Főkép

Amikor első ízben hallgattam ezt a lemezt, bizony komoly bajban voltam, mert jó darabig nem tudtam eldönteni, hogy most minek nevezzem ezt a zenét. Kétségeim később sem oszlottak el teljesen, bár végül azért eljutottam odáig, hogy érdekesnek és ami talán még fontosabb, kellemes muzsikának bizonyult.

 

A horvátországi Isztriában alakult együttes évekkel ezelőtt nem kevesebbre vállalkozott, mint a helyi népzene gyűjtése, és modern hangszereken történő előadása. Az elsőről nem tudok mit mondani, hiszen nem ismerem az ottani népzenét, viszont a második állítást megerősítem, hiszen az elektromos basszusgitár vagy a cajon biztosan nem tartozott száz évvel korábban a helyi folklór elengedhetetlen kellékei közé.

 

Meglepő módon mégis a Veja zenéje úgy szólal meg, mintha népzenét hallgatnék. Ez véleményem szerint az énekstílusnak köszönhető, amely jobbára autentikus hatást kelt, függetlenül a hangszereléstől. Mondjuk az is igaz, hogy Goran Farkaš jellegzetes orgánuma és a hozzá illő dalok sokat hozzátesznek a hangulathoz.

 

A modernizálásra jó példa a klipes „Orko tić”, ennek a ritmusa és hangszerelése, szóval úgy általában a zene szakít a hagyományokkal, és annyira modern, rockos, amennyire ezen a lemezen lehet. Amikor sokkal direktebben kapcsolódnak a népzenéhez (Dolce paradiso), a kísérletezést, a hangszeres kíséret újraalkotását akkor sem sorolják hátra. Elsőre nem gondoltam, hogy egyetlen hegedű jelentősen megváltoztatja a hangzást, aztán ez mégis megtörtént a „Nadrasla jelva” esetében, Dario Marušić vendégeskedésének köszönhetően.

 

„A Veja egy csoda. Ilyen isztriai jellegű interkulturális zene sehol máshol nem létezik, kivéve Horvátországban. Megtiszteltetés és mindenekelőtt öröm volt létrehozni ezt a globális szinten endemikus hangzásvilágot. Isztria, ez az egyedülálló mikrolokáció, a mi indítékunk és inspirációnk” – mondta Marijan Jelenić, hangtervező, producer.

 

A Škura ura nem az a lemez, amely azonnal megadja magát, de éppen ez benne az izgalmas. Minél többször hallgatja az ember, annál inkább kirajzolódik az a sajátos világ, amelyet a Veja felépített. Nem könnyű besorolni, de talán nem is kell – elég, ha működik.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Na planincah, Orko tić, Carneval

2022-ben megjelent album (Menart)

Weboldal: https://www.facebook.com/vejamusic

 

 

Az együttes tagjai:

Goran Farkaš – ének, billentyűs hangszerek, hegedű, duda

Saša Farkaš – ütőhangszerek, gitár

Marko Pernić – háttérének, harmonika, gitár

Ljuban Rajić – cajon, ütőhangszerek

Sebastijan Demark – basszusgitár

Marijan Jelenić – hangtervező

 

Közreműködők:

Dario Marušić – ének, hegedű

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Škura ura 04:19
  2. Teško majki 02:54
  3. Na planincah 03:37
  4. Mantegnade 04:03
  5. Ki je ki 03:22
  6. Orko tić 03:09
  7. Dolce paradiso 06:13
  8. Nadrasla jelva 04:20
  9. Oj radosti 03:51
  10. Carneval 05:45