Iron Maiden: Piece of Mind (CD)

Az Iron Maiden már korábban is tanúságát adta (és persze ezt a későbbi albumaikon is megteszik), hogy számukra bizonyos könyvek vagy filmek olyan meghatározó élményt nyújtottak, hogy ezek aztán egy-egy – sokszor rendkívül sikeres – dal ihletőivé is váltak. Ám a negyedik albumuk más, mint az eddigiek, hiszen itt nem egy vagy két szerzeményt ihletett egy irodalmi vagy filmművészeti alkotás, hanem az egész lemezt. Persze nemcsak ettől különleges ez az album, hanem az újonnan érkező dobos, Nicko McBrain személye miatt is. A skót ugyan már nem volt ismeretlen a rajongók számára, hiszen már hallhatták (és láthatták) őt koncerten, de albumon eddig sosem volt hallható (így már csak Janick Gers hiányzik abból a felállásból, ami 1999-től kezdve egészen napjainkig – és remélhetőleg végleg – az Iron Maident jelenti).

Na de térjünk vissza a Piece of Mindhoz, hiszen olyan lemezről beszélünk, ami éveken keresztül több tag kedvence volt (89-ben Steve Harris kijelentette, hogy ez a legjobb albumuk, és a 2000-ben megjelent Brave New Worldig Bruce Dickinsonnak is ez volt a kedvence). Nagyon nem csodálkozhatunk ezeken a kijelentéseken, hiszen nemcsak azért jó ez a korong, mert széles körből válogat, hanem mert zeneileg is olyan nagyszerű megoldásokkal találkozhatunk rajta, ami miatt nem meglepő, hogy a rajongók imádták, és még a rendkívül jó hírnévnek örvendő Kerrang! magazin is minden idők legjobb heavy metal albumának nevezte 1983-ban.

Oké, de mégis miért? Kezdjük ott, hogy az albumnyitó „Where Eagles Dare” című szerzemény, melyet Brian G. Hutton Kémek a Sasfészekben című filmje ihletett, iszonyatosan erős dobszólóval, remek tempóval indít, amit végig megtart, és az ikergitárok galoppozásához tökéletesen illik a pattogós, néhány helyen elnyújtott ének. Ez alapján tökéletes képet kaphatunk ennek a háborús filmnek a feszült hangulatáról, a dal közben többször is felhangzó géppuskalövések pedig a repülőgépek fegyverzetére utalnak.

Vagy itt van a mai napig minden koncerten eljátszott „The Trooper” című dal, melyet Alfred Tennyson, Anglia egyik legnépszerűbb XIX. századi költőjének műve, „A könnyűlovasság rohama” ihletett. Bár a költő maga is mesterien bánt verseiben a ritmussal, az Iron Maiden olyan módon tudta hozzáadni saját stílusát a vershez, ami miatt nem csoda, hogy ennyire népszerű szerzemény lett. A gyors ütemű, skálázó gitárszóló rendkívül jól szól a dal elején, majd később a hangszerek elhallgatnak, hogy egy-egy ütem erejéig csak az ének vigye tovább a számot, a refrénben felhangzó „ÓÓÓÓ” pedig a banda minden egyes fellépésén hatalmas közönségéneklésbe csap át. Persze a tipikus heavy metalos, témától elrugaszkodó gitárszólók is rendkívüli módon tépnek bele az ember érzékszerveibe.


A személyes kedvencem az albumról a „Revelations”, amely egy igencsak érdekes pályájú (és legfőképpen halálú) japán próza- és drámaíró, Misima Jukio művén alapul, amely a japánok egyik legnépszerűbb történelmi alakjáról, Mijamoto Muszasiról szól. (A lemezen egyébként található még egy dal, ami szintén ennek a műnek a feldolgozása, és címe megegyezik a könyvével, ez a „Sun and Steel”.) A „Revelations” már az első akkordoktól kezdve megragadja figyelmünket a dobok és gitárok együttes játékával, majd gyorsabb tempóra váltva Bruce Dickinson éneke teszi még élőbbé az egész összhatást. Több helyen előkerül a gyors gitártéma, ám azok néha háttérbe vonulva adnak teret az éneknek, ami helyenként könyörgésbe fordul át. A dalban több váltás is bekövetkezik, majd a gyors gitárszólók után végül egy lenyugvó, lassú befejezéssel ér véget. 

A „Flight of Icarus” ugyan nem egy konkrét művet, hanem egy mitológiai történetet dolgoz fel, de annyi energiával, vad lüktetéssel van tele, hogy azonnal magával ragad bennünket. A refrén alatt az ének többsávúvá válik és elnyújtottsága miatt szinte megjelenik előttünk, ahogy Ikarosz és Daidalosz izmaikat megfeszítve, erőteljes csapásokkal repülnek, miközben mi magunk is megrészegülünk a magasság igézetétől. De megemlíthejük még a Frank Herbert Dűne című műve által ihletett „To Tame a Land” című szerzeményt is, aminek sajnálatos módon azért nem lett azonos címe a könyvvel, mert az író szívből gyűlölte ezt a zenei stílust, így nem adott engedélyt a cím használatára.

Az újonnan érkező Nicko McBrain ugyan nem írt egyetlen dalt sem a lemezre, de a „Still Life” című mű elején az ő hangja hallható. Ha valaki nem érti, ne izguljon, merthogy ezt a szöveget csak az albumot visszafelé lejátszva lehet érteni. Hogy miért? Nos, a dobos elmondása szerint azért, mert elegük volt belőle, hogy a Sátán szolgálóinak és szövetségeseinek kiáltják ki őket, így ezzel a húzással akarták megviccelni az embereket. Egyszóval csodálatos album ez a sokszínűségével, zenei megoldásaival és persze vicceivel. És ha valaki tényleg nagy rajongója a bandának, akkor itt azt is összeszedheti, hogy mit kell elolvasnia és megnéznie a jövőben, hogy még közelebb kerüljön szeretett zenekarához.

Az együttes tagjai:
Bruce Dickinson – ének
Dave Murray – gitár
Adrian Smith – gitár, háttérének
Steve Harris – basszus gitár, háttérének
Nicko McBrain – dobok

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Where Eagles Dare
2. Revelations
3. Flight of Icarus
4. Die with Your Boots On
5. The Trooper
6. Still Life
7. Quest for Fire
8. Sun and Steel
9. To Tame a Land

Diszkográfia:
Iron Maiden (1980)
Killers (1981)
The Number of the Beast (1982)
Piece of Mind (1983)
Powerslave (1984)
Live After Death (1985) koncert
Somewhere in Time (1986)
Seventh Son of a Seventh Son ˙(1988)
No Prayer for the Dying (1990)
Fear of the Dark (1992)
A Real Live One (1993) koncert
A Real Dead One (1993) koncert
The X Factor (1995)
Virtual XI (1998)
Brave New World (2000)
Rock in Rio (2002) koncert
Dance of Death (2003)
Death on the Road (2005) koncert
A Matter of Life and Death (2006)
Live After Death (2008) koncert DVD
Somewhere Back in Time (2008) válogatás
Flight 666 (2009) koncert
The Final Frontier (2010)
En Vivo (2012)

Kapcsolódó írás:

Maiden Heaven: Tribute to Maiden (CD)