Főkép

Nevezhetjük véletlennek, vagy csak a sors szeszélyének, hogy ezen a héten két olyan együttes szerepel a rovatban, akiknél az ének, a vokális hagyomány a hangsúlyos. Még különösebb ez az egybeesés, ha a lemezek beérkezésének időpontját veszem figyelembe: a balti formáció korongja tavaly novemberben, míg a korzikai társulat albuma egy héttel korábban került a kezembe.

 

Ez a kiadvány az L’Alba hét muzsikusának első élő felvétele, és mint ilyen, egyfajta „koncertkedvencek” válogatásnak tekinthető, ami felvonultat minden, rájuk jellemző értéket. A világ legegyszerűbb dolga lenne az első szám alapján elkönyvelni őket hagyományőrző kórusnak, de ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk.

 

„Arra törekszünk, hogy újra felhasználjuk vokális hagyományunkat, mind a használt nyelvezetben, mind az éneklés módjában, kortárs és instrumentális kompozíciókban. Ez a munkánk egész finomsága: megtalálni az egyensúlyt az énekes, a mondanivalója és az éneklési stílust leginkább szolgáló hangszerelés között.”

 

Saját bevallásuk szerint Gibraltártól Boszporuszig merítenek ihletet, de mindennek természetes kiindulópontja továbbra is a korzikai hagyomány, és mindez jól hallható ezen a koncertlemezen, például az arabos „Ancu Sfarente”, vagy a görögös „Un Chjarasgiu” szerzeményben. A változatosság ennyiben nem merül ki náluk, mert úgy érzem, az élő előadás alatt interakcióba lépnek a közösséggel, és ennek hatására apró módosítások, rögtönzések színesítik az előadást, garantálva, hogy se a hallgatók, se a zenészek ne unják meg a számokat. Szintén fontos, hogy egyenrangú tagok közös örömzenéjét halljuk, nincs öncélú szólózás, sem érdemtelenül háttérbe szorított hangszerek. Csak azt és csak olyan mértékben komponálnak a dalokba, amennyire szükséges.

 

Szerencsére nem takarékoskodtak az énekkel, így már rögtön az albumnyitó „Paghella” alatt élvezhetjük a helyi specialitást, a korzikai többszólamú énekstílust. Kellő hangerőn ez hátborzongatóan gyönyörű élményt okoz – egyedül a rövidsége miatt bosszankodtam. Egész más karakterrel és hangulattal bír a „Castichi D’amore” című dal, szomorú szerelemről szól, egyszál énekkel és harmonikával – újabb bizonyság az L’Alba sokoldalúságára.

 

Egy koncertlemez esetében mindig felmerül a kérdés, mennyit tud hozzátenni azokhoz a dalokhoz, amelyek stúdióváltozatát már ismerjük. Az L’Alba esetében a válasz egyértelmű. Nem új hangszerelésekkel vagy látványos átdolgozásokkal próbálnak újat mutatni, hanem azzal a természetességgel, amely csak színpadon születhet meg. A tempók finoman lélegeznek, a vokális szólamok más hangsúlyokat kapnak, a hangszerek pedig nem steril pontossággal, hanem emberi érzékenységgel reagálnak egymásra és a közönségre. Ezek az apró eltérések adják a felvételek valódi erejét.

 

Minden alkalommal, amikor a lemez végére értem, ugyanaz a gondolat fogalmazódott meg bennem, mint amit legutóbb írtam róluk: „Miközben az ének erősen támaszkodik a korzikai énekstílusokra, a hangszeres szekció bátran kísérletezik, különféle népek hatásait felhasználva komponálás közben. Mondjuk ez a sokszínűség egyébként is jellemző a szigetre, csak itt megpróbálnak a múltból átlépni a jövőbe.”

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Castichi D’amore, Un Chjarasgiu, Ancu Sfarente

2026-ban megjelent album (Buda Musique)

Weboldal: https://l-alba.com/

 

 

Az együttes tagjai:

Laurent Borbolosi – hegedű

Antoine-Léonard Belogodere – gitár, mandolin

Eric Ferrari – basszugitár

François Guironnet – ének, fúvós hangszerek

Sébastien Lafarge – ének, gitár, harmonium

Ghjuvanfrancescu Mattei – ének, gitár

Petrughjuvanni Mattei – ének

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Paghella
  2. Un Chjarasgiu
  3. Ombrilume
  4. Sempre Caru
  5. Felici Suspesi
  6. Ancu Sfarente
  7. Castichi D’amore
  8. Un Ti Scurda Di Me
  9. Torna Una Volta
  10. Di Carne E D’osse
  11. I Grilli Di Maghju
  12. Orizonte Rossu
  13. Patre
  14. A Mane Arresu
  15. Di Punta A L’abbissu