Főkép

Lehet, hogy rosszul érzem, de manapság mintha a korábbiaknál jóval több együttműködésről kapok hírt, vagyis magát az elkészült albumot. Hamarjában a két héttel korábbi Slavyk, azt megelőzően pedig Naked & Lakatos Mónika FolkTrió korongja landolt nálam.

 

Nincs ezzel semmi baj, hiszen ilyen esetekben abban bízhatunk, hogy a találkozások olyan kreatív energiákat szabadítanak fel, melyek eredményeként izgalmas zenék születnek. Amikor ez a pozitív változás mégsem történik meg, nos, azokról a lemezekről nem írok a rovatba.

 

Most szerencsére nem erről van szó, hiszen olyan kamaradarabot hallgatok a cikk írása közben, ami újszerűen ötvözi a dél-olasz hagyományokat a spanyol (vagy katalán) gitárjátékkal. Az utóbbit egyetlen hagyományhoz kötni, szóval akár az is lehet, hogy a mostanában nagyon sokfelé felbukkanó Raül Refree korábbi gitárstílusát fejlesztette tovább.

 

Egy biztos, a végeredmény egy nagyon hangulatos, első hallásra semmire sem emlékeztető muzsika lett, aminek egyaránt meghatározó eleme Maria Mazzotta markáns éneke, és az egyenrangú partnerként megszólaló gitár. Alaposabban elmélyedve a számokban – nálam ehhez két-három alkalom szükségeltetett – kiderül, hogy mennyire különböző alapokból építkeztek. Főként vallásos, szomorú dalok és altatók sorjáznak egymás után, majd lezárásként egy pizzica átirat is felcsendül (San Paolo di Galatina).

 

Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy a melankolikus hangulat a meghatározó, vagy egy egészen más, egy fokkal emelkedettebb, pozitívabb érzésről beszélhetünk. A kérdés akkor dőlt el egyértelműen, amikor rájöttem, hogy a háttérben megszólaló női kórus nem csupán díszletként van jelen. Szerepük több az egyszerű kíséretnél, egyfajta hit, áhítat vagy nem is tudom minek nevezzem azt, amit hozzátesznek a zenéhez. Transznak nem nevezném, inkább a vallásos áhítat és az eksztatikus felszabadulás különös egyensúlya érződik rajta, így maradjunk az átszellemült áhítatnál vagy fohásznál.

 

Az ihletett pillanatok közé tartozik az orgonával is megtámogatott „Damme nu ricciu”, vagy az ünnepélyesen, kimérten menetelő „Stornelli (fiorin di canna)”. A dalok sorrendje nem véletlenszerű: mintha egy belső utazást rajzolnának ki a gyásztól és a vallásos áhítattól egészen a felszabadító pizzicáig.

 

Nem ezt az albumot fogom elővenni, amikor vidámságra és energiától duzzadó zenére vágyom, ellenben tökéletes az olyan pillanatokhoz, amikor az ember megáll, hogy számot vessen, vagy egyszerűen csak elmereng a múltján, esetleg szimplán bánatos. Ehhez szerintem ideális ez a letisztult hangszerelésű muzsika, nyugodt, lassan hömpölyög, viszont megvan benne az a fajta ellenállhatatlanság, ami miatt jó szívvel idézi fel később a hallgató.

 

Ugyan némileg erőltetettnek gondolom azt az állítást, miszerint a San Paolo di Galatina album célja a hagyományos népzene modernizálása, kortárssá tétele; azt nem vitatom, hogy ez az együttműködés egy friss, kortárs világzenét eredményezett. Viszont sokkal inkább azt érzem, hogy Refree és Mazzotta nem modernizálni akarta ezeket a dalokat, hanem megmutatni, hogy ma is élnek. Ha ez volt a céljuk, akkor maradéktalanul sikerült.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: San Paolo di Galatina, Stornelli (fiorin di canna)

2026-ban megjelent album (Galileo Music)

Weboldal: https://www.mariamazzotta.com/

 

 

Az együttes tagjai:

Maria Mazzotta – ének

Raül Refree – gitár

 

Közreműködők:

Cor Plèiade – kórus

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Mara l’acqua 04:16
  2. I’tela na su po' 06:11
  3. La lettera 03:43
  4. Lu dattulu 02:45
  5. Damme nu ricciu 07:09
  6. Stornelli (fiorin di canna) 02:03
  7. Moroloja 05:03
  8. Lunidia matina 06:25
  9. Ninía ninía ninía 04:06
  10. San Paolo di Galatina 04:17