Zenék a nagyvilágból – Andreas Paragioudakis Chamber Ensemble: Heritage – világzenéről szubjektíven 542/3.
Írta: Galgóczi Tamás | 2026. 09. 20.

Azt hiszem, a sors szórakozik velem, hiszen egy-két héttel korábban írtam a rovatban egy olyan lemezről, amelyen klasszikus zenét és balkáni muzsikát ötvöztek, létrehozva belőlük valami újat. Nos, a héten postán érkezett Heritage album némileg hasonló elvet követ, csak itt a klasszikus kamarazene, valamint a görög népzene mellett a jazz is meghatározó.
A projekt ötletgazdája, menedzsere, komponistája a Kréta szigetén született Andreas Paragioudakis, aki életének eddigi tapasztalatait használta fel, illetve azokat a zenei stílusokat gyúrta össze, amelyeket meghatározónak gondolt. Ugyan arra bátorít mindenkit, hogy zenehallgatás közben képeket lássunk, hangulatok és szabad asszociációk révén értelmezzük, fogadjuk be ezt a nyolc számot.
Bevallom, ezt a vizuális megközelítést nem sikerült megvalósítanom, de ez főként annak tudható be, hogy egy bizonyos szint felett a szabadabb, komplexebb jazz-improvizációk már túl vannak a befogadóképességem határán. Ezen az albumon pedig gyakran meghatározó a jazz, gondolok itt a „Kyklonas” improvizációira, de maga a szám is inkább jazzes, mint klasszikus darab. Másik végletként a „Psithiros” vagy a „Phobos” című számokat említem, ahol a krétai lant vagy csak a dallam idézi meg a görög világot.
Fontos, hogy a hangszerelés nagyon gazdag, helyenként túlságosan csapongó, mintha mindenki a maga részét játszaná, és ezek nálam nem mindig állnak össze egységes egésszé. Máskor viszont éppen az ellenkezője történik: a „Poem for Love” például jóval visszafogottabb, levegősebb jazzes darab, amelyben még a vonósok is elhallgatnak egy időre, majd diszkréten, kíséretként térnek vissza. Talán ez a fajta változatosság eredményezi azt, hogy a Heritage elsőre nehezen fejthető fel. Ezt az albumot nem elég egyetlen alkalommal meghallgatni, mert rövidsége ellenére olyan sűrű zene, aminek értelmezéséhez idő kell és odafigyelés.
Meghallgatásra ajánlott számok: Kyklonas, Oneira, Phobos
2026-ban megjelent album (Soundblossom Records)
Weboldal: https://andreasparagioudakis.com/

Az együttes tagjai:
Peter Herbert – nagybőgő
Martin Grabher – dobok
Aris Kapajannidis – hegedű
Kristi Pleshti – hegedű
Lauri Hämäläinen – brácsa
Yenisey Rodriguez – cselló
Andreas Paragioudakis – zeneszerzés, zongora, krétai lant, mandolin
Közreműködők:
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Waves – 2:58
2. Kyklonas – 4:39
3. Psithiros – 5:09
4. Phobos – 4:20
5. Poem for Love – 6:30
6. Oneira – 4:00
7. Heritage – 5:23
8. Return – 4:20