Főkép

Rohanó embert látunk egy kórházban, aki kétségbeesetten szeretné valakivel átvetetni az értékes, valószínűleg valamilyen szervet tartalmazó csomagját. Ahogy a folyosókon próbál leszólítani bárkit egy aláírásért, véres sebektől és szenvedő emberektől hőköl vissza. Végül sikerrel jár és éppen leadná a szolgálatot, amikor új megbízás érkezik. Nem tud nemet mondani a Raccoon City kórházra, zónán kívüli, dupla tarifa. Nem az önfeledt vakációink városa ez.

 

„Hólánc, négykerék-meghajtás van, téli időjárásra alkalmas a jármű?” – kérdezi a kórházi alkalmazott.

„Persze.” – válaszolja a futár, és a következő jelenetben már látjuk is, ahogy nyári gumikkal csúszkál a tükörjégen. Gyönyörű az éjszakai hóesésben az autó fényszóróival megvilágított erdő, de nem tudunk önfeledten elmerülni a szépségében, mert tudjuk a célállomás nevét, és a zene is figyelmeztet minket, hogy az esti sötétben nem összebújó őzcsaládot rejt a rengeteg.

 

Innentől kezdve, szinte minden jelenetben kiabálni akarunk a vászonra figyelmeztetve a főhőst, hogy miket ne csináljon. Aztán mire megnyugodnánk, hogy az elvárásaink nem teljesülnek, kiderül, hogy mégis – csak nem úgy. Folyamatosan ebben a játékban vagyunk és nincs segítségünkre, hogy közben azért nem egy rom-komot nézünk. Biztosan tudjuk, hogy valami gonosz fog történni, és az szinte mindig meg is történik, csak nem abban a formában, ahogy számítunk rá.

 

Aki szereti a horror műfaját, az valószínűleg – úgy, mint én – nagyon élvezni fogja a folyamatos feszültséget és a testek mindenféle természetellenes kifacsarását, a szétlőtt fejeket és persze a szurkolást, hogy a csomag odaérjen időben. Mert az is kiderül, hogy a csomagnak egyéb szerepe is van annál, hogy a történetet az Umbrella Corp. felségterületére vigye, ami természetesen a Raccoon City kórházban éri el tetőpontját. Itt már mindenki és minden erősebb nagyobb, veszélyesebb és egyben viccesebb is. Jelen van végig egy Sam Raimit idéző, néha groteszk humor nagyon sok jelenetben, amitől a film ahelyett, hogy végtelenül nyomasztó, csodálatosan szórakoztató lesz.

 

A felfoghatatlan helyzetekbe került, folyamatosan hitetlenkedve káromkodó karaktert remekül alakítja Austin Abrams aki néha már komikusan nem ért ahhoz amit csinál éppen. Ezt a fajta megszokott helyzetből való kikerültség érzést Maxine (Kali Reis) megjelenése is jól hangsúlyozza, aki vérprofi biztonsági emberként teljes természetességgel teszi a dolgát. Ahogy haladunk az időben a felbukkanó karakterek már inkább karikatúrának tűnnek, de addigra már annyira elszabadul minden, hogy nem módosítja nagyon a hangvételt.

 

Feszült, de szórakoztató a mozi, a zene és a hanghatások egy pillanatig nem hagyják, hogy elmerengjünk, és szerencsére elirányítják a figyelmünket a néha a vászonról leeső vizuális effektusokról. Talán ez utóbbi az, aminek a színvonala nem állandó, de bőven megbocsátható és – engem legalábbis – nem vett ki az illúzióból. Spoiler nélkül sajnos nem mondhatok többet, de a hó esik, fegyverek dördülnek, vér folyik, és folyamatosan jönnek a szörnyek. Csodálatos.