Zenék a nagyvilágból – Antti Paalanen: Haitarimarinadi – világzenéről szubjektíven 539/2.
Írta: Galgóczi Tamás | 2026. 08. 28.
Rohan az idő. Azt ugyan nem állítom, hogy mintha tegnap lett volna, amikor a finn Antti Paalanen előző lemeze megjelent, hiszen a Rujo 2019-ben került a boltokba, és annak is már hat éve annak, hogy a rovatban írtam róla. Talán meglepő, de személy szerint örülök, hogy a zene alapvetően nem változott, és még minden érvényes, amit annak idején megállapítottam.
„Zenéje már első hallásra sem lóg ki az újító szellemű harmonikások csoportjából, lévén intenzív, kreatív, magával ragadó, olyan, amiben ott settenkednek a hajdanvolt sámánok, és amelyből nem hiányzik napjaink tánczenéje. Ez utóbbi nem elírás, tényleg úgy érzem, a kortárs pop, illetve elektronikus tánczene (EDM) is ihletően hatott Antti Paalanenre, amikor ezt az albumot komponálta.”
Ami elsőre újfent megfogott, az Antti Paalanen hangja volt, ez a pincemély, torokéneklésre hajazó orgánum. Főként a közepes tempójú daloknál hátborzongató ez, kellő hangerőn vele együtt rezegnek a belső szerveim. Nála legalább ennyire meghatározó a kedvenc hangszere, a harmonika. Teljesen jogosnak érzem nála a kísérletező jelzőt, mert ahogyan „Pojanpojanpoika” című számban játszik rajta, az azért messze nem egy szokványos történet – bár tény, Kimmo Pohjonenhez képest ez egy teljesen fogyasztható performansz.
Tetszik, hogy még mindig nem veszi véresen komolyan magát, tőle természetes az olyan videóklip, mint mondjuk az „Aerobikki”. Vicces, szórakoztató, és a tempója, a dobgép olyan táncolható számot eredményez, ami bármelyik pénteki esti mulatságon megállja a helyét. Ehhez képest a szöveg legalább két fokkal intelligensebb, mint a popslágerek többsége.
Ami még mindig érvényes erre a muzsikára, az nem más, mint az energia, az őserő, és ez véleményem szerint elsősorban a lemezre igaz, a klipeknél ez valamiért annyira nem jön át. Az alól kivételt jelent a „Takatukka” megfelelő hangerővel azonmód a táncparkettre rángatja a hallgatót, képtelenség mozdulatlanul ülni hallgatás közben. Értem, miért lett második a finn Eurovíziós válogatón. A másik végletet képviseli a nyugodtabb, a tempó helyett inkább a dallamra koncentráló „Aijaijai” – ez lehetne a rádióbarát sláger a lemezről.
A sajtóanyag szerint a Haitarimarinadi (Harmonikapác) című album egyfajta konceptalbumnak is felfogható, viszont a számok szövegének ismerete nélkül ezt sem megcáfolni, sem megerősíteni nem tudom. Az viszont biztos, hogy Antti Paalanen ötödik szólólemeze tele van vidám és energikus szerzeményekkel, folk, techno és EDM zenével. Még mindig szeretném élőben látni, és bulizni vele egy jót.
Meghallgatásra ajánlott számok: Pojanpojanpoika, Ihan vaan käymään, Takatukka
2026-ban megjelent album (Rockadillo Records)
Weboldal: www.anttipaalanen.fi/en/
Az együttes tagjai:
Antti Paalanen – harmonika, ének, doromb
Közreműködők:
Lauri Halavaara – vokál
Heidi Maria Paalanen – vokál
Saara Törmä – vokál
Jarkko Meretniemi – gitár
Folkkarit együttes
A lemezen elhangzó számok listája:
- Ikivanha
- Takatukka
- Aerobikki
- Kirsikankukka
- Pojanpojanpoika
- Alavilla mailla
- Laulu luonnolle
- Ihan vaan käymään
- Aijaijai
- Hiilloksella