Főkép

Többször elmondtam már, hogy a mongol torokéneklés a gyengém, amikor lehetőségem nyílik rá, mindig meghallgatom az ilyen stílusban játszó együtteseket. Legyen szó hagyományos stílusról vagy modernizált változatokról, mint amilyen a The Hu, a Haggai – és még hosszasan sorolhatnám a kedvenceimet. Kiadók közül pedig a Routes Nomadest tartom a legizgalmasabbnak. Ezek után érthető, ha fokozott izgalommal vártam a Buda Musique kiadóval közösen kiadott új albumot, amely ráadásul egy korábban még nem ismert formáció bemutatkozása is.

 

Az első szám (Jamsai Oryo) még csupán egy hagyományos mongol dal, benne kétféle ének váltakozásával, illetve megszokott hangszerekkel – mint amilyen a lófejes hegedű – elővezetett darabnak tűnik. Legfeljebb a kompozíció feszességén és a kezdés bluesos megszólalásán csodálkozhatunk, ami később átalakul jellegzetes mongol ritmus- és dallamvilágra – bár a blues újra felbukkan a szám második felében.

 

Aztán lelassul a tempó, és a négytagú zenekar apránként átalakul kamaraegyüttessé, ami alatt azt értem, hogy egyre több nyugati hatás bukkan fel a zenében. Ilyen például a „Ser Ser Salkhi” vonós részlege, ami hol keleti, hol nyugati módon szólal meg, viszont a harmónia végig megmarad a hagyományos mongol énekkel. Ezzel még korántsincs vége a meglepetéseknek, hiszen érkezik a „Flame”, amiben a flamenco keveredik a torokénekléssel. Ezt tényleg hallani kell: ahogyan mindezt előadják – hagyományos hangszerekkel –, az egyszerűen fantasztikus. Itt már teljesen biztos voltam benne, hogy ez a lemez felkerül a különféle világzenei listákra.

 

Itt nem csupán nagyfokú hangszeres tudásról, a különféle zenei stílusok ismeretéről van szó, hanem kiemelkedő kompozíciós készségről. Nem tudom, mennyit gyakoroltak, vagy miként írják a számokat – de ez szerintem kiemelkedő teljesítmény. A legszebb az egészben, hogy a Tengerton négy tagja a virtuozitás mellett érzésekkel sem fukarkodik. Legalábbis úgy éreztem, a „Mandal Juujaa” egy történetet, egy hangulatot mesél el, és nem ez az egyetlen ilyen alkalom az albumon. Ezt a számot egyébként inkább egy nyugati klasszikus zenei kvartett előadásának éreztem, mintsem egy hagyományos mongol népdalnak. Erre is akad még példa: a „Bolzoo” szintén kamarai átirat, és muszáj megdicsérnem azt a lenyűgöző előadást, amit a szám második felében művelnek.

 

Elismerem, elfogult vagyok, de erről a lemezről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Nem mondom azt, hogy ez nálam a hónap meglepetése, mert van még két ígéretes album a várakozók között. Abban viszont biztos vagyok, hogy ez egy remek album, amire érdemes rászánni az időt. A boldogságomhoz már csak az hiányzik, hogy élőben lássam őket valahol.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Jamsai Oryo, Flame, Khöömiin Oron

2026-ban megjelent album (Routes Nomades, Buda Musique)

Weboldal: https://www.facebook.com/tengerton/

 

 

Az együttes tagjai:

Uuganbaatar Tsend-Ochir – ének, ikh khuur hegedű, tovshuur lant

Nasanjargal Ganbold – torokéneklés, morin khuur (lófejes hegedű), bishguur oboa, tovshuur lant

Yesun-Erdene Bat – torokéneklés, morin khuur (lófejes hegedű), doromb, cintányér

Dalaijargal Daansuren – torokéneklés, morin khuur (lófejes hegedű), tsuur fuvola

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Jamsai Oryo
  2. Ser Ser Salkhi
  3. Flame
  4. Jalam Khar
  5. Mandal Juujaa
  6. Khöömiin Oron
  7. Tsatsal Biyelgee
  8. Tal Nutag
  9. Bolzoo
  10. Temuulel
  11. Alain Matgaal
  12. Zakhias