Főkép

Vannak emberek, akiknek az életben egyetlen nagy dobásuk van, sztárok lesznek, utána pedig a régi sikerükből élnek hosszú éveken keresztül. Dicky Eukland éppen ilyen figura. Valamikor kiütötte a legendás Sugar Ray Leonard-ot, ami után a rajongók szemében szinte félistenné vált. De 14 évvel később, amikor az HBO dokumentumsorozatot forgat róla, már csak árnyéka egykori önmagának: hihetetlenül sovány, a haja hullik, és állandóan be van tépve. Ennek ellenére bárhová megy, folyamatosan ünnepelteti magát, hisz ő „Lowell büszkesége”, és azt hiszi, azért forgatják a filmet, hogy bemutassák a nagy visszatérését. Bár a filmesek többször is elmondják neki, hogy ez egy dokumentumfilm arról, hogy mit tehetnek a drogok az emberrel, Dicky ezt nem fogja fel. Folyamatosan szipuzik, elkésik az öccse edzéseiről és nemcsak magát, de mindenki mást is illúziókkal kecsegtet.
 
Persze nemcsak az ex-sportoló szemléli a világot rózsaszín szemüvegen keresztül, hanem az anyja és egyben menedzsere, Alice is. Alice olyan nő, aki a férje helyett viseli a nadrágot s aki két bokszoló fián kívül hét ostoba és ronda lányt hozott a világra, akik folyton az ő irányítására szorulnak. Alice meggyőződése, hogy kedvenc fiacskája, Dicky, hatalmas sztár, ő pedig nagyszerű menedzser. Mi azonban látjuk, hogy ez csak öntömjénezés, hiszen a család teljesen szétesik, a családtagok minden adandó alkalommal egymás torkának esnek, a kisebbik fiú karrierje egyenesen zuhan a mélybe, és közben Dicky is egyre jobban szétcsúszik.
 
Micky Ward, a kisebbik fiú, aki szinte végig a bátyja árnyékában él, szintén bokszol. Mindenki szerint nagyon tehetséges, ám mivel nem karolja fel senki, csak kallódik. Micky sorra veszíti el a meccseket, majd elutasít egy ígéretes ajánlatot, ami miatt hátra kellene hagynia a családját. A fiú egy folyton ígérgető, illúziókat kergető család kedvéért mond nemet, s ezzel csak elpazarolja a tehetségét.
 
Amikor aztán Dicky összetűzésbe kerül pár rendőrrel, Micky a bátyja segítségére siet, s a balhéban a rendőrök eltörik a kezét. Ez az a pont, ahol látszólag minden véget ért: Dickyt börtönbe zárják, Micky kezét pedig begipszelik. De vajon tényleg mindennek vége? Egy drogfüggő börtönbe kerül, egy tehetséges bokszoló karja pedig eltörik és ezzel együtt a karrierje is véget ér? Vagy ez csak a hidegzuhany, amire a családtagoknak szükségük van ahhoz, hogy végre abbahagyják az önáltatást és rájöjjenek, hogy a tehetséges és még nagy karrier előtt álló bokszolót együttes erővel kell támogatniuk, ahelyett, hogy folyton egymás torkának esnének?
 
A készítők és a szereplők nagyon kitettek magukért, hogy megválaszolják ezeket a kérdéseket. Christian Bale-től már megszokhattuk, hogy a szélsőséges karaktereket is hihetetlen élethűséggel adja vissza, de a mostani alakítása Dicky szerepében még így is megdöbbentően hiteles. Az anyát, Alice-t alakító Melissa Leo is remekül játssza az öntelt, nagyképű, önámító és kivételező nő szerepét, aki hiába képes irányítani a férfiakat, a családja mégis darabokban hever. A férj, George, ugyanakkor igazi papucs, aki ha nagy ritkán ki is áll valamiért, alapos dorgálásban részesül a feleségétől, így pár vicces jelenet is került a filmbe, hála Jack McGee-nek. A lányokat alakító színészek hitelesen adták vissza az önálló gondolatokkal nem rendelkező, egymástól szinte semmiben el nem térő masszát. S bár a Mickyt alakító Mark Wahlberg nem a legjobb színész, ezúttal a többiek őt is húzták, így ha nem is kimagaslóan, de jól játszotta az önmagában gyakran kételkedő, családjától elszakadni nem tudó bunyós szerepét.
 
Egy O’Keefe nevű öreg rendőr is gyakran felbukkan Micky mellett, de Alice utálja őt, ezért állandóan elzavarja a férfit a fiatalabbik fiú közeléből. Amikor azonban O`Keefe elkezdi edzeni Mickyt, a fiú karrierje beindul. Persze azt az öregnek is be kell látnia, hogy ha a fiú sikerét tartja szem előtt, akkor meg kell békélnie a család többi tagjával is. Számomra egyébként nem vált világossá, hogy a rendőr pontosan kije a többi szereplőnek, így ő csak a többiekhez lazán kapcsolódó karakter maradt. Vele kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy O’Keefe nem színész, hanem a valódi „edző”, aki saját magát alakítja a filmben.
 
A boksz egy show, úgyhogy ehhez kell alkalmazkodnia egy ilyen témájú filmnek is. Ezt a feladatot az operatőr sikeresen meg is oldotta: amikor Micky karrierjének egy-egy fontosabb mérkőzését látjuk, elég látványosak a kameramozgások: a kamera ilyenkor rengeteget forog körbe, s egy-egy ütésnél a család tagjait is láthatjuk. Ezeknél a részeknél a vágó is odatette magát, és rengeteg nézőpontváltást alkalmaz, amitől valóban látványosak és még pörgősebbek lesznek a küzdelmek.
 
A harcos igaz történet alapján készült, ami a ’80-as években játszódott, s a stáblista alatt az igazi Micky és Dicky is feltűnnek, amint egy kocsmában ülve hülyéskednek. Az ő szerepeltetésük igazán jó húzás volt a készítők részéről, hiszen ez egy kis pluszt ad a filmhez.
 
Összegzésképp elmondható, hogy egy igazán jó filmet láthatunk, aminek az elején ugyan látszólag semmi értelme, idővel azonban világossá válik, hogy a hitelesség kedvéért az előzményeket is be kellett mutatni, mert a néző csak így értheti meg, hogy Mickynek milyen körülmények között kellett magára találnia és hogy a család hogyan változott meg a siker érdekében. Mindehhez pedig remek operatőri, vágói és zeneszerzői munka járult, ami még teljesebbé teszi A harcos által nyújtott élményt.