Főkép

A 15-ös Womex Budapesten került megrendezésre, és nem csupán a számtalan remek koncert miatt volt számomra emlékezetes, hanem a rengeteg itt megismert muzsikának köszönhetően is. Éppen ezért arra gondoltam, hogy indítok egy új rovatot, amelyben – terveim szerint – a Womexen kapott zenékről írok röviden. Mivel a legtöbb esetben csupán pár számos promóciós anyagokról van szó, egy cikkben általában három korongot igyekszem majd bemutatni – szigorúan szubjektív alapon, némi háttérinfóval kiegészítve. Mindezt azért tartom fontosnak, mert bár népzenével jól állunk, és van pár exportálható minőségű hazai világzenét játszó zenekarunk/előadónk, és időnként külföldi kollégáik is koncerteznek errefelé, azért érzésem szerint bőven van mit pótolnunk. És nemcsak a nagy fesztiválok hiányoznak, hanem a komolyabb szóló turnék is – hogy ez az anyagi helyzetre, vagy más okra vezethető vissza, azt mindenki döntse el maga. Egy biztos, rengeteg, megismerésre érdemes (vagy kevésbé érdemes) világzene vár még arra, hogy elindítsuk a lejátszónkban.

 

 

Jean-Luc THOMAS / David „Hopi” HOPKINS: D`Eux (CD)

 

Ennél a duónál az ötletgazda a breton származású Jean-Luc Thomas, aki magát zenésznek és utazónak vallja. Ez utóbbi abban az értelemben feltétlenül megállja a helyét, hogy térben egymástól messze eső dallamokat játszik ezen az ötszámos válogatáson (de fizikai valójában időnként távoli földrészeken is felbukkan). Mindezt nem egyedül teszi, hanem az ír David „Hopi” Hopkins társaságában, aki az ütőhangszereket kezeli. Az ének teljesen hiányzik a számokból, de ez a pőreség egyáltalán nem kelt hiányérzetet, hiszen így jobban érvényesülnek a hangulatok és az egyéni kvalitások.

 

Kezdésnek azonmód egy vérbő ír talpalávalót kapunk (The Duke’s Set), aminek révén máris egy táncmulatságban találjuk magunkat, ahol mindenki a jig ritmusára kopog a cipőjével. Ezt követően lassul a tempó, és kicsit odébb is megyünk térben, hogy meghallgassuk az angol hajóstánc (Johnny Cope) egy fura verzióját, amit főként Hopkins visszafogott ritmusai tesznek emlékezetessé. Ezután egy misztikus tétel következik (Pygmy Jig), ami igazából hol kósza hangok véletlenszerű találkozásának tűnik, hol pedig olyan érzésem volt, mintha egy barlangban járkálva különböző irányokból érkező visszhangokra lelnék. Aztán beugrunk az afrikai bazárba, hogy meghallgassunk egy keveréknótát (Marrakesh Jig), amelyben hol az ír, hol az észak-afrikai elemek érvényesülnek jobban. A lemez lezárásaként megint egy fura tétel következik (Eured), amelyben Ázsia végtelen tágassága idéződik meg, a maga nyugalmával, lassúságával, a végén némi disszonanciával vegyítve.

 

Kinek ajánlom: mindenkinek, aki egyszerre szereti az ír zenét és az instrumentális tételeket, valamint nem idegenkedik a különféle hangulatoktól.

A D`Eux korong a 2014-es Translations lemez promóanyaga.

Bővebben az előadó weboldalán: http://www.jeanlucthomas.com/projets/duo-thomas-hopkins

 

 

 

Vocal Sampling: Así de Sampling! (Ruff mix)

 

Ezúttal egy hat fős kubai brigádot ajánlanék, melynek tagjai nem a cukornádültetvényeken alkotnak maradandót, hanem a koncerttermekben. Annyiban mindenképpen egyedinek számítanak, hogy az éneket, a zenei hátteret és a ritmust, egyszóval mindent a hat énekes produkál – a végeredmény olyan a cappella előadás, ami főként latin dallamokra épül, bár hallottam már tőlük a „Hotel California” című Eagles klasszikust, szóval igazából mindenre képesek. 26 éves létezésük alatt persze átestek pár tagcserén, de René Baños Pascual zenei vezetőnek mindig sikerült olyan társakat maga köré gyűjtenie, akikkel meg tudták tartani a színvonalat.

