Főkép

A 2026-os WOMEX-en volt szerencsém megtekinteni Hawa Kasse Mady Diabaté koncertjét. Fantasztikus volt, a hangja még mindig mesés, és a kísérő zenekara méltó zenei hátteret biztosított számára. Ebből az apropóból vettem elő a tavaly megjelent Trio Da Kali albumot, amelyen szintén ő énekel, és amiről valamiért még nem született írás a rovatban. Pedig a trió már bemutatkozott az oldalon, hiszen a Kronos Quartettel közös lemezükről áradoztam egy sort, ráadásul 2018-ban a Budapest Ritmon is felléptek.

 

Az akkori koncertjük kapcsán ezt írtam róluk: „Élőben lehengerlőnek bizonyultak – seperc alatt megtelt a terem – és újra megmutatták, miért Nyugat-Afrika a kontinens zeneileg legérdekesebb, legizgalmasabb területe. A griot hagyomány, Hawa Kasse Mady Diabaté éneke, Madou Kouyaté ngoni játéka, és persze Lassana Diabaté balafon szólói együttesen egyszerűen ellenállhatatlannak bizonyultak. Menet közben újra megvilágosodtam: a rengeteg ismétlés, a végtelenségig játszott számok célja nem más, mint eljuttatni a hallgatót egy eksztatikus állapotba, és minél tovább ott tartani abban a boldog pillanatban úgy, hogy mindezt ők is átélik. Arcomon üdvözült mosollyal és azzal a tudattal kerekedtem fel, most aztán tényleg az est legjobb koncertjét láttam.”

 

Gyakorlatilag ezzel mindent el is mondtam a Bagola című albumról, hiszen a korábbi koncertbeszámoló minden szava igaz erre a 2025-ben megjelent, egyébként első önálló lemezükre is. Számomra igazi gyöngyszem, tele emlékezetes, fülbemászó dalokkal. A triófelállásnak köszönhetően szellős dalok szerepelnek a korongon, ez azonban inkább előny, mintsem hátrány. Ez a három muzsikus nemcsak egymásra hangolódott az eltelt évek alatt, hanem megtalálta azt az ihletett állapotot, amikor tényleg mindenki a legjobbját teszi bele a közösbe, és a legjobbat hozza ki a többiekből. Minden fontosabb pillanat kellő teret és figyelmet kap, senki sem nyomja el a többieket.

 

Az olyan slágerek, mint amilyen a „Dadunkan”, természetes egyszerűséggel és magától értetődően ölelnek körbe, mintha a világ legegyszerűbb dolga lenne ilyen dalokat írni. Minden dal történetet mesél el, vidámat vagy szomorút, mint amilyen az „Orpaillage”. Lehet, hogy tévedek, de időnként úgy érzem, Hawa Kasse Mady Diabaté énekére a gospel kórusok is hatással voltak.

 

Ami különösen tetszik, hogy a hangszerelés sosem válik öncélúvá, a balafon és a ngoni nem akarja túllicitálni egymást, inkább egymásra figyelnek, miközben az énekesnő hangja hol előtérbe kerül, hol szinte észrevétlenül simul bele a zenébe. Lassana Diabaté játéka különösen figyelemre méltó, hiszen a balafon egyszerre biztosítja a ritmikai alapot és a dallamokat, miközben Madou Kouyaté ngonija kellő súlyt ad az egésznek. A végeredmény egyszerre könnyed és tartalmas, ráadásul egy pillanatra sem érzem azt, hogy a trió tagjainak bármit is bizonyítania kellene.

 

Csodálatos lemeznek tartom, amelyen az ének és a zene mesés harmóniában olvad össze. Hawa Kasse Mady Diabaté hangja kellő érzékenységgel szólal meg, és jól kiegészíti a két muzsikus ihletett, átgondolt játékát. A Bagola azok közé az albumok közé tartozik, amelyeknél nem kell keresgélnem a kedvenc pillanatokat, mert szinte minden dalban találok valami szerethetőt. Ha valaki szeretné megismerni a mali zene egyik különösen izgalmas, hagyományokra építő, mégis eleven és mai arcát, ennél jobb kiindulópontot aligha találhat.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Dadunkan, Fakoly

2025-ben megjelent album (One World Records)

Weboldal: https://www.facebook.com/triodakali

 

 

Az együttes tagjai:

Hawa Kasse Mady Diabaté – ének

Lassana Diabaté – balafon

Madou Kouyate – basszus-ngoni és vokál

 

Közreműködők:

Harouna Samake – kamale ngoni

Lucy Durán – vokál és taps

Javier Monteverde – taps

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Bagola
  2. Dadunkan
  3. Cela Sigui
  4. Tulunke
  5. Orpaillage
  6. Dissa
  7. Wara
  8. Nana Triban
  9. Fakoly
  10. Latege
  11. Deme