Nazareth: Expect No Mercy (CD)

Hihetetlen módon ez a lemez harminc évvel ezelőtt, 1977-ben látott napvilágot. A mostani nethasználók többsége akkor még nemhogy koncertre nem járt, de még zenét sem hallgatott tudatosan. Így aztán nem csodálkozom, ha számukra ismeretlen a skót banda neve.

Apropó skótok. Ha megfeszülök sem tudok fejből és kapásból háromnál több felföldi csoportot megnevezni. Az Exploited még egyszerű ügy (Edinburgh), elvégre a punk volt azokban az években a megváltó vérfrissítés. Mezei Attila szerkesztőtársam révén jön a képbe az újhullámos Cocteau Twins. Ez csak kettő. Na mindegy, akkor sem jut több eszembe (a Texas, a Wet Wet Wet, no meg Alex Harvey énekes nem sorolható ide). Ja megvan a harmadik banda is: Nazareth

Nevüket nem a bibliai várostól kölcsönözték, hanem egy példaképnek tekintett együttes (The Band) szövegéből adoptálták. A tagok még 1968-ban alapították szépreményű társaságukat, a számomra kimondhatatlan nevű Dunfermline városában. A sikerhez szükséges tapasztalatot az elődnek tekinthető The Shadettes félprofi zenekarban szerezték meg, aztán kiadták az első lemezüket. Aztán a másodikat – de a siker valamiért nem akart bekopogtatni hozzájuk. Három a magyar igazság, és úgy tűnik Skóciában sincs ez másként, mivel az 1973-ban megjelent Razamanaz nem csak a brit slágerlistákon, hanem a tengerentúlon is népszerű lett.

Ekkor nyerte el végleges formáját a négyes hard rock zenéje is (amit ifjabb ismerőseim előszeretettel neveznek „old school” muzsikának). Az biztos, hogy hasonlítanak ahhoz, amit a hetvenes évek közepén a Deep Purple képviselt, csak náluk nem voltak akkora tehetségek és egyéniségek. A hasonlóság részben annak is köszönhető, hogy legsikeresebb lemezeik producere Roger Glover volt (aki a Purple basszusgitárosa volt akkoriban).

Ennek köszönhetően volt négy pompás évük, amikor a közönség értékelte és élvezte is lemezeiket. Ez nem csak a lemezeladásokon érződött, hanem a koncertturnék látogatottságán is. Mondjuk a sikerhez a kiadó is hozzájárult, amikor ügyes kislemez-politikával – részben a feldolgozásoknak köszönhetően – folyamatosan köztudatban tartotta a Nazareth nevet. Ennek köszönhetően mint a hard rock élmezőnyébe tartozó skótok szerepeltek a nyilvántartásban.

Aztán jött a punk, a new wave, a NWOBHM, és a fiatalok által dinoszauruszoknak tartott sztárbandák akkora földrengést éltek át, mint húsz évvel később a grunge áldozatai. De hagyjuk a történelmet másra, inkább nézzük, illetve hallgassuk a Nazareth kilencedik sorlemezét (ennek már a gitáros, Manny Charlton volt a producere).

A nyitó „Expect No Mercy” egy kimondottan lendületes tétel; akik korábban nem hallották, azok itt szembesülnek Dan McCafferty smirglire emlékeztető hangjával. No és Manny Charlton laza, de mégis öntudatos játékával. Rövid ez a három és fél perc, egyáltalán nem érzem közben az eltelt harminc évet, ez még mindig erővel bíró szám.

Ezt követi egy Randy Newman feldolgozás (Gone Dead Train), amit csak részben sikerült rockosítani, ellenben hozzájárult az album slágerlistás helyezéséhez.

A kevésbé sikeres pillanatoknak ezzel még nincs vége, hiszen következik a Fleetwood Mac hatásokat felmutató „Shot Me Down”.
Hát igen, akkoriban a Nazareth is elgondolkodott a hogyan tovább kérdésén. Az egyik lehetőség az AOR volt, de a véleményem szerint a nyitószámhoz képest ez visszalépést jelent.

