, lassú képekkel operáló drámában inkább csak a hangulatnak, az érzéseknek, a stílusnak van jelentősége: az élet körforgásának illusztrálása ezúttal nem nagy tragédiákkal, szörnyű csúcspontokkal és kitörő örömökkel történik. Itt minden nyugodt és lassú, mindent olyan beletörődéssel vesznek szemügyre a szereplők, mintha az élet tényleg csak és kizárólag így működhetne. Nincs nagy fájdalom, nincs nagy boldogság, inkább csak az állandósult nyugodtság. Ez persze a néző számára sokkal kevésbé izgalmas vagy érdekes, mintha tele lenne mozgalmas pillanatokkal a film, úgyhogy – bár a Kukoricasziget azon kevés Titanicon vetített film közé tartozik, amelynek lesz magyar bemutatója – elsősorban azoknak ajánlanám, akik nem riadnak meg attól, hogy az első félórában egy szó sem hangzik el.

 

1954, Algéria. Kitört a szabadságharc a helyiek és a gyarmatosítók között: a francia katonaság azonban nem akarja olyan könnyen átengedni a hatalmat a lázadóknak. Mindez azonban vajmi kevéssé érdekli Darut, egy kis iskola tanárát (arab gyerekeket tanít franciául), mert bár évekkel korábban a francia sereg tisztje volt, az azóta eltelt évek alatt teljesen maga mögött hagyta a harcokat. Mostanság másra sem vágyik, minthogy hagyják békében tanítani – amikor azonban megérkezik egy csendőr, hogy vigyen el egy rabot a néhány napi járásra található városba, felbolydul a megszokott nyugalma. Elindul a gyilkos Mohameddel, azonban az út során nemcsak ő, de foglya is kénytelen olyan döntéseket meghozni, amelyek alapjában határozzák meg az életüket.

 

Bár a film eredetileg egy Albert Camus novellából (A vendég) készült, a vetítés végén valahogy mégis az járt a fejemben, hogy a Távol az emberektől sokkal inkább Hemingway számomra, mint Camus. A háború sújtotta vidéken élő férfiak próbája az élet értelméről, erkölcsről, bátorságról – olyan alapvetésekről beszél, amelyek kikerülhetetlenek mindenki életében, legfeljebb kevésbé kerülnek vele szembe ennyire egyértelműen. Viggo Mortensen persze tökéletes főszereplő, és bár Nick Cave és Warren Ellis illusztris párosának zenéje annyira nem ragadott meg, a Távol az emberektől rendkívül hangulatos alkotás: tökéletesen rántja le a földre a hősök mítoszát, nem akar sokat mondani, de amit mégis, azt keményen, durván, gátlások nélkül teszi. Bár volt egyfajta mesterkéltség a díszletben és a környezetben, számomra ez is csak megerősítése a Hemingway-féle hangulatnak – úgyhogy ha valakitől nem áll távol a kietlen Algéria és a becsület témaköre, keresve sem találhat jobb alkotást.