Négy nap zene, váratlan együttműködések és egy háromórás éjféli örömzene Tulában

Hozzunk össze egy belgorodi autentikus népdalénekest, egy karéliai multiinstrumentalistát, egy belarusz népzenei együttest, egy elektronikus zenészt, egy szerb folkloristát és egy guszlijátékost ugyanazon a helyen négy napra. Adjunk hozzá fesztiváligazgatókat, újságírókat, rádiós szerkesztőket és a nemzetközi zenei szakma képviselőit, de hagyjunk elég időt arra is, hogy az emberek beszélgessenek, próbáljanak, vitatkozzanak, improvizáljanak, barátságokat kössenek, és jóval a hivatalos program vége után is együtt zenéljenek.

 

Lényegében ez volt a kísérlet a Russian World Music Chart második Nemzetközi Ethno Konferenciája mögött, amelyet 2026. szeptember 23. és 26. között rendeztek meg az oroszországi Tulában.

 

Hivatalosan konferencia volt. A gyakorlatban azonban egyre inkább rövid ideig tartó művészeti rezidenciának tűnt. Az első alkalomra 2023-ban került sor. Már akkor sem különösebben érdekelt bennünket a hagyományos zenei konferenciák megszokott modelljének követése: pódiumbeszélgetések, névjegykártyák, bemutatkozó koncertek, aztán búcsúzás. Azt szerettük volna, hogy a zenészeknek legyen idejük. Idejük arra, hogy egy térben legyenek másokkal, akik szintén a hagyományos kultúrával foglalkoznak. Idejük zenélni. Idejük felfedezni, hogy az a zenész, aki reggelinél még velük szemben ül, estére akár alkotótárssá is válhat. Ebben az értelemben a konferenciát kevésbé hagyományos szakmai rendezvénynek, inkább egy ideiglenes alkotói közösségnek szántuk: egy négynapos művészeti rezidenciának, amely egy zenei konferencia keretei között rejtőzik.

 

A konferencia igazgatója, Irina Brikova és én magunk is előadó zenészek vagyunk. A szakmát nemcsak a Russian World Music Chart szervezésén keresztül ismerjük, hanem a színpad másik oldaláról is. „Daryana és én magunk is zenészek vagyunk, ezért már a kezdetektől tisztában voltunk azokkal a nehézségekkel, amelyekkel az előadók szembesülnek, amikor megpróbálják felépíteni és fejleszteni a zenekarukat – mondja Brikova. – Tudjuk, milyen nehéz önmagunkat népszerűsíteni, megélni a zenélésből, és azt is, mennyire fontos minden művész számára, hogy meghallgassák és értékeljék a munkáját. Minden zenésznek szüksége van közönségre és tapsra.”

 

Ezért idén a rezidencia gondolatát jóval kiterjedtebb szakmai programmal egészítettük ki. A „nemzetközi népszerűsítésről” szóló általános beszélgetések helyett megpróbáltunk konkrét piacokról, konkrét turnéútvonalakról és azokról a szakemberekről beszélni, akikkel a zenészek ezeken a helyeken találkozhatnak.

 

Adèle Man-Ching, a Stallion Era Beijing munkatársa Kínáról beszélt. Janaína Ávila brazil újságíró és a Mundo Sonoro rádió műsorvezetője Latin-Amerikát mutatta be. Alejandro Riotte, a Costa Rica-i URÀ showcase-fesztivál igazgatója Közép-Amerika és a Karib-térség zeneiparába engedett betekintést. Tatjana Naryshkina pedig még konkrétabb témára összpontosított: a balkáni turnék szervezésének gyakorlati valóságára. Az ő szerepe egyben azt is megmutatta, hogyan fejlődött maga a projekt.

 

„2023-ban zenészként, a VEDAN KOLOD tagjaként érkeztem Tulába, és arról tartottam előadást, hogyan lehet népszerűsíteni egy zenekart – mondja. – Ezúttal a balkáni turnék szervezésének gyakorlati oldaláról beszéltem, saját tapasztalataim alapján. A konferencia a szemünk láttára növekszik, és egyre érdekesebbé válik.”

 

A beszélgetésekbe fesztiválszervezők, rádiós szerkesztők, újságírók és lemezkiadók is bekapcsolódtak. Az volt a cél, hogy a zenészek közvetlenül találkozhassanak azokkal az emberekkel, akiknek egyébként pályázatokat, sajtóanyagokat és felvételeket küldenek. Az egyik ilyen beszélgetésnek ráadásul konkrét eredménye is született. A konferencia mögött álló nonprofit szervezet, az Ethno-MY együttműködési megállapodást írt alá a Kirgiz Köztársaság Tudományos Akadémiájának Hagyományos Kultúra és Művészet Kutatóközpontjával, amelyet Roza Amanova énekes és etnomuzikológus vezet. A megállapodás közös projekteket és annak lehetőségét is magában foglalja, hogy orosz előadók kirgizisztáni fesztiválokon vehessenek részt.