Még szerencse, hogy következik a „Revenge Is Sweet”, ami közepes tempójával, és zaklatott gitárjátékával, kellemes szólójával szórakoztat. Akárcsak a sorban utána érkező „Gimme What’s Mine” – igen, ilyen az önfeledt rockzene. Ez utóbbiban már nem csak a szóló érdekes, hanem a nagyjából félidőben elkövetett tempóváltás is – ritkán használt megoldás ez náluk.

Hatodikként következik a másik kedvencem az albumról: „Kentucky Fried Blues”. A szöveg morc kamionsofőrök hamburgerrel dúsított életét taglalja, de nem ez számít emlékezetesnek, hanem a rock keménységét és a blues lassúságát zseniálisan ötvöző muzsika.

A következő szám átlagos rock, semmi több. Majd újabb feldolgozás az albumon, Ray Charles „Busted”-je – ami ismételten az útkeresés problémáját jelzi – bár ez a rockos változat sem rossz, azért az eredeti jobban tetszik.

Aztán következik egy újabb AOR/folk próbálkozás (Place In Your Heart), aminek hallatán csak tanácstalanul vonogatom a vállamat. Befejezésül pedig a balladisztikus hangszerelésű „All The King’s Horses” érkezik.

És vége.

Ha még nem mondtam, akkor sietek leszögezni, az egyik legjobb Nazareth lemeznek tartom az Expect No Mercyt. Mert ugyan Manny Charltoné nem mérhető Ritchie Blackmore, vagy Jimmy Page tehetségéhez, azért laza riffelése ott van a szeren, és az sem vitás, hogy Dan McCafferty éneke sem ér fel Ian Gillan vagy Robert Plant sikolyaival – mégis zenéjük azonnal felismerhető, mint mondjuk a Red Hot Chili Peppers. Márpedig ez akkoriban és manapság is ritkaság.

Ráadásul az időnkénti neheztelésem ellenére ez egy belevaló rocklemez, két örökzöld nótával, ami messze a többi szám fölé magasodik. A hangzásra nincs panaszom, bár a lejátszóban a 2002-es remasterizált változat szól; pontosabban a német piacra szánt, bónuszfelvételekkel bőven ellátott kiadás.

A borító még mindig nagyon szimpatikus, most már emlékszem miért vettem meg anno bakeliten a számomra egyébként ismeretlen banda albumát. Ez a grafikai világ folytatódik a következő, No Mean City sorlemezen is. De arról majd legközelebb.

Az együttes tagjai:
Dan McCafferty – ének
Darrell Sweet – dob
Pete Agnew – basszusgitár
Manny Charlton – gitár

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Expect No Mercy
2. Gone Dead Train
3. Shot Me Down
4. Revenge Is Sweet
5. Gimme What`s Mine
6. Kentucky Fried Blues
7. New York Broken Toy
8. Busted
9. Place In Your Heart
10. All The King’s Horses
bónusz felvételek:
11. Greens (eredetileg kislemez B oldal)
12. Desolation Road (eredetileg kislemez B oldal)
13. Gone Dead Train (edited változat)
14. Expect No Mercy (alternatív változat)
15. Place In Your Heart (alternatív + edited változat)
16. Kentucky Fried Blues (edited változat)
17. Expect No Mercy (élő felvétel)

Diszkográfia:
Nazareth (1971)
BBC Radio 1 Live in Concert (1972)
Exercises (1972)
Razamanaz (1973)
Loud ’N’ Proud (1974)
Rampant (1974)
Hair of the Dog (1975)
Greatest Hits (1975 – válogatás)
Close Enough for Rock ’N’ Roll (1976)
Hot Tracks (1976)
Play ’N’ the Game (1976)
Expect No Mercy (1977)
No Mean City (1979)
Malice in Wonderland (1980)
The Fool Circle (1981)
Snaz (1981)
2XS (1982)
Sound Elixir (1983)
The Catch (1984)
Cinema (1986)
Snakes ’N’ Ladders (1989)
No Jive (1991)
From the Vaults (1993 – válogatás)
Move Me (1994)
Boogaloo (1998)
Greatest Hits Volume II (1998 – válogatás)
Live at the Beeb (1998 – élő)
Homecoming (2001 - élő)
Alive and Kicking (2003)
Maximum XS (2003)
Live in Brazil (2007) koncert
the Newz (2008)