Pi élete (film)

A hitről sokan, sokféleképp próbáltak már meg filmet készíteni (több-kevesebb sikerrel), az idei évben a Pi élete című adaptációnak jutott a feladat, hogy behatóan foglalkozzon az örök motívummal. Az persze más kérdés, hogy ez csak nehézkesen sikerült neki, de becsületesen megpróbálkozott vele, sőt, egy kifejezetten érdekes és élvezetes alkotás született, mely úgy boncolgatja a hit témáját, hogy tulajdonképpen nem is arról szól. Yann Martel gyakorlatilag egy évtizede ül a bestseller listákon, csak idő kérdése volt, hogy vizuális hatásokkal támogatott verzió szülessen regényéből. A rendezői székbe többen beleültek, míg végül Ang Lee, Oscar- és más díjakkal büszkélkedhető direktor ragadta magához az irányítást, s a 2012-es év végére egy olyan produkció készült el, mely minden bizonnyal sokak érdeklődésére számot tarthat.
 
Piscine Molitor Patel egy párizsi uszodáról kapta nevét, ám miután gyermekkorát heves csúfolódások kereszttüzében volt kénytelen tölteni, inkább csak rövidítve, „Pi”-ként mutatkozik be. A már idősödő, Kanadában élő indiai férfit egy alkotói válságban szenvedő író keresi fel, ugyanis úgy hallotta, van egy érdekes története. Pi nem is kéreti magát, elmeséli életének egy meghatározó szakaszát, melynek végére azt ígéri, az író elkezd hinni Istenben.
 
Pi szülei állatkertjében nevelkedett, miközben egyszerre gyakorolta a hindu, az iszlám és a keresztény vallást. Minden Istenben hitt, kételkedés vagy gondolkodás nélkül, jóllehet az apja tanításai fokozatosan ráébresztették hitének kérdéses pontjaira. Már megismerte a szerelmet is, amikor a család úgy döntött, el kell utazniuk Kanadába, hogy ott túladva az állatokon, új életet kezdhessenek. Azonban útközben szörnyű szerencsétlenség történt, hajótörést szenvedtek – Pi egy mentőcsónakban ragadt, szegényes tartalékokkal és egy Richard Parker névre hallgató bengáli tigrissel együtt. A nem túl barátságos állat társaságában próbálja átvészelni a rá váró megpróbáltatásokat, de vajon mennyi igazság rejtőzik történetében, és mennyi az egyszerű fikció? Számít ez egyáltalán?
 
A Pi életének az a legnagyobb problémája, hogy habár a felszínen szeretne elmélyedni a hit, s vele együtt a vallás kérdéskörében, mégis üres marad a végére. Az utolsó percekben rávilágít a korábban látottak értelmezésére, erősen késztet továbbgondolásra, de mégis kissé semmitmondónak érződik. Biztos szerencsésebb megoldás, mintha didaktikusan a nézőkre próbálná sulykolni saját világ- és vallásértelmezését, de mégis hiányérzetem támad, az indiai mindennapok bemutatásában jóval több mondanivalónak ágyazott meg, mint amit végül kihasznált. Így aztán csalódás kicsit, pedig ettől függetlenül elgondolkodtató tartalom is rejtőzik a háborgó tengeren ringatózó fiú és tigris kamaradrámája mögött.
 
Hiszen vajon mennyi lehet az igazság a varázslatos kalandokból? S egyáltalán, fontos mindez, nem jobb-e inkább a szépben hinni a kegyetlen és szörnyű helyett? Meddig van értelme fikcióról beszélnünk, és mikor fogadunk el egy történetet valódinak? Érdekes kérdéseket vet fel az alkotás (többségében inkább megválaszolatlanul, saját vélemény kialakítására ösztönözve), melyekről nehéz úgy beszélni, hogy közben nem lövöm el a „csattanóját”, ám az allegóriaként is értelmezhető utazás kétségtelenül kap egyfajta valóságtól elrugaszkodott, álomszerű színezetet, amire a gyönyörű képi világ is rásegít. A modern technika korában persze nem egyedülálló, de mindenképpen lenyűgöző színeket és beállításokat csodálhatunk, azt hiszem, az ilyesmit érdemes a mozik vásznán megtekinteni (még ha 3D-ről nincsenek is saját tapasztalataim).
 
Mert érdemes, erről meg vagyok győződve. Ha nem is azt mutatja be, amire számítottunk, ha inkább csak kérdéseket tesz fel, mintsem értelmes válaszokat ad, még ha sokszor átcsúszik lapos történetmesélésbe az érdekfeszítő filozofálás helyett, még akkor is szívesen ajánlom. Mert van benne valami a gyönyörű látványon túl, egy kevés meseszerű gondolkodnivaló, ami átlendíti a gyengébb pillanatokon is. Így válik különös, de azért kifejezetten érdekes filmmé Ang Lee legújabb rendezése – csak hát, aki eddig nem volt az, ezután sem lesz istenhívő.