Főkép

Valljuk be, eléggé valószínűtlen, hogy egy szájmenéses amerikai vadászpilóta egy mezei kábeltévé-szerelővel szövetkezve, lazán hidegre tegye a Földre pofátlankodó ufók kolosszális méretű anyahajóját. Sajnálatos módon Roland Emmerich filmjében aggasztóan sok valószínűtlen történetszilánk fúródik a gyanútlanul ámuldozó néző hinni akaró szemébe. Hát igen, mindenekelőtt hinni szeretnénk. Hiszen a rendező finom műgonddal kivitelezett bolygóközi háborúja vizuális orkánként perzseli cafatokká a retinánkat. Hiszen a direktor elegáns és nagyszabású képekben gondolkodó mesterember – mi pedig ezt szeretjük. Ennek ellenére – hiába vonult be A függetlenség napja minden idők egyik legnyereségesebb sci-fijeként a mainstream aranyozott panoptikumába – 1996-ban keletkezett munkája hanyagul készített meglepetéstorta, melynek hívogató cukorbevonata alatt sajnos savanyú massza rejtőzik.

Pedig a történet engedelmesen felvonultatja a hasonszőrű katasztrófafilmek unalomig ismételt kliséit: az elnök (Pullman) egyúttal kisemberekhez leereszkedő, érzelmes hős, sőt, veterán katona; az aktuális fekete dumagép (Smith) harsány humorú ripacs, ugyanakkor bravúros pilóta. A jóképű műszaki zseni (Goldblum) szerény, de borotvaéles koponya, aki végül visszahódítja elhidegült ex-nejét. Az árnyalt karakterábrázolás valószínűleg még jó ideig luxus marad a műfajban; a szereplők egyoldalúan heroikus alakok, akiket példátlan bátorságuk és tekintélyes adagú patriotizmusuk csalhatatlanul arra buzdít, hogy szembeszálljanak a betolakodókkal. A mentőakciót természetesen most is a „kell egy csapat” koncepciója működteti, és a vagány ellenállók ütőképes alakulattá csiszolódnak.

A cselekmény viszont sajnos hajmeresztő logikai hibákat vét. Nevetségesen elnagyolt, ahogy a különböző központi figurák mögül kibomló mellékszereplők, illetve ahogy maguk a főhősök is összefutnak a sztoriban. Eléggé valószínűtlen például, hogy Steve sztriptíztáncos barátnője talál rá az elnök romok közt ragadt feleségére, vagy éppen kritizálható az a véletlen is, hogy a tévészerelő David felesége éppen az elnök személyi tanácsadója. A forgatókönyvíró Emmerich és Dean Davlin inkább csak jegyzeteket készíthetett, és a karakterek érintkezésrendszerét illetően nagyvonalakban gondolkodhattak. Meg is lett az eredménye: a film eseményfonalai röhejes véletlenszerűséggel hullámzanak egymásba, minderre pedig még olajat is önt a sekélyes karakterológia. A bárgyú szereplők mindössze néhány humorosabb megnyilvánulásuk végett vonzhatják a tekintetünket.

Mert azt nyilvánvalóan nem az ő ráncolt homlokuk, szerencsétlenkedésük és sötéten nézésük köti le, hanem a mozi egyedülálló látványvilága. Miként A hazafiban a trombitaszóval kísért csatajelenetek, úgy A függetlenség napjában a mohó lángcsóvák, az egész légteret befedő robbanássorozatok, a vadászgépes száguldozások, a metropoliszok romba dőlése adja a féktelen monumentalitás táptalaját. Filmünkben porrá válik a civilizáció javarésze, New York impozáns üvegépületeitől kezdve a bedugult főutak hosszan kígyózó autóin keresztül egészen a Fehér Házig. Emmerich egyetemes pusztulásba burkolózó látomásának filmnyelvi leképezésével felülemelkedett a műfaj krémjének (Armageddon, Deep Impact, Dante pokla, A mag) technikai megoldásain is, és ténylegesen elkészítette minden idők egyik leglátványosabb akciófilmjét, aminek egyes szcénáit azóta átmentette Holnapután című munkájába.

A „mindent a szemnek” elve azonban – főleg ma – édeskevés egy hollywoodi óriásprodukció esetében. Most már talán A függetlenség napját is el lehetne készíteni kétszer ilyen intenzív és grandiózus képanyaggal, de a kutya sem fanyalodna rá, hiszen időközben a komputermanipulált monstre óriási karriert futott be. És ha a filmet megfosztjuk formai erényeitől, akkor egy ingatag, átgondolatlan történetet kapunk, közhelyes karakterekkel és szituációkkal, cukormázba fojtott befejezéssel, illetve amiről még nem szóltam: mértéktelen patriotizmussal, ami még A hazafi esetében sem volt ennyire zavaró. Pullman beszéde vérlázító, ahogy a tény is, hogy az amerikaiak egymaguk szálltak szembe az emberiséget ostromló csatahajókkal, fölényesen ráröhögve a rokkant európai haderőre. Az amerikai összefogás ezek szerint mindent és mindenkit fenéken billent – hangzana a történet bicskanyitogató végtanulsága. Talán elég, ha zárszóként csak annyit mondok: aki intellektuális sci-fit szeretne látni, az továbbra is a Kapcsolat című alkotás mellett teszi le a voksát.

A magyar DVD-kiadás technikai adatai:
Hang: angol (DD 5.1)
Kép: 2,35:1 (16:9)
Felirat: magyar, angol, lengyel, cseh, héber, svéd, dán, finn, izlandi, norvég, portugál

Extrák:
Interaktív menük
Jelenetek közvetlen eléréssel
Speciális extra - Kétféle változat: eredeti és rendezői, egy lemezen!
Audiokommentár - Roland Emmerich és Dean Devlin jelenetenkénti audiokommentárjai
Audiokommentár - Az Oscar-díjas trükkök alkotóinak (Volker Engel és Doug Smith) teljes audiokommentárja
Előzetesek
Werkfilm - Creating Reality (kb. 30 p.)
Dokumentumfilm - Ál-dokumentumfilm az idegenek inváziójáról (kb. 22 p.)
Így készült... - HBO werkfilm (kb. 33 p.)
Alternatív befejezés - Az eredetileg tervezett befejezés
Storyboard
Képgaléria
Vázlatrajzok