Főkép

Ami működik, azt kár megbolygatni; ha van rá lehetőség, inkább továbbfejleszteni és új elemekkel gazdagítani érdemes. A jelek szerint az afganisztáni Elaha Soroor és a londoni Kefaya trió elégedett volt a közös zenéléssel, és hét évvel a bemutatkozó lemezük – Songs of Our Mothers – után új albummal jelentkeztek. Sajnos azt nem mondhatjuk el, hogy az énekesnő szülőhazájában jobb lenne az élet, a nők és a zenészek kifejezetten rosszabb helyzetben vannak, mint korábban.

 

Mindez a csoport zenéjére is hatással volt: a korábbi jazzt felváltotta a rock és a metál, amit elektronikus hatásokkal, szintetizátorokkal egészítettek ki. Egyedül Elaha Soroor maradt ugyanaz a biztos pont: egzotikus énekstílusa, érzelmes, mégis rendkívül erőteljes hangja és jellegzetes orgánuma továbbra is az album legnagyobb értéke. Nem tudom, pontosan mikor születtek a dalok alapjául szolgáló versek, de meglepő, mennyire időszerűnek hatnak.

 

Ez az új megközelítés rögtön az albumindító „Our Freedoms Must Be Won” szinti futamokkal kezdődik, amihez csatlakozik az ének, majd bekapcsolódnak az elektromos gitárok és a dobok. Elsőre furcsának tűnt, hogy a hangszerelés sokkal agresszívebb és indulatosabb, mint Elaha Soroor visszafogottabb előadásmódja. Néhány hallgatás után azonban éppen ez a feszültség kezdett működni. Kicsit olyan, mint egy harcra, ellenállásra buzdító kiáltvány – és a politikai üzenet mellett bemutatja, mire számíthatunk a lemez további részében.

 

A zenekar maga így foglalja össze az album mondanivalóját: „Az album a száműzetésről, a migrációról és az elkülönülésről, az ellenállásról és a túlélésről, valamint a kollektív felelősségről beszél, amelyre szükség van ahhoz, hogy mindezen keresztülmenjünk. A szabadság itt nem elvont. Kollektív, törékeny, és ki kell nyerni.”

 

Az album csúcspontja szerintem az utolsó kompozíció (A Modest Wish). Elektronikus effektekkel, szintetizátorral indít, és ez jól kiemeli a szöveg indulatosságát, majd jönnek a dobok és az elektromos gitárok. A muzsikusok egy idő után ismétlésekre építik a kompozíciót, de ez csak fokozza az indulatot.

 

A kezdés és a lezárás között olyan dalok hallhatók, mint az eredetileg gyerekdalként ismert „Coo of the Pigeon, Song of the Willow”, ami itt rockos, metálos zenét kap. Első hallásra nem tudtam hova tenni, de később az egyik kedvencem lett. Bár tény, ezen kívül is vannak még fémesebb tételek a politikai programként is felfogható Our Freedoms Must Be Won című albumon, ilyen például a kifejezetten jól sikerült „Cold & Heavy”.

 

Mindez szerencsére nem jelenti azt, hogy teljesen eltűntek volna az afgán zenei hagyományok: elsősorban Elaha Soroor énekében és a dallamvezetésben továbbra is ott vannak ezek a gyökerek, még ha a hangszerelés sokkal modernebb is.

 

A bemutatkozó lemez után nem gondoltam volna, hogy ennyire más irányba indulnak tovább, de nem bántam meg, hogy követték ezt az utat. A jazz helyét átvevő rock és metál elsőre szokatlannak tűnhet, végül azonban remekül szolgálja a dalok feszültségét és mondanivalóját, ebben pedig legalább ilyen fontos szerepet kapnak a szintetizátorok és az elektronikus effektek. Elaha Soroor pedig ismét bebizonyítja, hogy korunk egyik különleges világzenei énekesnője, aki sokféle zenei közegben hitelesen tud megszólalni.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Our Freedoms Must Be Won; Coo of the Pigeon, Song of the Willow; Cold & Heavy

2026-ban megjelent album (Radio International / Absolute)

Weboldal: https://kefaya-music.com/, https://www.facebook.com/ElahaSoroorOfficial

 

 

Az együttes tagjai:

Elaha Soroor – ének

Al MacSween – billentyűs hangszerek

Giuliano Modarelli – gitár

Joost Hendrickx – dobok

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Our Freedoms Must Be Won – Azadi Kho Bigri
  2. A Bright Gaze – Negahe Roshan
  3. The Game – Bazi
  4. I Ran & Ran (Leaving Crumbs) – Davidam
  5. Coo of the Pigeon, Song of the Willow – Cococo Barge Chenar
  6. Cold & Heavy – Sardo Sangin
  7. Masoma (intro)
  8. Masoma
  9. The Snail – Halazon
  10. A Modest Wish – Arezoie Kochak