Zenék a nagyvilágból – Kareyce Fotso: GWÀ – világzenéről szubjektíven 549/3.
Írta: Galgóczi Tamás | 2026. 11. 08.

Akár tetszik, akár nem, tudomásul kell vennünk, hogy a nők helyzete még messze van az ideálistól. Ez a munkától a társadalmi megítélésen át a karrierlehetőségekig számos területen megmutatkozik. Azt is el kell ismernünk, hogy jóval több nő lesz erőszak áldozata, mint férfi. Ez nemcsak Európára jellemző, hanem más kontinensekre, például Afrikára is.
Kamerunban született és jelenleg is ott él Kareyce Fotso énekesnő, akinek ez már az ötödik lemeze. A témáját pedig onnan vette, hogy hazájában túl sok nőt öltek meg, és valamit tenni akart ez ellen. Megkérdezte szüleit, régebben mit tettek a nők az erőszak ellen. Édesanyja mesélt neki a Gwà-ről, ami egy szent kör, kizárólag nők számára, ahol azért gyűltek össze, hogy beszélgessenek, sírjanak, panaszt tegyenek, támogassák egymást... és újra talpra álljanak.
Ez a megszólalás ősi tere volt, amelynek erejétől még a férfiak is tartottak: a közösség nyilvánosan is felléphetett az ellen, aki bántalmazta a nőket. A Gwà ereje a közös kiállásban rejlett. Amikor alaposabban utánajárt a hagyománynak, találkozott egy idős matriarchával, aki bővebben is mesélt neki erről.
A hagyomány modern megfelelőjeként létrehozott egy Facebook-csoportot, és az ott megosztott történetek alapján születtek meg ezek a dalok, tele fájdalommal, szomorúsággal. A hangszerelésben Blick Bassy segített neki, és logikus lépésként a bluesban találták meg azt a zenét, amelyik illik a történetekhez. Erről így nyilatkozott Fotso: „…amikor bemutattam neki a projektet, mintha már előre megterveztük volna: azt tanácsolta, hogy játsszak bluest, és pontosan ezt akartam csinálni, mert a gwà daloknak, amiket a matriarcha énekelt nekem, blues hangzásuk volt.” Ez valóban így is van, annyival egészíteném csupán ki, hogy szerintem ez inkább bluesos afropop – de kifejezetten élvezetes, jól megkomponált muzsika.
Az album dalait ghomala nyelven énekli, mert úgy gondolta, a nők fájdalmát érdemes a saját nyelvükön megfogalmazni. Szerencsére a CD-hez mellékelt füzetben a dalszövegek angol és francia fordítása is olvasható, így a szövegek azok számára is érthetővé válnak, akik nem beszélik a ghomala nyelvet.
Bár az egész albumnak van egyfajta sajátos blueshangulata, nekem a következő három szerzemény tetszett a legjobban. Az albumindító „Gue Wô” azért, mert Kareyce Fotso bársonyos hangja és a visszatérő gitárjáték azonnal megadják a hangulatot. A „Pedjui” elsősorban a kórus miatt emelkedik ki a többi szám közül, itt éreztem meg valamit a Gwà kör erejéből, lehetőségeiből. Harmadiként pedig az albumzáró „Pateuh”-t nevezem meg, mert túllép az addigi témákon, és felszólítja a férfiakat, hogy védjék meg a nőket.
A GWÀ című album egyszerűségével fogott meg: visszafogott zene, érzelemdús ének és súlyos társadalmi mondanivaló jellemzi.
Meghallgatásra ajánlott számok: Gue Wô, Pedjui, Pateuh
2026-ban megjelent album (Contre Jour)
Weboldal: https://www.kareycefotso.org/

Az együttes tagjai:
Kareyce Fotso – ének, gitár (5)
Blick Bassy – gitár, vokál, ütőhangszerek
Romain Jovion – szintetizátor, basszusgitár, dob, hangtervezés
Jean Baptiste Soulard – gitár
Közreműködők:
Michel Mbarga – gitár (11)
vokál: a Bandjoun faluból származó nők, az eredeti Gwà utolsó matriarchájának vezetésével (7)
A lemezen elhangzó számok listája:
- Gue Wô
- Djo Go
- Power
- Femme
- Interlude
- Somo
- Pedjui
- Zougolo
- Motemo
- Dudu
- Pateuh