Főkép

Már a régi görögök is tudták, hogy minden történet elmesélése ellentmondásokkal terhelt. Egy történet sem mentes az elkerülhetetlen egyszerűsítésektől és szövegredukálástól, amelyet muszáj megtennünk, ha megpróbáljuk kibogozni a múlt szálait, hogy azt összefüggő, koherens, egy könyvben elmesélhető történetté szőjük. Téren és időn átkelve, régészet, irodalom, történelem, ókori és modern mítoszok határmezsgyéjén mozogva, ez a könyv különböző korok különféleképpen megnevezett helyeiről és népeiről szól.

 

Az elmúlt években egyre többet hallani a történetmondásról – „storytelling”-ről –, mégpedig a legkülönbözőbb kontextusokban. Fontos eszközzé lépett elő a marketingesek kezében, de kezdjük felismerni az oktatásban és kutatásban betöltött szerepét is. A történetek segítenek megérteni a világot, és, ami talán még fontosabb: empátiát tanulni, kapcsolódni egymáshoz. Akár olyanokkal is, akikkel szemtől szemben soha nem találkozhatunk, akár földrajzi, akár az időbeli távolság miatt. A történetek összekötnek minket a régi korok embereivel is – ebben az idő viharait átvészelt szövegemlékek és a régészet vannak a legnagyobb segítségünkre.

 

Emily Hauser, brit ókortörténész, klasszika-filológus és író egy ilyen korokon átívelő utazásra invitálja olvasóit ebben a tanulmánykötetben. Kiindulópontja az irodalom órákról kötelező olvasmányként ismert két ókori eposz, az Íliász és az Odüsszeia. Kalauzként az eposzokban említett nők szolgálnak, akik ugyan meg-megjelennek a szövegben, ám az esetek többségében inkább csak mellékszereplőként asszisztálnak a férfiak mindennapjaihoz, a férfiak háborújához, saját történetük azonban háttérbe szorul – nemcsak Homérosz szavai között, hanem a kutatásokban és a régészeti eredmények között is. Pedig nélkülük nem lenne sem Íliász, sem Odüsszeia, kulcsfontosságú szereplők ők is, mégis háttérbe szorulnak. Hauser ezeknek a név szerint említett nőknek – halandóknak, istennőknek, boszorkányoknak – szeretne hangot adni, és az ő sorsaikon keresztül bemutatni a késő bronzkori társadalmak életét, elsősorban a nők szemszögéből.

 

A kötet két nagy részre oszlik. Az elsőben (Asszonyok a háborúban) az Íliász nőalakjainak nyomába ered az olvasó, a másodikban pedig (Asszonyok otthon és a nagyvilágban) az Odüsszeia női szereplői kerülnek fókuszba. Ennyi év távlatából az esetek többségében nehéz egy-egy konkrét ember történetét felgöngyölíteni – sokszor még az adott időszak leghíresebb uralkodóiról is csak töredékes emlékek maradtak fenn, a hétköznapi emberekről, szolgákról csak a legritkább esetben állnak rendelkezésre személyes adatok. De a szerző célja nem is az, hogy konkrétan Heléna, Khrüszéisz, Pentheszileia, Kirké vagy éppen Pénelopé életét mutassa be: sokkal inkább az, hogy milyen lehetett az adott kor anyáinak, lányainak, rabnőinek, menyasszonyainak az élete.

 

Lehetett-e Hekabé valós személy, voltak-e nagyhatalmú királynők Görögország környékén akkoriban? Milyen sorsa volt a királyi paloták szolgálóinak? Milyen jogai voltak egy nőnek a házasság előtt és után? Milyen szerepe volt az ajándékozás kultúrájának az ókorban? Hol helyezkedett el Odüsszeusz otthona, Ithaka? Léteztek-e valóban az amazonok? Milyen volt a leánygyermekek élete?

 

Hauser ezeknek, és ezekhez hasonló kérdéseknek ered a nyomába. A nők szemén keresztül igyekszik nézni az ókori világot, és az igencsak patriarchális berendezkedésű ókori görög társadalmat. Én úgy éreztem, sajnos, hogy időnként kissé túlzásba is viszi: a leírásokból sokszor az jön le, hogy minden nő szerencsétlen sorsú és elnyomott, és az összes férfi kegyetlen, gonosz és elnyomó. A végeredményként alkotott kép így kissé egysíkúra sikerül, pedig nyilvánvaló, hogy az emberek 3000-4000 évvel ezelőtt sem voltak mind egyformák, és izgalmas lett volna kicsit több árnyalatot megismerni. De ezen túl igen élvezetesek és tanulságosak a felvonultatott sorsok és példák. Különösen izgalmas, hogy a szövegemlékek mellett a régészeti kutatások eredményeit is segítségül hívja az ókori mindennapok elképzeléséhez. Kiderül például, hogy a DNS-szekvenálás elterjedésével el kellett vetni azt az elképzelést, hogy a fegyverekkel eltemetett csontvázak mind férfiak lettek volna (ahogy korábban gondolták), de szerepet kapnak a mindennapi jeleneteket ábrázoló mozaiktöredékek, és a késő bronzkor diplomáciai viszonyairól is megtudhat egyet-mást az olvasó.

 

Egyetlen nagy hiányossága van a magyar kiadásnak, ez pedig a szövegben is emlegetett képek teljes hiánya, ugyanis két térképen és egy idővonalon kívül ezek sajnos teljesen kimaradtak a könyvből. Persze, akit nagyon érdekel, az utána tud keresni az interneten, de teljesebb lett volna az élmény, ha nem kell külön utánajárni. Szerencsére a képek hiányában is élvezhető a kötet. Igazi időutazás a késő bronzkor világába!