Főkép

„SZIGORÚAN TITKOS. NE OLVASS BELE. SEMMI ESETRE NE LAPOZZ!”

 

Ki az, aki ellen tudna állni egy ilyen üzenetnek? Ava és a testvére, Luke, könyvünk két fiatal amatőr detektívje egészen biztosan nem álltak meg itt. Szüleik éppen válófélben vannak, és a két gyermek úgy döntött, hogy külön élnek tovább: Ava az anyukájánál, Luke pedig az apjuk házában. Így senkinek sem kell egyedül maradnia, új mobiltelefonjaikkal pedig folyamatosan kapcsolatban tudnak maradni egymással. Aztán Luke egyik este felfedez egy titokzatos dobozt a családi ház padlásán, amely egy régi, megoldatlan rejtély kulcsait rejti.

 

A történet egy 1983-as cserkésztábor bezárásához kapcsolódik, a „Szigorúan titkos” feliratú doboz pedig tele van iratokkal: a táborterület kétes átépítési terveivel kapcsolatos kérelmekkel, a tábor fennmaradásáért indított petíciókkal, valamint az utolsó cserkésztábor dokumentumaival. Sátornaplók, kitöltött nyomtatványok, rendőrségi jegyzőkönyvek és bizalmas hangfelvételek segítségével főhőseink – és természetesen mi is – egy máig megoldatlan bűnügy kellős közepébe csöppenünk. Ezeken keresztül a szereplőkkel egy időben látjuk a táborban zajló eseményeket, és időnként egy ötletes haladásjelentést is beszúr az író, amely összefoglalja az addig kapott információkat, segítve ezzel a közös nyomozást és az ügy minden egyes szálának felgöngyölítését.

 

Egy kis helyszínbemutatás és a szereplők megismerése után a tempó egyszerre felpörög. Van benne humor, némi veszély, egy csipetnyi természetfeletti, és egy kis nosztalgikus körítés a 80-as évekből – erre még kitérek később. A történet nagy részét a cserkészek és a sátor-vezetők sátornaplói segítségével mesélik el. Talán szorgalmasabbak a naplóírás fenntartásában, mint azt az ember manapság a 10–12 éves gyerekektől elvárná, de a karakterek megismeréséhez erre mindenképpen szükség van.

 

A Dobozba zárt gyilkosságok Janice Hallett jellegzetes „levélregényes” stílusában íródott: sms-üzenetváltásokból, levelekből, naplóbejegyzésekből, újságkivágásokból és egy picit aggasztó mennyiségű eseményjelentésből áll! Alapvetően izgalmas és pörgős, de nem állítom, hogy könnyed olvasmány. Egy átlagolvasó szeme és buksija jellemzően nem ehhez a stílushoz szokott, ráadásul minden fejezetben más-más betűtípus fogadja. Az egységesebb megjelenéshez szokott olvasó talán egy kicsit gyorsabban elfárad közben, mint általában. De Hallett vegyes technikájú formátuma – amellyel a felnőtteknek szóló krimijeiben hatalmas sikereket ért el – úgy gondolom, jól fog működni az érettebb, krimirajongó gyerekek számára is.

 

A könyv szórakoztató volt, tele nyomokkal és legalább ugyanennyi rejtélyes utalással, valamint csodálatos 80-as évekbeli nosztalgiával. Népszerű dalok és együttesek, az akkori új technológiák – például a digitális zenélő okosóra és a walkman – mind megjelennek benne. Aki pedig nem ismeri a korszakot, annak sem kell aggódnia. Ava és Luke gondosan mindenre rákeresnek a Google-ben, és útközben megosztják velünk a definíciókat is!

 

Nem vagyok benne biztos, hogy a gyerekkarakterek az eredetileg felnőtteknek szóló könyvekkel sikert arató írónő legnagyobb erősségei, de ezt leszámítva mégis egy nagyon bájos, vegyes technikájú krimi kerekedett ki belőle. Jól illik a felső tagozatos olvasóközönséghez, akik remekül gyakorolhatják nyomozói készségeiket. A könyvbéli történet szépen lezárja a központi rejtélyt, miközben egy kínzó kérdést mégis megválaszolatlanul hagy. Ezzel egyértelműen utal arra, hogy folytatás is várható, amely azóta már Death at the Museum címmel megjelent eredeti nyelven. Vajon mikor olvashatjuk magyarul is?

 

Mindenesetre jómagam a saját példányomat már tovább is ajándékoztam egy, a baráti körömben lévő tízéves kislánynak, aki azóta le sem tette. Így biztos vagyok benne, hogy ez a kis krimisorozat sikeres lesz a fiatal rajongók – és talán az anyukáik – körében is!