FőképA Sonata Arctica hatodik stúdióalbuma kétségtelenül a karrierjükben vízválasztónak tekinthető Unia összetettebb, progresszív felfogását idézi, noha az új dalok valamelyest egyszerűbbek és sötétebbek az előző lemez számainál.
 
A hasonlóság egyáltalán nem meglepő, ha tudjuk, hogy néhány kivételével minden szerzemény vagy az Uniaról lemaradt, kihagyott darab, vagy pedig a turné kreatív pillanataiban, szüneteiben született.
Az eltérések elsődleges oka Elias Viljanen gitárjátéka lehet, aki a korábban megszokottnál kevesebb szólóval színesítette az anyagot, ugyanakkor egyfajta dallamos death metal feelinggel gazdagította annak hangulatát.
 
A legszembetűnőbb különbség egyértelműen a két számban – az epikus, és kis híján a lemez címadó dalául szolgáló „Deathaura”-ban, valamint a „No Dream Can Heal A Broken Heart”-ben megszólaló – női hang, ami a Sonata Arctica első albumaiban domináló, színtiszta power metal felől a színpadiasabb, bonyolultabb formák felé való végleges elmozdulás tagadhatatlan jele.
 
Az albumról elsőként kimásolt dal, a visszafogottan lendületes, igencsak fülbemászó melódiájú, tematikusan mégis kellően változatos „The Last Amazing Grays” tökéletes választásnak tűnik, hiszen klasszikus slágerszerzemény.

Ezzel szemben a másodikként maxin megjelenő „Flag In The Ground” a korszerűbb, az album atmoszférájához jobban passzoló hangzástól eltekintve kétségkívül a régi időket idézi, ám ez nem is csoda, hiszen a sodró lendületű, himnikus, hamisítatlan power metal darab egy régi ötlet új köntösbe öltöztetése.
 
Számomra mégis három másik szám, a kifejezett progresszivitása ellenére is roppant dallamos pillanatokkal teli „Zeroes” (melyben nem mellékesen a lemez messze legizgalmasabb billentyű-szólóját is hallhatni), a zeneileg hasonlóan lenyűgöző, progresszív megoldásokkal színesített „The Dead Skin”, no meg a tradicionális heavy metal alapok ellenére lélegzetelállítóan moduláló, végül pedig teljes – jó értelemben vett – teatralitásba váltó „Juliet” blokkja emelkedik ki az anyagból.
 
Összességében igényes, ugyanakkor, vagy tán épp ezért, rendkívül szórakoztató lemez, az Unia méltó folytatása a The Days Of Gray, amely ugyanúgy rengeteg örömet képes okozni a régi, hígítatlan power metalhoz szokott rajongóknak, mint az extrémebb, komplexebb kompozíciók kedvelőinek.
 
Az együttes tagjai:
Tony Kakko – ének, billentyűk
Elias Viljanen – gitár
Henrik Klingenberg – billentyűk, Hammond
Marko Paasikoski – basszusgitár
Tommy Portimo – dobok
 
Közreműködött:
Johanna Kurkela – ének
Perttu Kivilaakso – cselló
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Everything Fades To Gray (instrumentális)
2. Deathaura
3. The Last Amazing Grays
4. Flag In The Ground
5. Breathing
6. Zeroes
7. The Dead Skin
8. Juliet
9. No Dream Can Heal A Broken Heart
10. As If The World Wasn’t Ending
11. The Truth Is Out There
12. Everything Fades To Gray (teljes verzió)
 
Diszkográfia:
Ecliptica (1999)
Silence (2001)
Winterheart’s Guild (2003)
Reckoning Night (2004)
For The Sake Of Revenge (2006) – koncert
Unia (2007)
The Days Of Grays (2009)
Live In Finland (2011) – koncert