A hobbit - Az öt sereg csatája (film)

A Hobbit regény rövidebb, mint A Gyűrűk Ura trilógia bármelyik része, és ezért nehezen védhető az az ötlet, hogy ugyanolyan hosszúságú filmtrilógiát készítsenek belőle, és ez pont a harmadik részénél válik végképp egyértelművé. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a befejező film rossz. Szemkápráztató szuperprodukció, mely a látvány számos eleme tekintetében hű ahhoz, amit sokan Tolkien világáról gondolunk – vagy úgy is mondhatnám, hogy Alan Lee és John Howe festményei keltek életre, és ők szerintem nagyon jól vissza tudják adni az eredeti hangulatot.

Mégis épp az eredeti hangulat hiányzik nekem innen. Az öt sereg csatája monumentálisabb, mint a gondori A Gyűrűk Urában (pedig annál mégiscsak kisebb esemény volt), Smaug alighanem minden idők egyik legjobb filmes sárkánya, és így tovább. De Peter Jackson annyi mindent csinált, hogy felturbózza az utolsó részt, hogy közben valami elveszett.

Értem én, hogy az eredetileg jóval mesésebb Hobbitot hozzá kellett igazítani A Gyűrűk Ura jóval komorabb világához. Még a főorkot is el tudom fogadni, bár néha az az érzésem, hogy Guillermo del Toro nélkül tán nem lett volna ilyen. De hát kellett egy főgonosz. Ha viszont mindenáron sötétre vesszük a tónusokat, és azt ábrázoljuk, milyen gonoszok és szörnyűségesek az orkok meg a többi, akkor miért nem folyik patakokban a vér? Akkor legyenek a csatajelenetek igazi vérfürdők, amint az öt sereg csatája, pláne így filmen, gyakorlatilag egy konstans mészárlás.

Értem én, hogy szükség volt összekötni a GyU-t a Hobbittal például Galadriel, Elrond és Szarumán szerepeltetésével. De tényleg egy kung-fu vagy szamuráj bemutatóra emlékeztető harccal kellett ezt, aminek semmi köze a Hobbithoz? Vagy talán ezek s más apró momentumok megágyaznak egy átvezető hetedik filmhez (vagy harmadik trilógiához), azokról az időkről, amikről nem a regények, hanem a függelékek szólnak?

Értem én, hogy a tündék valahol emberfeletti, csodálatos lények, de vajon tényleg ilyen robotszerű, arrogáns idióták? Akkor én mit tudtam ezeken szeretni, amikor olvastam? Tudom, hogy Thranduil erdőtünde, nem olyan, mint a Gyűrűk Ura tündéi, és a regényben sem egyszerű figura. De az, hogy az ő szerepe (Lee Pace játéka) a kiemelkedőbbek közé tartozik ebben a filmben, nem sok jót mond el a többiekről. Gandalf/McKellen és Bilbó/Freeman továbbra is remekek, de alig jut nekik szerep, azt meg azért elvárta az ember, hogy Thorin elváltozása, belső harca szépen legyen ábrázolva. Ez így csak egy elképesztően látványos fantasy akció film, de akármi más is lehetne, ehhez nem kellett Hobbitnak hívni.

Két jelenet van, ami végképp kiakasztott. Az egyik a Super Mario jellegű ugra-bugra az összeomló tornyon Legolas részéről. A Gyűrűk Urában hihető volt, amikor Gandalf megkérdezte a tündét, hogy az ő szuper szemével mit lát a messze távolban, és közben Orlando Bloom úgy járt a havon, hogy nem hagyott nyomot. Akkor úgy tudta az ember, hogy ja, hát ő tünde, neki ez megy. Aztán a befejezésben az az olifántos szörfözés elég elrugaszkodott volt, de ott még elnéztem Jacksonnak. De ezt most nem tudom. És a másik fő bajom, hogy képes volt Frank Herbert Dűnéjéből átvenni a homokférgeket, még ha itt máshogy is hívják őket. Nem elég, hogy beleírt valamit a Hobbitba, ami nem volt ott, de tette ezt valami nagyon odavetett, elkapkodott módon (avagy: aztán, hogy kiengedik az orkokat, mégis hova tűnnek a földevők?).

A szerelmi szálat hagyjuk is. Én aztán elég sok giccset el tudok fogadni, de ahogy itt előrángatják a szeretet erejét, mint üzenetet, azt meg kellett volna hagyni a Coelho féléknek. És mégis, mi fog eztán történni az eredetiben szintén nem szereplő tündelánnyal? Ekkora játékidőbe nem fért volna több ennek kibontására, a világ bemutatására, Bilbóra?

Vagy vegyük a törpöket. Nem az eredeti tizenhármat, akiknek 75%-a most csak díszletnek van ott. Hanem a vasdombi rokonokat, élükön Dáinnal. Jön a páncélozott disznaján, és még azt is gondolom, hogy ez legalább valamelyest vicces. Még az is vicces, amit mond, hát a törpök, az metal. Csakhogy Gesztesi Károly hangján szólal meg, és bocs, de ettől Shrek lesz belőle. És nem tudom, miért van az, hogy Reviczky Gábor Szauronjáról nem Nicholson és De Niro általa szinkronizált szerepei jutnak eszembe. Talán mert Dáin és Shrek között több a hasonlóság, mittomén és tök mindegy.

Igen, és mindeközben a karfát szorítva izgultam végig a filmet. Lenyűgöző volt Smaug és Bard harca, még a túllicitálós még-nagyobb-és-még-több-ogre-és-troll részek is lélegzetelállítóak voltak. Izgalom-, hang- és látványorgia a Hobbit trilógia befejező része. Csak míg alig várom, hogy a gyerekeim akkorák legyenek, hogy együtt megnézzük a Gyűrűk Urát, addig a Hobbitot nem akarom nekik megmutatni. Azt majd inkább elolvassuk (egyébként is, nyilván). És nem azért érzem így, mert annyival borzalmasabb és félelmetesebb, mint könyvben, hanem mert annyira kevés maradt benne az igazi hangulatból, Alan Lee szívbemarkolóan szép és sápatag tájképei ide vagy oda.

Amikor a Gyűrűk Ura végetért, az egy korszak végét is jelentette. Most ezt sem érzem. Most csak olyan, mintha le lenne tudva a nagy feladat, és Peter Jackson keríthet magának új hobbit. (Bocs.)