 

Mivel az utolsó lemezük (Akapelleando) majd tíz évvel ezelőtt jelent meg, úgy gondolom, éppen ideje volt stúdióba vonulniuk. Előzetesként egy négy számos demót kaptam, amin még nem a végleges keverés hallható (ruff mix), de ennyi is elegendőnek bizonyult, hogy elvarázsoljanak és meggyőzzenek tehetségükről. Amire legjobb példa a második szám (El Carretero), amit leginkább a Buena Vista Social Club feldolgozásából ismerünk, bár eredetileg Guillermo Portabales énekes-gitáros szerzeménye. Ahogy visszaadják az eredeti lüktetését, a különböző hangszereket (és szólókat), az tényleg valami bámulatos - érdemes előbb a BVSC változatot, majd ezt meghallgatni. Bár a korongon hallható négy feldolgozás mindegyikét nem sikerült beazonosítanom, véleményem szerint mindhez adnak annyi pluszt, amiért érdemes lesz meghallgatni a 2016-os lemezt

 

Kinek ajánlom: az a cappella, valamint a kubai ritmusok és stílusok kedvelőinek.

A 2016-ban megjelenő Así de Sampling! lemez promóanyaga.

Bővebben az előadó weboldalán: http://www.zigzagworld.be/index.php/artists/vocal-sampling

 

 

 

Otava Yo (Отава ё)

 

A 15. Womex egyik nagy meglepetése számomra az Alekszej Belkinnel való találkozás volt (nála került az a bizonyos vodka a pultra), aki az orosz Отава ё együttes tagjaként népszerűsítette magukat. Ami persze nálam feleslegesnek bizonyult, hiszen évek óta figyelemmel kísérem humoros videóikat, no meg azt a világzenét, amit produkálnak. A hagyományos orosz zenei alapokra építkező, punkos lendületet és elemeket felhasználó, a külhoni dallamokat szükség szerint magába olvasztó, egyébként mindenféle stílust és dallamot gátlástalanul kölcsönző muzsikájuk fő jellemzője a vidámság, az életöröm és olyan groove, amilyennel csak ritkán találkozni. Nagy vágyam, hogy egyszer élőben lássam őket a színpadon – amíg erre nem kerül sor, beérem az idén novemberre ígért koncert DVD-vel.

 

Ez az öt számos promóciós anyag főként a youtube által népszerűvé vált számokra koncentrál, amelyek, ha úgy tetszik, az együttes esszenciáját adják. Rögtön a kezdő nóta (Sumetckaya) magával ragad, köszönhetően a falusi lakodalmakból ismerős brummogó basszusnak, amelyet a vonósok féktelen játéka olyan szédült körtáncba visz, hogy egyszerűen képtelenség mozdulatlanul ülni. Nem folytatom, mert az audio lemez mellé egy videóválogatás is csomagoltak, és inkább arról mondok már pár szót.

 

Természetesen a két sláger kihagyhatatlan (a Sumetckaya és a The Tale of Ivan Groove), és itt szembesül a gyanútlan érdeklődő azzal, milyen lökött figurák alkotják az együttest. Mindenkin fehér atlétatrikó és usánka van, kivéve Julia Usovát, aki szende parasztlánynak öltözött. Miközben az orosz falu életképei váltakoznak előttünk, táncra ingerlő muzsikát hallunk, és egy rakás felejthetetlen jelenettel gazdagodunk. És ezzel még nincs vége a látványosságnak, mert kapunk pár koncertfelvételt, amin tényleg csak nevetni, illetve önfeledten mulatni lehet. Pedig nem zenebohócok lepik el a színpadot, hanem profi muzsikusok, akik nemcsak az orosz dallamokban jártasak, hanem a közönség szórakoztatásában is, legyen szó közös táncról, egyéni szólókról vagy tempóváltásokról (Kadril). Egyszerűen frenetikus, amit csinálnak.

 

Kinek ajánlom: mindenkinek, aki szereti az élettel teli muzsikát, a stílusok hol visszafogott, hol gátlástalan keveredését, a humort, és nem zavarja az orosz nyelv.

Ez az együttest népszerűsítő promóciós kiadvány több album anyagából válogat, főként a 2009-es Жили-были korongról (erről itt írtam).

Bővebben az együttes weboldalán: http://otava-yo.spb.ru/en/