Georg Philipp Telemann: Double & Triple Concertos (CD)
Írta: Galamb Zoltán | 2010. 09. 08.
Némelykor nehéz eldönteni, vajon egy komponista zsenije, vagy egy előadó kivételes remeklése miatt válik-e ellenállhatatlanná valamely zenedarab, néhány kiválasztott műből összeállított koncert, lemez, az összehasonlítás azonban mindig segít megoldani e talányt.
Mivel a Christopher Hogwood dirigálta Academy of Ancient Musicról régóta tudtam, mennyire nagyszerű interpretálói a régizenének, mikor először meghallgattam a Telemann kettős és hármas versenyeiből válogatott albumukat, egyetlen kérdés maradhatott: a német barokk mester vajon kizárólag e briliáns darabokhoz hasonló színvonalon alkotott-e, avagy az előadónak sikerült kiválasztania a habitusukhoz leginkább illő concertókat.
Az albumot nyitó, három natúrtrombitára – no meg a hozzájuk illő üstdobokra, mint obligát hangszerre – komponált versenymű Bach zenekari szvitjeit, második brandenburgi versenyét, valamint Handel vízi és tűzijáték zenéit idéző magasztossággal hömpölyög. Már ebben a műben is megfigyelhető, hogy concertóiban Telemann az olasz sonata da chiesa lassú–gyors–lassú–gyors tétel-elrendezését részesíti előnyben a sokkal könnyedebb, vidámabb, és annak idején korszerűbb velencei háromtételes szerkezettel szemben.
Rögtön erre rácáfolni látszik az album második darabja, ám a B-dúr quadro tipikus kamarazene, a vonósnégyest megelőlegező barokk kvartett egyik csodálatos példája, melynek finom textúrája Telemann egyik ismertető jegyének tekinthető. Ugyancsak jellegzetesen telemanni kompozíció a furulyára és fuvolára írt e-moll concerto, melyben a fúvós hangszerek használatában és lehetőségeiben jártas zeneszerző a régi és az új hangszer hangzásának szembeállításával ér el csodálatraméltó hatást, az utolsó tétel pedig a lengyel népzenét idéző, felszabadult, szilaj, bacchusi tánc.
A concerto polonois még tovább megy a lengyel és morvaországi hatások beépítésében. Mivel Telemann egy időben Lengyelföldön szolgált, ahol saját fülével hallhatta a kocsmai zenészek megtermékenyítő erejű rögtönzéseit, nem csoda, hogy a hihetetlenül termékeny és sokszínű életművet maga után hagyó komponista igyekezett minél többet felhasználni ezen élményeiből.
Az album valószínűleg leggyönyörködtetőbb darabja a fuvolára, oboe d’amoréra és viola d’amoréra írott E-dúr concerto, melyben tökéletesen érvényesülnek Telemann abbéli képességei, hogy egyrészt a lehető legtöbbet kihozza egy választott hangszer sajátságaiból (Bach mellett egyedül ő tudta valóban „megszólaltatni” a szívhez szóló hangú oboa d’amorét), másrészt rendkívüli érzékkel keverje, váltogassa és ütköztesse a különféle hangzásokat. Elég meghallgatni e mű varázslatos szövetű első tételét, hogy megértsük, miben rejlik a komponista műveinek ereje.
Más műveket és felvételeket megismerve kiderül, hogy Telemann nem komponált teljességgel egyenletesen magas színvonalon, darabjainak könnyedsége, szépsége, a hangszövet gazdagsága és az a lelemény, ahogy a francia, olasz és lengyel stílusjegyek észrevehetetlenül keverednek számos kompozícióban, kétségtelenül a legnagyobb barokk zeneszerzők közé emeli Bach neves és népszerű kortársát és barátját, az Academy of Ancient Music Telemann-albuma pedig nemcsak a zeneszerző kivételes szépségű műveinek egyik legnagyszerűbb felvétele, hanem bármely, magára valamit is adó régizene-gyűjtő kollekciójának nélkülözhetetlen darabja.
