Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven – 140.

Tetszik vagy sem, globalizálódunk, termékek, eszmék, emberek jönnek és mennek, aminek eredményeként a folyamatos változások korában élünk. Ezt szerethetjük vagy utálhatjuk, sok választásunk nincs, de véleményem szerint két dolgot megtehetünk. Egyrészt kihasználjuk a lehetőséget, és megismerjük, eltanuljuk a többiektől mindazt ami jó, illetve hasznos, másrészt pedig igyekezzünk megismertetni a nagyvilággal mindazon kincseinket, melyekre büszkék vagyunk, illetve mások számára is érdekesek lehetnek. Részemről a világzenével vagyok így, két év után még mindig kíváncsian várom, milyen új vagy régi lemez bukkan fel a lejátszóm közelében, a világ mely szegletéről származó zenészek próbálnak meggyőzni tehetségükről. Ezért a rovat változatlan formában megy tovább, még mindig rengeteg világzenei album jelenik meg, csak győzzem energiával és idővel a válogatást – továbbra is szigorúan szubjektív alapon.

 

 

 

 

Hańba!: Będą bić! (CD)

 

Hatalmasat tévednek azok, akik úgy gondolják, hogy a punk Angliában jött létre a hetvenes években. Most nem az amerikai MC5 koncertlemezét akarom fényezni, hanem a krónikák szerint 1931 augusztusában lengyelföldön megalakult Hańba! együttest, mint a társadalmi érzékenység, a politikus szövegek, a felfokozott tempó, az egyszerűség és a kétperc körüli számhosszok feltalálóit. Persze lehet, hogy ezek a krónikák nem teljesen hivatalosak, miként ez is elképzelhető, hogy a dátum nem teljesen pontos.

 

Mindez azonban semmit nem von le az elképesztő energiájú második nagylemezük értékéből, amely pár hónappal az első után, 2016 augusztusában, akarom mondani 1937-ben látott napvilágot. Mondjuk én már azon meglepődtem, hogy a négyesfogat milyen hangszerekkel képzeli el a punkos megszólalást. Bendzsó, harmonika, klarinét, dob, tuba – ugye ez a lista nem feltétlenül egy dühös lázadó csoport kelléktára. Márpedig a krakkói muzsikusok így felfegyverkezve lépnek színpadra, bár ha elfogadom az 1931-es dátumot, akkor hogy is lehetne itt bármilyen elektronikus hangszer? Egy róluk szóló cikkben az „akusztikus punk” jelzőt használták rájuk, és ezt maximálisan igaznak érzem.

 

A zene egyszerűen földbe döngöl, és talán hiányzik belőle a metalcore elemi dühe, azért megvan benne a lázadó szellem, a generációjuk elégedetlensége a politikusokkal szemben. A szövegekben viszont tényleg visszanyúlnak Második Lengyel Köztársaság idejébe (az együttes szerint az 1937-es évbe), hiszen részben akkor élt és alkotott költők verseit zenésítették meg (Lucjan Szenwald, Julian Tuwim, stb.). Akit ez érdekel, itt találja meg a szövegeket lengyel és angol nyelven. Szomorú, de úgy tűnik bizonyos történések ismétlődnek az emberiség történetében, és ezért máig aktuálisak a „Racyje”, a „Piosenka młodych faszystów” és „Żyda bić” sorai.

 

Zeneileg mindennek alapja a punkos tempó, de gyakran használnak fel lengyel népzenét és klezmert (ezért kerültek végül a világzenei rovatba). A bendzsó gyakorlatilag szólógitárként működik Andrzej Zamenhof kezében, de a többiek nélkül nem lenne meg az a hangzás, ami azonnal táncra, pogózásra ösztönzi a hallgatót. A másik rájuk jellemző dolog, hogy a számok időnként azért sokkal összetettebbek, mint a hetvenes évek punkdalai. Kedvencet most nem mondanék a valamivel több, mint félórás albumról, de a klipes „Hoży i świeży” remekül visszaadja mindazt, amiért szeretni lehet a Hańba! muzsikáját, az „A+B” pedig megmutatja, miként használják fel a klezmert, míg a „Płać, chłopie, płać!” arra jó példa, mennyivel több időt fordítottak a komponálásra egy „sima” punkbandához képest.

 

Kinek ajánlom: az újdonságokra, a lendületes muzsikára kíváncsiaknak ajánlom elsősorban.

2016-ban megjelent album (Karoryfer Lecolds)

Az együttes weboldala: http://hanba1926.pl/

 

 

 

Ms. Mohammed: Alibi (EP)

 

Nagyon ritkán foglalkozom kislemezekkel, mivel terjedelmük rövidsége miatt nem tudom eldönteni, mennyire lesz jó az utána következő nagylemez. Amikor mégis eltérek ettől a szokásomtól, akkor ott tényleg valami különleges, azonnal magával ragadó produkcióról van szó, ami nem csak egy vagy két jól megválasztott slágerről szól, amelyek elviszik a hátukon a többi, kevésbé értékes számot, hanem annál jóval többről, gyöngyszemekről, új hangokról, kimondottan tehetséges zenészekről.

