Főkép

A Nomad 2014-es albuma úgy hiányzott már a magyar rockzenének, mint egy falat kenyér. Nem mintha ne lennének remek magyar anyagok, de ritka az olyan zene, amire jó szívvel azt tudom mondani, hogy épp úgy ajánlom a régi rockrajongóknak, mint az újaknak, a komoly, minden bandát ismerő megszállottaknak és azoknak, akiknek a rockból csak néhány sláger van meg.

 

A csapat háromnegyede jó ideje tolja már a rockot, az énekes, Juhász Marci viszont friss hús: pár éve, a Csillag születik című, kereskedelmi tévés tehetségkutatón tűnt fel. Merő véletlenségből láttam két ottani szereplését is, és ledöbbentett, hogy a fiatal srác milyen erővel és érzéssel adta elő részint blues-os, részint magyar népzenei hatású dalait. A Nomadban ebből a két stílusból csak kevés van, Marci mégis remekül illik ide.

 

A Nomadot a magyar rock undergroundban legendának számító The Bedlam két tagja, Jánosi „Cicó” Szabolcs és Fodor „Fodi” Zoltán énekes alakították, jóval a Bedlam feloszlása után. Első albumuk, a Végál.om.. 2007-ben jelent meg, és remek anyag volt, de a nagyközönség nem kattant rájuk. Aztán telt az idő, jött egy rövid Bedlam újrázás, majd Fodi Japánba költözött. Cicó körül teljesen lecserélődött a Nomad gárda: dobosnak a Bedlamből ismert Újvári Petya érkezett, a basszusgitárt pedig a Neck Sprainből Nagy Levente kezeli, aki a Bedlam reunionban is részt vett.

 

A Hotel Polimer tehát csak a második Nomad album. Olyasmi rockzenét rejt, melyben épp úgy helye van a Red Hot Chili Peppers-rokon laza témáknak, a grunge-os beindulásoknak, az ősrockos, vaskos riffeknek, de néhol még punkos pörgés is akad. A dalok egytől egyig nagyon gyorsan ható, mégsem könnyen megunható dallamokkal vannak teletömve, és Marci megannyi különféle arcát megmutatja bennük. Biztos vagyok benne, hogy a „Kimondhatatlan”, az „Engedd, hogy még egyszer”, a „Ne félj” vagy az „Ajtó a mennybe” épp úgy betalál a régi nagyok (például Edda, Prognózis, Lord) rajongóinál, mint a mai tizenéveseknél. Ezek a nóták ugyanolyan remekül működhetnek egy apró klubban, mint stadionnyi közönség előtt.

 

Ez pedig leginkább Cicónak köszönhető. A társai is frankón odateszik magukat, ez a szőke sörényű, szakállas fazon pedig egyike az ország legjobb gitárosainak. A legapróbb díszítésétől a szólókig minden megmozdulása tele van érzéssel, és ezer közül is felismerném, hogy ő játszik. Nála nem a virtuozitás a lényeg, hanem az a bizonyos, nagybetűs Feeling.

 

A szövegekről is érdemes szót ejteni. Egyfelől tükröződik bennük a magyar valóság, a fogyasztói társadalom kritikája, de sokuk nagyon is személyes, de úgy, hogy bárki, aki megélt már ezt-azt, tud hozzá kötődni. S ami a legfontosabb: a lemez egésze nem borús, sokkal inkább erőt, támogatást adó. Derű van benne, bátorítás, hogy lehet mit tenni, lehet jobbá válni.

 

A Nomadban egyszerűen minden a helyén van, és mindenből annyi van, amennyi kell. Az album a neten is meghallgatható, de CD-n is meg lehet venni – utóbbival a zenekart támogatja az ember.

 

 

Az együttes tagjai:

Jánosi „Cicó” Szabolcs – gitár

Juhász Marci – ének

Nagy Levente – basszusgitár

Újvári Péter – dobok

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. A tenger meséi

2. Igazak álma

3. Kimondhatatlan

4. Hotel Polimer

5. Várj még

6. Mammon ország

7. Légy jó

8. Fájdalom G.

9. Fájnak a szavak

10. Engedd, hogy még egyszer

11. Ne félj

12. Ajtó a Mennybe

 

Diszkográfia:

Végál.om.. (2007)

Hotel Polimer (2014)