FőképHat éven aluliaknak nem ajánlott 

A Merida, a bátor egy újabb Disney-Pixar animációs film. Nem láttam az összes művüket, de az feltűnt, hogy egy ideje már eléggé egy kaptafára készülnek ezek a kezdetben oly forradalmi képi világú mozik. A Merida épp attól üdítő, hogy nem olyan. Ebben is akad néhány mai szlenges, lazázós poén, kiszólás a szülőknek, de alapvetően ez egy klasszikus mese. A kínai legendát feldolgozó Mulan jut eszembe, mint hasonló a Disney-től.

A történet Skóciában játszódik, valamikor a Középkorban, a klánok idején. A négy klánból az egyik adja a mindannyiukon uralkodó királyt, ő Fergus, a medveölő, és neki van egy lánya, címszereplőnk, aki épp eladósorba került. Ideje hát megnézni, miféle pofák a többi klán elsőszülött fiai, akik, ősi szokás szerint, a hercegnő által meghatározott versenyszámban mérkőznek meg a leány kezéért. Csakhogy Merida nem az a hercegnő, akinek az anyukája szerint lennie kellene. A káprázatos vörös hajkoronát viselő ifjú hölgy ugyanis jobban szeret íjászkodni és lovagolni, mint hímezni, rendesen viselkedni és választékosan társalogni. Így okoz is némi kalamajkát, midőn a kérők klánostul felvonulnak, s kiderül, hogy Merida nem akar férjhez menni – de az még csak a kezdet. Egy ocsmány és félelmetes medve felbukkanása, valamint egy boszorkány kétes értékű segítsége még jobban megkavarja a helyzetet, és Meridának valóban bátornak kell lennie, hogy mindent rendbe tegyen. S a happy end nem is marad el, viszont mégsem teljesen az a tipikus hollywoodi befejezés.

A film számos, jobbára könnyen felfejthető üzenetet hordoz, melyek zöme nem pusztán pozitív (milyen is lehetne egy Disney moziban, nem igaz?), de kicsit talán értelmesebb is, mint a legtöbb hollywoodi filmnél – ugyanakkor meg elég egyszerű is: a család, a szeretet fontosságáról szól, meg arról, hogy a szülők ugyan a legjobbat akarják a gyereküknek, de az ő verziójuk nem feltétlenül egyezik meg azzal, ami valóban a legjobb az adott gyereknek. Meg hogy az ember maga a sorsa, s azt neki kell alakítania. Ha úgy nézem, szájbarágós, ha meg úgy, de jó, hogy egy ekkora filmes cég néha képes ilyeneket is üzenni.

Nyilván nem is Pixar film volna ez, ha nem raktak volna bele pár idétlen poént, mint amilyen pl. a boszorkány sajátos „telefonközpontja” (amin persze vígan nevettem), még Benny Hill-díjat érdemlő üldözős jelenet is van benne (mindenki a medve után), amin, Isten bocsássa meg nekem, szintén jót derültem. És szerethetők a szereplők is (kivéve azt a rusnya nagy medvét, de annak is oka van, hogy miért ilyen vadállat), a helyszínek meg olyan gyönyörűek, hogy ha mást nem is mutatnak másfél órán át, úgy is élveztem volna a filmet.