Főkép

Amikor első ízben hallgattam ezt a lemezt, azonnal megfogott a hangulata. Mediterrán naplementék, kabócák, nyugalom, fehér és kék kontraszt jutott az eszembe. Aztán ahogy haladtunk előre, és sorban jöttek a számok, szűkült a fókusz, és megállapodtunk Olaszországnál, jobbára annak déli felénél.

 

Mindez azért furcsa, mert az előadónak első pillantásra nem sok köze van Itáliához, lévén cseh-iráni származású, és jelenleg is Csehországban él. Az eddig megjelent lemezei inkább a perzsa zene és a flamenco egybegyúrásáról szóltak, idővel azonban megalkotta azt a saját zenei nyelvet, amiben mindkét kultúra jegyei fellelhetőek. A megfelelő hangzás érdekében egyedi hangszert fejlesztett, a Fusetart, ami gyakorlatilag egy háromnyakú gitár/setar/úd hibrid – a cikk végi videóban is ezen játszik.

 

A mostani album létrejötte egy színházi előadásnak köszönhető, egészen pontosan Carlo Goldoni első ízben 1762-ben bemutatott Le barruffe chiozzotte című darabjának modern újragondolásának, amit a Vinohrady Színház társulata vitt színre. A színdarab zenéjének a megírására Shahab Tolouie-t kérték fel, aki a XVIII. századi olasz szövegekhez kortárs hangzású zenét komponált. A dallamok azonban nem hagyták nyugodni, és végül ezen a lemezen öltöttek végleges formát.

 

Nem tudom, hogy egy született talján miként éli meg ezeket a számokat, de rám kettős hatással voltak. Egyrészt nagyon élveztem ezeket a „jellegzetes” olasz dallamokat, van köztük pár kifejezetten fülbemászó darab (Tarantella di Mare). Másrészt roppantul elcsodálkoztam, amikor kiderült, hogy a teljes zenei anyagot Shahab Tolouie egyedül rögzítette a stúdióban, minden hangszeren ő játszott. Egyetlen alkalommal kérte fel Petr Hádr dobost a közreműködésre (Non è la morte la fin de l’amore), és valóban, kellő hangerőn lehengerlő hatása van ennek a szerzeménynek. Egyszerre érzelmes és monumentális, és nem ez az egyetlen ilyen alkalom a lemezen.

 

Nagy erénye a Ci vediamo, Goldoni! című lemeznek a változatossága, mind hangulatát, mind zenei sokféleségét tekintve, hiszen például keringő és tarantella egyaránt megtalálható rajta. Az már csak ráadás, ahogy Shahab Tolouie játszik, tessék csak meghallgatni a „Serenata della Spiaggia” című számot. Nem vagyok egy gitárrajongó, de ez nagyon tetszett, öröm hallgatni, miként ülteti át a perzsa pengetési technikát az olasz dallamvilágba. A pengető helyett a perzsa setar ujjtechnikáját alkalmazza, amely az olasz mandola hagyományos hangzását idézi fel – ez egy pillanatig sem tűnt tájidegennek, harmonikusan illeszkedik a zenébe. Az olaszul tudók számára külön élményt jelenthetnek a dalokban hallható különféle olasz nyelvjárások – a velencei, a szicíliai, a nápolyi és a szárd.

 

Tudom, ellentmondás, mivel fogalmam sincs, milyen lehetett valójában a XVIII. századi nápolyi élet, de azt simán elfogadom, hogy ilyen vibráló, sokszínű, életszerető közeg volt. No és persze ilyen zenére táncoltak, álmodoztak a helybéliek. Mivel az időutazás még nem valósult meg, ezért ideje lenne egy budapesti koncertnek, ahol személyesen is megtapasztalhatom, miként szólítanak meg ezek a dalok.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Tarantella di Mare, Non è la morte la fin de l’amore,

2026-ban megjelent album (Atlas Music)

Weboldal:https://shahab-tolouie.com/

 

 

Előadó:

Shahab Tolouie – ének, gitárok, Fusetar

 

Közreműködő:

Petr Hádr – dobok

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Robb e Dinari (3:52)
  2. Ninna Nanna per Lucietta (3:14)
  3. La Baldoria (3:34)
  4. Non è la morte la fin de l’amore (3:56)
  5. Valzer Siciliano (3:31)
  6. Tarantella di Mare (2:20)
  7. Serenata della Spiaggia (3:24)
  8. Bossanova del Pescatore (3:08)
  9. Bambambà Fá la Cambana (3:10)
  10. Valzer dell'Acqua (3:51)