Főkép

Egyszer minden szuperhős életében eljön az a pillanat, amikor elgondolkodik azon, hogy miért is segítse az embereket – sőt az egész emberiséget. Kezdődött ugye szegény Peter Parkerrel, akinek még a tanulmányai is majdnem rámentek a képességeire. Azután egy nagy csapat mutáns gondolkozott el azon, hogy ki mellé álljon, és most Superman került válságba.

Nehéz a szuperhősök élete. Míg Pókember helyett tulajdonképpen a barátnője oldotta meg a helyzetet, az X-Man-ek közül egy feláldozta magát, addig Superman teljesen magára maradt.

El is tűnt öt évre, hogy megnézze az űrt, ami a szülőbolygója helyén tátong. Közben lézerszemű Scott elvette a feleségét (gondolom az X második részében tetszhetett meg a rendezőnek) - illetve az azt játszó színész játssza Lois férjét játszó újságírót - született egy gyereke, és Lex Luthor kiszabadult a börtönből. Isten hozott itthon.

Van tehát egy csomó rendezetlen ügye, és persze a világ ismét veszélyben. Persze senki nem tudja, hogy Clark Kent=Superman, így az álcára is gondosan ügyelnie kell. Amire a fia rögtön rájön, és véletlenül sem mondja el anyukának, hogy a munkatársa Superman. A gyerekek ilyenek. Persze.

Ja ügyek. Lex Luthor egy kristályföldrészt növeszt ki a földből, hogy eladhassa, mert a többi meg pont emiatt el fog süllyedni. Közben meg Prométeusz gonosz kiadásának képzeli magát. Neki sem könnyű, mert a barátnője már-már a gyengeelméjűséget súrolóan buta. Persze szép.

A barátnőt egyébként az a színésznő játssza, aki a Penge 3-ban azt a rendkívül antipatikus, tudálékos, ám felettébb dekoratív vámpírnőt. Szerintem mindkét filmben kicsit túljátszotta a szerepét, de egy mellékszereplő nagyon mást nem tehet, ha egyszer fel akar törni. A filmben érzéketlen buta libából ravaszdi jótét lélekké változik, majdnem három óra leforgása alatt. De nem csak az ő jelleme fejlődik, hanem Lois-é is, aki megint beleszeret Superman-be, és persze Superman-é is, aki elfogadja, hogy neki bizony ez a sárgolyóbis az igazi otthona.

A főgonoszt Kevin Spacey alakítja, nagyobbrészt a saját képére, önironikusan emberien, de sajnos egyáltalán nem gonoszosan. A film végére nem utáljuk jobban, mint a film elején, nem is sajnáljuk, inkább örülünk, hogy megint összehozta Lois-t és Clark-ot. Na ő nem játszotta túl a szerepét, persze a gonoszok az igazi mellékszereplők mindig, az ő dolguk hogy minél gusztustalanabbul haljanak meg a főhős keze által.

Ugye mindenki észrevette, hogy a szuperherók nem öldökölnek, hanem börtönbe viszik a rosszfiúkat és ha mégis baja esik valakinek miattuk, akkor rettentően szomorúak?

Visszatérve a filmre, Lois-t a rámenős újságírót Kate Bosworth alakítja, akinek porcelánbaba arca van. Egyszer sem fintorog, amikor fél, akkor is csak a száját szorítja össze. Superman arcán vagy a smink volt, sok vagy a technika, mindenesetre ilyen sima bőrt már rég láttam. Meg persze az az enyhén lekezelő mosoly, hogy megmentelek titeket huszadszorra is, mert nekem ez smafu.

Ilyenkor azért látszik, hogy ő egy másik bolygóról jött. Megbocsát mindent, és végzi a dolgát, úgy, hogy közben telesírja a piros köpenyét két akció között. Ezt persze nem mutatják. Mint ahogy azt sem, hogy hogyan öltözik vissza.

Ez a film amolyan legendás film a Superman-ról, mintha tényleg létezne, és nem akarnák az alkotók lerombolni a mítoszt, és a télapótól majd megkapjuk a bővített változatot is, csak hagyjunk sütit az asztalon.

Egyszóval teljesen jól visszaadja azt az epikus hangulatot, hogy egy „lény” meg tudja változtatni a környezete sorsát, és ezt akár áldozatok árán is megteszi. Nincs mit tenni, ez egy érzelmes film. Aki nem kedveli az ilyesmit, ne üljön be rá. Különben is nyár van, kint 30 fok, a mozi meg úgyis légkondis.