Főkép

Aki rendszeresen néz sorozatot, talán már hallott az amerikai Showtime kábeles csatornáról, mely leginkább az egyéni hangulatú szériák és a bennük szereplő tabudöntögetések miatt lett híres. A Tudorok (The Tudors) meglehetősen szabadon mutatja be a kegyetlen VIII. Henrik király uralkodásának éveit, a Nancy ül a fűben (Weeds) egy drogot árusító kertvárosi anya viszontagságos életét meséli el hasonló nyíltsággal, míg a Dexter egy sorozatgyilkos mindennapjaiba enged betekintést – a sorba tökéletesen illik a Kaliforgia (Californication) is, hiszen egyszerre láthatunk egy zseniális komédiát és egy mélyen szomorú drámát is. Viszont szigorúan csak azoknak ajánlom, akik nem idegenkednek, ha merész dolgok történnek a képernyőn.
 
Hank Moody hivatásos író, legelső könyve, a God Hates Us All (magyarul kb. Isten utál minket, egyébként nyomtatásban is megjelent) után nagy népszerűségre tesz szert, így szinte bármit megtehet, amit vágyai diktálnak. Igazi nőcsábász és szívtipró, aki gyakori egyéjszakás kalandokkal és egy szerethető családdal rendelkezik. Feleségével a klasszikus „se veled, se nélküled”-típusú kapcsolatban vannak, hiába szeretik egymást, a közös fedél alatti élet nem mindig olyan egyszerű, ahogy azt elképzelik. Lányával általában kellemesen kijönnek; ám gyakran kerül olyan szituációba, hogy megutáltatja magát az ismerőseivel.
 
Született vagányként pedig állandóan kihúzza valakinél a gyufát, összetűzésekbe kerül (leggyakrabban mérges férjekkel és barátokkal) és viharos viszonyokat folytat. Egyedül a legjobb barátja és irodalmi ügynöke, Charlie Runkle tart ki mellette, noha neki is egy erős jellemű feleséggel kell megküzdenie a hétköznapok során. Hank minden zűrös ügyével egyre mélyebbre taszítja magát a problémák közé, miközben hatalmas önsajnálatával próbálja palástolni személyiségének kellemetlen oldalait. Az évadok során számtalan kalandban lesz része, közelebb, majd távolabb kerül szerelmétől és lányától, új könyvet ír és a filmes szakmában is kipróbálja tehetségét, miközben számtalan gyönyörű hölggyel fekszik le, s hihetetlen mennyiségű cigarettát és alkoholt fogyaszt el.
 
A Kaliforgia egyszerre lesz rendkívül mulatságos és egészen megható, s így a dramedy műfajának kiemelkedő képviselője. A dráma és a komédia közti arányt mindig pontosan eltalálják, sőt, azt kell mondanom, hogy idővel egyre jobbak lesznek a készítők. Ha szükséges, akkor mesterien nevettetnek számos abszurd és „elszállt” szituáción keresztül, de eközben nem szorulnak háttérbe a szereplők érzései sem, sokszor igen hatásosan merülünk bele a karakterek lelki világába és előkerülnek a komoly, szomorú, s talán megható történések is. Az események mindig hitelesnek és reálisnak hatnak, valóban emberi módon sikerül bemutatni az érzelmeket.
 
Az érdekes hangulat fontos kelléke még a zene, mely mindig nagyszerű aláfestést nyújt a (legtöbbször szomorkás) képsorokhoz. Mégis, amitől igazán működnek a jelenetek, az David Duchovny zseniális játéka. A korábban az X-Aktákban is játszó színész az évadok során tökéletesen alakítja az iszákos és kiégett írót, aki továbbra is hódít a hölgyek között. Utóbbival kapcsolatban muszáj hangsúlyoznom, hogy a filmesek merészen mutatnak mindent, ami egyrészt a férfinézők számára pozitívum lehet, másrészt viszont elképzelhető, hogy valaki nem szeretne ilyesmit látni, nekik nem ajánlom a sorozatot.
 
Nem szeretném részletesebben ismertetni az egyes szezonokat, óhatatlanul is rombolnám a jövőbeli nézők élményét, ellenben azt bátran elmondhatom, hogy folyamatosan lesz egyre szórakoztatóbb a sorozat. Az első két évadban Hank mellett más szereplőt is kiemeltek, így például egy történetszálban Charlie és felesége kapcsolata állt a középpontban, bár valahogy nem sikerült tökéletesre a megvalósítás – a két figura sokkal kevésbé eredeti és szimpatikus, mint Moody, akinek önpusztító és végtelenül laza személye rengeteg lehetőséget rejt magában. A harmadik évadra viszont a házaspár helyett más mellékszereplőkkel frissítették kicsit a légkört, s teszik ezt azóta is folyamatosan, így garantálva az állandó megújulást.
 
Hiába Moody minden komédiába hajló pillanata, mindvégig érezzük, hogy a vidámság szinte erőltetett, s lelkében valójában a szomorúság uralkodik. A vagányság mögött sokkalta érzékenyebb ember lapul, még ha ez nem is egyértelmű elsőre. Az epizódok előrehaladtával mi is megismerjük az írót, sajnáljuk fájdalmas perceiben és vele nevetünk, egészen közel kerül hozzánk – ezért igazán remek a sorozat. A Kaliforgia a nem mindennapi drámák rajongóinak ajánlott, azoknak, akik élvezni tudják a humort, még ha a következő pillanatban valami egészen mély letargiába is esnek – hogy aztán a hatása alatt perceken át bámuljuk az üres képernyőt.