 

A londoni Ms. Mohammed tavaly ősszel megjelent négyszámos kislemeze pontosan ebbe a kategóriába tartozik, mert első hallásra megfogott azzal az elemi erejű groove-val, ami a zenéből árad. A muzsika egyébként nincs túlkombinálva, a kevesebb több elv alapján rengeteg ismétlés van benne, és egyenletesen áradó energia, ami olyan, mintha egy buldózer dübörögne előttem a maga megfontolt tempójával, ámde ellenállhatatlanul. Erre rátelepül az énekesnő érdekes hangja és a kifejezetten politikus szövegek. Az első számban egy adag India, rock és dhol, a negyedikben pop, míg a nőiesség és a feminizmus mindegyikben megtalálható. Nincsenek tempóváltások, energiaszint-hullámzások, ez az elejétől a végéig magával sodró zene – talán mondanom sem kell, de nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.

 

Kinek ajánlom: újabb csemege különlegességekre vágyóknak.

2017-ben megjelent album (Rhyme and Reason Records)

Az előadó weboldala: http://msmohammed.com/

 

 

 

Dalinda (CD)

 

Előre is elnézést kérek, ez egy kusza írás lesz. Jó harminc évvel ezelőtt volt egy kollégám, aki a maga különc módján önmagán gyakorolta a zeneterápiát, saját bevallása szerint eredményesen. Mondjuk azt már korábban is tudtam, hogy a zene, kivált a jól megválasztott, a célszemély mentális és egészségi állapotnak megfelelő muzsika képes még jobb állapotba helyezni a hallgatót – és erre a célra nem feltétlenül az élő koncert a legmegfelelőbb. Kicsit más, de ott van Boldizsár Ildikó, akinek az ország nagyon sokat köszönhet, mert olyan, mindenki által ismert „valamit” emelt be a mentális problémák (és itt többek között a halál elfogadása, feldolgozása témakörre gondolok) gyógyításának eszköztárába, mint a népmesék. Amelyeket azért a népesség többsége gyerekkora óta ismer, és éppen ezért jobban hatnak. Mindezt azért említem, mert a Dalinda egyik tagja, Paár Julianna zeneterapeutaként is tevékenykedik.

 

Gyerekkoromban minden nyáron az apai nagyszüleimnél nyaraltam, ahol bevett szokásnak számított a nótázás, bár ők kizárólag népdalokat és magyarnótákat énekeltek. Lakodalom, családi összejövetel, vagy csak úgy, amikor olyan kedvük, hangulatuk volt. Számomra ez akkor a világ legtermészetesebb dolgának tűnt – ma már más a világ, nem tartom elképzelhetőnek, hogy szombat délután a szomszédokkal közösen énekeljünk.

 

Éppen ezért fontos, hogy legyenek olyan együtteseink, előadóink, akik életben tartják, továbbviszik népzenekincsünket. Nem őrzik, hanem egyszerűen művelik, használják, megélik – mindenki olyan kifejezést gondoljon ide, ami szerinte a legmegfelelőbb. A Dalinda (Orbán Johanna, Paár Julianna és Tímár Sára) ilyen, és ebből a szempontból fontos a zenéjük, még akkor is, ha továbbgondolták a dalokat, helyenként országhatáron túli megoldásokkal teszik azokat változatosabbá. Ez mindenképpen fontos szempont, mert a mai hallgatók ingerküszöbe, vagy toleranciája félek, ennek hiányában nem lenne kellőképpen fogékony erre a negyven perc a cappella muzsikára. Nekem mindenesetre tetszik, hogy a hangjuk, amennyire csak egy képzett énekesnél ez lehetséges, természetesen szólal meg, jól hallhatóan ez nem feladat számukra, élvezik az éneklést, és átjönnek azok a különféle hangulatok, amelyeket a szövegek közvetítenek. Az önmagukról elnevezett album hozzáértőknek bizonyára maga a kéjmámor, mindenki másnak csupán szimpla élvezet: a tiszta énekhangok hol kórusban, hol egymással feleselve, hol kánonban, hol a megszokottól eltérően megszólalnak (erre példa a „Menyecske”). Helyenként a finn Tuuletar és a görög Martha Mavroidi jutott az eszembe, mint hasonlóan minőségi a cappella produkció.

 

Mindentől függetlenül fogalmam sincs, hogy maradniuk kéne ezen az úton, vagy inkább hangszereket vegyenek maguk mellé. Szerencsére ezt nem nekem kell eldöntenem, és tulajdonképpen pont elegendő, ha a három fiatal hölgy számára örömet okoz az éneklés – pont úgy, ahogy a nagymamának.

 

Kinek ajánlom: magyar népdalokból építkező a cappella trió, elsősorban ezt a két kategóriát kedvelőknek ajánlom.

2018-ban megjelent album (Fonó)

Az együttes weboldala: https://www.dalinda.hu/