 

 

A négy nap során a zenészek több tulai helyszínen dolgoztak közös alkotóműhelyekben. A cél időnként kifejezetten kényelmetlen lehetett: olyan emberrel kellett együtt zenélniük, akivel normális körülmények között valószínűleg nem állnának össze. A párosítások szándékosan nem mindig voltak magától értetődők. Egyes résztvevők szinte néprajzi alapossággal dolgoznak a hagyományos zenei anyaggal, mások elektronikát, rockot, kortárs dalszerzési módszereket, ritka hagyományos hangszereket vagy kísérleti formákat használnak. Ebből valódi nézeteltérések is adódtak. Egyes, az autentikus folklór mellett elkötelezett zenészek vonakodtak attól, hogy gitárokkal vagy elektronikus eszközökkel „elrontsák” az eredeti zenei anyagot. Másokat éppen ez a lehetőség lelkesített.

 

Egy művészeti rezidenciának nem feltétlenül kell azonnali harmóniát létrehoznia. Néha egyszerűen csak biztonságos teret teremt ahhoz, hogy különböző elképzeléseket valló emberek kideríthessék, van-e közös zenei nyelvük. A belarusz Aratseya például RusTradEns-szel és a szerb-orosz zenésszel, Miloš Lovčenskivel kezdett együtt dolgozni. Közösen egy hagyományos belarusz aratódalra épülő jamet rögzítettek. Miután visszatértek Minszkbe, a zenekar ezt írta:

 

„Nagyon fontos számunkra, hogy ennek részesei lehetünk, és hogy életben tartsuk a kapcsolatot és a barátságot. Most ismét itthon, Belaruszban vagyunk, és komolyan dolgozni kezdtünk új dalokon és együttműködéseken. Abban azonban biztosak vagyunk, hogy hamarosan újra találkozunk.”

 

Számomra Tulában egy másik, személyesebb kör is bezárult. A meghívott zenészek között ott volt Vlagyiszlav Gyemin és Andrej Mihajlov ütőhangszeres is. Huszonkét évvel ezelőtt találkoztunk először a Kamwán – ez volt az első jelentős fesztivál, amely meghatározó szerepet játszott saját zenei életemben. Most pedig ismét együtt találtuk magunkat, csak egészen más szerepekben.

 

Szeptember 26-án a konferencia egy négyórás gálakoncerttel érte el csúcspontját az Oktava Creative Industrial Clusterben, ahol több mint húsz zenei projekt lépett színpadra.

 

Mihajlov az egészet végig hallgatta. „A szervezők lenyűgöző zenei mozaikot hoztak létre, amelyben az etnikus zene különböző stílusai és formái keveredtek: a hagyományos folklórtól és a kísérleti formáktól a folktronikáig és az indie popig – mondta később. – Mi is hozzátettük a saját színünket ehhez a nagy zenei képhez.”

 

Más zenészek kevésbé műfaji szempontból fogalmazták meg, mit vittek magukkal a konferenciáról.

 

A hakassziai Alexander Medvegyev ezt írta: „Úgy érzem, most már minden városban vannak barátaim!”

 

A Baskírföldről érkező Zemfira Rasitova abban reménykedett, hogy a konferencia energiájából „rengeteg új zene” születik majd.

 

Vlagyimir Guskov, a Lestvitsa tagja pedig úgy fogalmazott, hogy a négy napot „egy nagy szív” és a folklór iránt érzett mély szeretet kapcsolta össze.

 

A konferenciateremben egy kötetlen népzenei összejövetel kezdődött, amely fokozatosan spontán jam sessionné alakult. Ekkor már nem voltak kijelölt formációk. Nem volt színpad sem. A zenészek egyszerűen játszani kezdtek. És csaknem három órán keresztül folytatták.

 

„Mindenki figyelt a másikra, és kísérletezett – idézi fel Brikova. – Hallani lehetett, ahogy a belgorodi régió zenei hagyományai karéliai hangszerekkel találkoznak, Miloš bolgár dudán játszik, Dmitrij Paramonov pedig guszlin. A zenészeknek időnként ki kellett lépniük a komfortzónájukból, ugyanakkor valóban azt érezték, hogy egy saját zenei közösség részei.”

 

A Russian World Music Chart 2021-ben jött létre azzal a céllal, hogy az új orosz népzenei és etnikus zenei kiadványok nemzetközi szinten is eljussanak a szakmai közönséghez. A konferencia fokozatosan ugyanezen elképzelés személyes, kézzelfogható oldalává vált: összeköti azokat, akik ezt a zenét létrehozzák, azokkal, akik felveszik, kiadják, írnak róla, rádióban játsszák, vagy fesztiválokra hívják őket.