Előadók:
Friedemann Immer – natúrtrombita
Michael Laird – natúrtrombita
Iain Wilson – natúrtrombita
Catherine Mackintosh – hegedű
Christophe Hirons – hegedű
Trevor Jones – brácsa
Timothy Mason – cselló
John Turner – furulya
Stephen Preston – fuvola
Clare Shanks – oboe d’amore
Monica Huggett – viola d’amore
The Academy of Ancient Music
Christopher Hogwood – karmester
A lemezen elhangzó művek listája:
1-4. Concerto D-dur für 3 Trompeten
5-7. Quadro B-dur
8-11. Concerto e-moll für Blockflöte und Querflöte
12-14. Concerto Polonois
15-18. Concerto für Querflöte, Oboe d’amore & Viola d’amore, E-dur
Mivel a Christopher Hogwood dirigálta Academy of Ancient Musicról régóta tudtam, mennyire nagyszerű interpretálói a régizenének, mikor először meghallgattam a Telemann kettős és hármas versenyeiből válogatott albumukat, egyetlen kérdés maradhatott: a német barokk mester vajon kizárólag e briliáns darabokhoz hasonló színvonalon alkotott-e, avagy az előadónak sikerült kiválasztania a habitusukhoz leginkább illő concertókat.
Az albumot nyitó, három natúrtrombitára – no meg a hozzájuk illő üstdobokra, mint obligát hangszerre – komponált versenymű Bach zenekari szvitjeit, második brandenburgi versenyét, valamint Handel vízi és tűzijáték zenéit idéző magasztossággal hömpölyög. Már ebben a műben is megfigyelhető, hogy concertóiban Telemann az olasz sonata da chiesa lassú–gyors–lassú–gyors tétel-elrendezését részesíti előnyben a sokkal könnyedebb, vidámabb, és annak idején korszerűbb velencei háromtételes szerkezettel szemben.
Rögtön erre rácáfolni látszik az album második darabja, ám a B-dúr quadro tipikus kamarazene, a vonósnégyest megelőlegező barokk kvartett egyik csodálatos példája, melynek finom textúrája Telemann egyik ismertető jegyének tekinthető. Ugyancsak jellegzetesen telemanni kompozíció a furulyára és fuvolára írt e-moll concerto, melyben a fúvós hangszerek használatában és lehetőségeiben jártas zeneszerző a régi és az új hangszer hangzásának szembeállításával ér el csodálatraméltó hatást, az utolsó tétel pedig a lengyel népzenét idéző, felszabadult, szilaj, bacchusi tánc.
A concerto polonois még tovább megy a lengyel és morvaországi hatások beépítésében. Mivel Telemann egy időben Lengyelföldön szolgált, ahol saját fülével hallhatta a kocsmai zenészek megtermékenyítő erejű rögtönzéseit, nem csoda, hogy a hihetetlenül termékeny és sokszínű életművet maga után hagyó komponista igyekezett minél többet felhasználni ezen élményeiből.
Az album valószínűleg leggyönyörködtetőbb darabja a fuvolára, oboe d’amoréra és viola d’amoréra írott E-dúr concerto, melyben tökéletesen érvényesülnek Telemann abbéli képességei, hogy egyrészt a lehető legtöbbet kihozza egy választott hangszer sajátságaiból (Bach mellett egyedül ő tudta valóban „megszólaltatni” a szívhez szóló hangú oboa d’amorét), másrészt rendkívüli érzékkel keverje, váltogassa és ütköztesse a különféle hangzásokat. Elég meghallgatni e mű varázslatos szövetű első tételét, hogy megértsük, miben rejlik a komponista műveinek ereje.
Más műveket és felvételeket megismerve kiderül, hogy Telemann nem komponált teljességgel egyenletesen magas színvonalon, darabjainak könnyedsége, szépsége, a hangszövet gazdagsága és az a lelemény, ahogy a francia, olasz és lengyel stílusjegyek észrevehetetlenül keverednek számos kompozícióban, kétségtelenül a legnagyobb barokk zeneszerzők közé emeli Bach neves és népszerű kortársát és barátját, az Academy of Ancient Music Telemann-albuma pedig nemcsak a zeneszerző kivételes szépségű műveinek egyik legnagyszerűbb felvétele, hanem bármely, magára valamit is adó régizene-gyűjtő kollekciójának nélkülözhetetlen darabja.
Előadók:
Friedemann Immer – natúrtrombita
Michael Laird – natúrtrombita
Iain Wilson – natúrtrombita
Catherine Mackintosh – hegedű
Christophe Hirons – hegedű
Trevor Jones – brácsa
Timothy Mason – cselló
John Turner – furulya
Stephen Preston – fuvola
Clare Shanks – oboe d’amore
Monica Huggett – viola d’amore
The Academy of Ancient Music
Christopher Hogwood – karmester
A lemezen elhangzó művek listája:
1-4. Concerto D-dur für 3 Trompeten
5-7. Quadro B-dur
8-11. Concerto e-moll für Blockflöte und Querflöte
12-14. Concerto Polonois
15-18. Concerto für Querflöte, Oboe d’amore & Viola d’amore, E-dur