Főkép

Újabb WOMEX-es felfedezés, ugyanis korábban még sosem hallottam erről a formációról. A nevük felkeltette az érdeklődésemet, mert úgy vélekedtem, hogy aminek köze van a Balkánhoz, az biztosan jó. Persze párszor már megégettem magam, de ez egyáltalán nem csökkentette a kíváncsiságomat.

 

Az hamar kiderült, jelenleg még egyetlen streaming oldalon sem elérhető, a Live at Welcome in Tziganie című album, mert a hivatalos megjelenés – ami, ha jól értettem – 2027-ben lesz, és addig csak a koncertjeiken beszerezhető. Valamilyen szinten megértem, és mivel a kezemben van a fizikai változat, együtt tudok élni ezzel a kiadói döntéssel.

 

Egy biztos, nekem tetszik a 2026. áprilisi koncertet megörökítő, az élő fellépés minden előnyét megőrző kiadvány. Gyakorlatilag az történt, hogy a lemezen hallható hat hölgynek sikerült megvalósítaniuk egy ihletett, és éppen ezért ritkán elcsíphető állapotot. Arra utalok, amikor a tehetséges és profi zenészek úgy játszanak különféle számokat, hogy nemcsak a hangokból összeálló zenét adják vissza, hanem a muzsika mögött meghúzódó hangulatot, energiát, érzést.

 

Ez nem is olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik, láttam már pár együttest, akik simán belebuktak ebbe a feladatba, mert hangra minden stimmelt, csak a lélek és a tűz hiányzott a koncertjeikből és felvételeikből. Itt véleményem szerint minden a helyén van, ráadásul olyan repertoárt állítottak össze, ami nem korlátozódik pusztán a Balkánra.

 

Django Reinhardt zenéjétől, a magyar dallamokon át eljutunk a görög, török roma és még ki tudja miféle eredetű dalokig. Menet közben bőven jut idő szólókra, és előszeretettel váltanak átmenet nélkül egyik számból a másikba. Jó példa erre az egyik kedvencem, a „Leylifer – Suite hongroise” című, több mint tíz perces tétel, amiben észrevétlenül jutunk el a török dallamoktól a magyar táncig. Ebben minden benne van, amire a hölgyek képesek.

 

Django Reinhardt hagyatéka több alkalommal megidéződik, például az albumindító „To Margoudi – Appel indirect – Hora ca la Nord” közepén. Itt Debi Botos gitárjátékát élvezhetjük, amit Maryll Abbas harmonikája ellenpontoz. Majd éles váltással máris a Balkánon találjuk magunkat, miközben a gitár megmarad a manouche jazznél. Fantasztikus kezdés. De legalább ennyire remek a következő „Eman Dilo – Flèche d’or”, a maga stíluskavalkádjával, váltásaival.

 

Aurore Voilqué egy felkérésre gyűjtötte maga köré a többieket, és bizony nagyon jó érzékkel választotta ki társait. Legyen szó harmonikáról, gitárról vagy a többi hangszerről, minden a helyére került. A hat hölgy között megvan az egymásra figyelés, az összhang, és nem mellékesen kellően nyitottak a különféle stílusokra, hagyományokra. A koncertfelvétel igazi örömzene, amelyet a muzsikusok és a közönség egyaránt élvez, ráadásul olyan produkció, amely a földrajzi és stílusbéli határokat egyforma lazasággal kezeli.

 

Jó lenne őket is élőben látni egyszer.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Leylifer – Suite hongroise, To Margoudi – Appel indirect – Hora ca la Nord,

2026-ban megjelent album (Label Ouest)

Weboldal: https://www.facebook.com/profile.php?id=61570683926475

 

 

Az együttes tagjai:

Aurore Voilqué (Franciaország) – hegedű, ének

Eleftheria Daoultzi (Görögország) – kanun (qanun)

Maryll Abbas (Franciaország) – harmonika

Debi Botos (Magyarország / Kanada) – gitár

Ezgi Elkırmış (Törökország) – ütőhangszerek

Julia Hornung (Németország) – nagybőgő

 

Közreműködők:

Norig – ének

Joris Viquesnel

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. To Margoudi – Appel indirect – Hora ca la Nord
  2. Eman Dilo – Flèche d’or
  3. Devlerin Aşkı
  4. Kiremit Bacaları – Usta Priva
  5. Tears – Gankino horo
  6. Leylifer – Suite hongroise
  7. Fleur d'ennui – Gel Gel Kayıkç
  8. Flambée Montalbanaise – Les petits papiers