Agatha Christie – Nikaidou Aya: Mert többen nincsenek 1-3.

Mielőtt rátérnék a mangára, muszáj szóvá tennem, hogy mennyire nem értek egyet a manapság használatos címmel. Amikor nyolcvanhét évvel ezelőtt, 1939-ben megjelent a regény, még a Tíz kicsi néger szerepelt a borítón. Mármint az angol kiadáson, mert Amerikában már Tíz kicsi indiánként árulták. Manapság a polkorrekt Mert többen nincsenek verzióban beszerezhető, és ez persze együtt jár a sztori alapját képező eredeti versike módosulásával.

„Tíz kicsi néger éhes lett egyszer; s vacsorázni ment,

Egyik rosszul nyelt, megfulladt, s megmaradt kilenc.

Kilenc kicsi néger későn feküdt le, s rosszat álmodott,

Egy el is aludt másnap, s nem maradt, csak nyolc.

Nyolc kicsi néger sétára ment egy szép kis szigeten,

Egy ott is maradt örökre, s így lettek heten.

Hét kicsi néger tűzifát aprít, gyújtóst hasogat,

Egyik magát vágta ketté, s már csak hat maradt.

Hat kicsi néger játszadozik a kaptárok között,

Egyet megcsíp egy kis méh, és nem marad, csak öt.

Öt kicsi néger tanulgatja a törvény betűjét,

Egyik bíró lesz a végén, s marad, csak négy.

Négy kicsi néger tengerre száll, és egy piros lazac

Egyet lépre csal, bekapja, s csak három marad.

Három kicsi néger állatkertben jár, egy nagy medve jő,

Egyet keblére ölel, és így marad kettő.

Két kicsi néger kiül a napra s sütkérezni kezd,

Egyik pecsenyévé sül és nem marad, csak egy.

Egy kicsi néger magára hagyva, árván ténfereg,

Felköti magát, és vége is, mert többen nincsenek.”

A cím körüli kavarástól függetlenül ezt a krimit Christie három legjobb műve közé sorolom, mert mind az alapötletet, mind a kivitelezést tekintve csak dicsérni tudom. Arról nem beszélve, hogy nagyon jól öregedik, dacára az eltelt éveknek. Még mindig izgalmas, rejtélyes, tele váratlan fordulattal, meglepetéssel. Készült belőle film, rádiójáték és persze színpadra is adaptálták – ez utóbbinak azonban már eltérő lett a befejezése. Erről azonban most nem mondok többet, hiszen cikkem tárgya egy újabb feldolgozás, amely nemrég került a kezembe.

Nikaidou Aya nem kevesebbre vállalkozott, mint az echte angol sztori manga formátumban történő elmesélésére. Az ötletet elsőre érdekesnek gondoltam, aztán eszembe jutott pár kifejezetten gyenge Christie képregény, és inkább ódzkodtam mintsem lelkesedtem. Végül némi unszolásra bevállaltam az olvasást, és minden spoilerezés nélkül azt mondom, kellemesen csalódtam.

Ugyanis a mangában nem a szöveg a meghatározó – bár rengeteg párbeszédet kellett beépíteni a képekbe –, hanem a képek. Persze a cselekmény adott, attól ezúttal nincs eltérés, viszont Nikaidou Aya a lehetőségekhez képest maximálisan kihasználta a műfaj adta kereteket. Az mondjuk érdekes volt, hogy egyes karakterek, például Vera Claythorne kisasszony inkább mangás külsővel bír, mintsem angol leányzóra emlékeztet – azok a hatalmas szemek ázsiai eredetre utalnak. Aztán ott van Thomas Rogers figurája, aki a könyvben még ősz hajúként szerepel, itt meg éjfekete bilifrizurát kapott.

Ezek azonban lényegtelen apróságok, sokkal fontosabb, hogy ezt a viszonylag cselekménytelen krimit (a halálesetek dacára) sikerült mozgalmassá, látványossá tenni. Ennek érdekében számtalan nézőpontot használ, hol szinte az arcába nyomul az adott szereplőnek, hol meg olyannyira eltávolodik tőle, amennyire lehet. Fentről, lentről, oldalról, hátulról látjuk az adott jelenetet – néha olyan érzésem volt, mintha videóklipet néznék. A panelhasználat ennek megfelelően szintén mozgalmas, gyakran kilógnak a képek a keretből és az oldalból. Időnként meg egészen hihetetlen megoldásokat használ – gondolok itt a szobalánnyal kapcsolatos információ megosztására a reggelinél. Elsőre fel sem tűnt, de másodjára már felfedeztem, mennyire változatosan használja az árnyékolást.

Negatívumként a titokzatos vendéglátó nevének magyarítását tudom megemlíteni. Nem egészen világos, miért kellett a korábban használatos V. A. Lacky nevét I. S. Mer-At-Lanra módosítani.

Remélem, népszerű lesz ez a háromkötetes manga a magyar olvasók körében, mert én kíváncsi lennék további feldolgozásokra. Mondjuk Az Ackroyd-gyilkosság, vagy valamelyik Miss Marple sztori ideális alapanyag lehetne.