Főkép

Amikor a könyvet a kezembe vettem és nekiláttam az olvasásnak, arra számítottam, hogy „belülről” mutatja be a Dűne fiktív technológiáit, illetve az univerzum biológiai, geológiai és egyéb sajátosságait. Konkrétabban hipotetikus, de belső logikával rendelkező modellek felépítését és leírását képzeltem el: hogyan működhetne a cirkoruha vagy a Holtzman-hatás. Ezek helyett – durván fogalmazva – leginkább egy klasszikus tankönyvi/ismeretterjesztő előadást kapunk a Földön ismert fizikai, kémiai, biológiai stb. jelenségekről (mint a fájdalomcsillapítás, vízkiválasztás vagy az enzimek). De ezzel semmi probléma nincsen, sosem árt tudni – vagy ismételni – a körülöttünk lévő világ és a természet „működését”.

 

Amikor Frank Herbert megjelentette a Dűnét, nem csupán egy felejthetetlen sci-fi eposz született meg, hanem egy olyan komplex, ökológiailag és társadalmilag alaposan átgondolt univerzum is, amely azóta generációk fantáziáját mozgatja meg. Óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon mennyi ebből a fantázia, és mennyi feleltethető meg a valós tudománynak?

 

Lente Gábor, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára nem először vállalkozik arra, hogy a populáris kultúra és a fősodorbeli tudomány határvidékére kalauzolja az olvasót. Ebben a kötetében nem kisebb feladatra vállalkozik, mint hogy szétszedje, megvizsgálja, majd a természettudományok szigorú, mégis élvezetes fényében rakja össze újra az Arrakis világát.

 

Olyan kérdésekkel foglalkozik, mint az Arrakis ökológiája. Hogyan létezhet egy olyan bolygó, ahol nincs nyílt vízfelszín, mégis belélegezhető légkörrel rendelkezik és állatvilága is van, ráadásul óriási homokférgeknek is otthont ad? Hogyan egyeztethetők össze az általunk ismert fizikai törvényekkel ezek az esetenként több száz méteres lények, amelyek képesek átfúrni magukat a sivatagon? Hogyan viszonyul a térhajlítás Herbert-féle koncepciója a mai elméleti fizika és a kvantummechanika modelljeihez?

 

Lente Gábor stílusa közvetlen, könnyed és végtelenül olvasmányos. Elkerüli a száraz, akadémikus nyelvezetet – bár az első, csillagászattal foglalkozó fejezetet nekem kétszer is el kellett olvasnom a megértéshez, a többi viszont már nem okozott ilyen fejfájást –, helyette az ismeretterjesztés legjobb hagyományait követi: humorral, érthető analógiákkal és valódi lelkesedéssel magyarázza el a fizikai és kémiai összefüggéseket. Tisztelettel közelíti meg az alapművet, nem szőrszálhasogató módon próbálja „lebuktatni” Herbert tévedéseit, inkább azt mutatja meg, milyen zseniális meglátásai voltak a szerzőnek, és hol alkalmazott olyan művészi szabadságot, amely a tudomány mai állása szerint ugyan nem állja meg a helyét, de a történet szempontjából mégis elengedhetetlen.

 

Ami esetleg problémát jelenthet, az az, hogy a könyv megértéséhez alaposabban kell ismerni a Dűne univerzumát annál, mint amennyire a legújabb filmes feldolgozás megtekintése alapján megismerhető. Illetve érződik, hogy a szerző mely tudományterületeken „penge”, ott sokkal részletesebben megy bele az adott témába, mint a többi esetben.

 

Összességében a Tudomány a Dűne univerzumában remek olvasmány mindazoknak, akik újra elmerülnének az Arrakis homokjában, de azoknak is rendkívül tanulságos, akik egyszerűen csak nyitottak arra, miként találkozik az emberi képzelet a természettudománnyal. Lente Gábor kötete bizonyítja, hogy a tudományos ismeretterjesztés talán akkor lehet a legizgalmasabb, ha egy általunk szeretett, fiktív világ kulisszái mögé világít be.