Főkép

Némileg csalódottan, véletlen egybeesésre gyanakodtam, amikor megláttam a Karla feliratot Nick Harkaway neve alatt. Szerencsére hamar kiderült, hogy ez a Karla bizony az a Karla, és talán néha mégis meg lehet ítélni egy könyvet a borítójáról, de legalább a címéről. Le Carré nagy rajongója vagyok, ezért óvatosan reménykedve kezdtem az olvasást.

 

Nagy általánosságban azt szoktam gondolni az előszavakról, hogy elolvasom, ha már valaki vesződött vele, hogy megírja, de engem általában a kelleténél jobban összezavarnak, mert nem jövök rá a céljukra. Ebben az esetben viszont határozottan kíváncsian álltam neki, mert reméltem megmagyarázódik valamennyire, hogy miért is született a regény. Valamennyire megmagyarázódott. Szerencsére nem magyarázkodott az író, le Carré fiaként a Körönd világa az ő öröksége is, és abban is együttérez velünk (inkább mi vele), hogy George Smileyban még lehetnek történetek. Nagyon kedves a bevezető, ráadásul az író vakmerően ítélkezésre hívja maga felett az olvasót. Szuper kezdés.

 

Egy egészen rövid prológus után Londonban találjuk magunkat Susanna, egy asszisztens bőrébe bújva találgatjuk, hogy hol lehet a mindig korán érkező főnöke Mr. Bánáti. Ők ketten viszik a kis ügynökségüket, ahol feltörekvő írókkal foglalkoznak. Sokat nem töltünk a keresgéléssel, mert az ajtón egy meglehetősen elcsigázott ember csönget, aki nem író, de Mr. Bánátit keresi. A szándékai egyáltalán nem tisztességesek, és ha nem lenne ennyire drámai a helyzet, Rejtő Jenői bonyodalmakat sejthetnénk a háttérben. De a helyzet tényleg komoly, úgy tűnik Susannának ma több jut a kéziratok olvasásánál.

 

A történet egyik legszerethetőbb alakja a Magyarországról menekült, majd Londonban letelepedett Susanna, aki okos, talpraesett és szinte irracionálisan lojális a főnökéhez. Pontos az erkölcsi iránytűje, ami egyszerre segíti és akadályozza őt az új szerepében. A kémek és bérgyilkosok között végig megőrzi a civil ártatlanságát még olyankor is, amikor ezért komoly kockázatot kell vállalnia.

 

Természetesen Mr. Bánáti nem egyszerű irodalomkedvelő, ezért a Brit Titkosszolgálat képviseletében Smiley veszi át a műveleti irányítást. Nagyon nem akarja most magára hagyni Annt, akivel éppen boldog nyugdíjas éveiket töltenék vacsorákkal, síeléssel, amolyan könnyed úri módon. Három napra kér szabadságot, mi meg csak reméljük, hogy az akció ennyibe belefér majd. Természetesen nem fér bele. Mint ahogy az is természetesnek látszik, hogy valakit mindig meg kell találni, ki kell kérdezni, meg kell győzni. És persze a legjobb le Carré hagyomány szerint a legnagyobb feladat azt kideríteni, hogy mi is az igazi titok valójában.

 

Harkaway apránként adagolja az információkat, szinte semmit sem tudunk meg hamarabb, mint Smileyék, és aztán – én legalábbis, minden rajongói tapasztalatom ellenére – csodálkozva olvashatjuk, hogy a mesterkémek milyen elméleteket fogalmaznak meg. A cselekmény nem csak a mai Londonban játszódik – sőt, ott vagyunk szinte a legkevesebbet –, hanem bőven a vasfüggöny szomorúbb felén is, a múltban és a jelenben egyaránt. Ez a széttartás azért lesz szórakoztató, mert egy igen nagy kirakós darabjait kapjuk meg ezen a módon. Nagyon bele lehet jönni a találgatásba. Szerintem nagyon érdekes és elgondolkodtató, ahogyan a civil szereplők viselkednek, és ahogyan remélem én is helytállnék egy-egy nehezebb döntés küszöbén.

 

Nagyon jólesett visszatérni ebbe a világba az ismerős és új karakterek közé, az író végig lebilincselően, izgalmas események között vezetett. Hagyott persze időt a gondolkodásra, és a végén a címben jelzett választásra is fény derült.