Zenék a nagyvilágból – Hersi Matmuja & Jacopo Conoci: LUM – világzenéről szubjektíven 519/3.
Írta: Galgóczi Tamás | 2026. 04. 12.

Amikor első ízben hallottam erről a projektről, erős kétségeim voltak azt illetően, hogy vajon ebből mennyire élvezhető zene születik majd. Mert valljuk be őszintén, egy operaénekesnő és egy klasszikus tanulmányokat végző csellista találkozását nem feltétlenül izgalmas világzenei eseményként képzeli el az ember. Egészen idáig.
Az albán Hersi Matmuja szülőföldje népdalait énekli sajátos stílusban, amelyben egyaránt fellelhetők a népi hagyományok, a klasszikus tanulmányok és egy kevés a kortárs nyugati popzenéből. A cselló sem marad el a sokszínűség tekintetében, és akkor még nem szóltunk a három alkalmi segítőről (gitár, lant, ütőhangszerek), akik visszafogott módon kísérik a duót.
Ez a párosítás valami hihetetlen harmóniában fonódik össze, és hogy ez nem puszta szóvirág, arra ékes bizonyság a „Beddha Ci Dormi” című salentói szerelmesdal. Igen, nem tévedés, Albániából indulunk, majd követve a középkorban, a török hódítás elől menekülőket, megérkezünk a dél-olasz térségbe. Ami egyben azt is jelenti, hogy nem csupán a különféle zenei stílusok keverednek az albumon, hanem az eltérő kultúrák is.
Fontos megemlítenem, hogy az ének és a cselló önálló életet él, bár vitathatatlan, hogy figyelnek egymásra és a köztük lévő harmónia végig érzékelhető. Ez akkor élvezhető legjobban, amikor csak ők ketten állnak a mikrofon mögött, és nincs jelen a többi hangszer. Tetszik a „Shëjvi” csellószólója – ez sem gyakori a világzenei albumokon –, nem véletlenül ez az egyik kedvenc számom a lemezen. A másik véglet, amikor öten egyszerre játszanak (Kolazh lumjan), ekkor hirtelen új rétegeket kapunk, és talán ez áll a legközelebb a hagyományos – értsd megszokott – dalszerkezethez.
„Interpretációs megközelítésünk célja a klasszikusság abban az értelemben, hogy tiszteletben tartjuk e dallamok tisztaságát, erejét és nyugalmát, de egy új kontextusba is helyezzük őket.”
Amikor azt mondom, hogy Hersi Matmuja és Jacopo Conoci odafigyel egymásra, ez egyfajta inspiráló párbeszédet is jelent. Olyasmit, mint amikor egy baráti beszélgetés végén mindenki úgy távozik, hogy a saját véleménye mellé kapott egy másik, eltérő, de hiteles nézőpontot.
A LUM album egy izgalmas kísérlet különböző korok és stílusok ötvözésére, modernizálására(?), de úgy, hogy az érzelmi mélység, a szellemiség megmaradjon. Ez a tíz szám többszöri hallgatást igényel, mert elsőre nem lehet minden apróságot felfedezni a zenében.
Meghallgatásra ajánlott számok: Shëjvi, Struka E Cucës, Vare Vare
2026-ban megjelent album (Maladisco)
Weboldal: https://www.facebook.com/HersiMatmuja.Official

Az együttes tagjai:
Hersi Matmuja – ének
Jacopo Conoci – cselló
Közreműködők:
Valerio Daniele – gitár
Luca Tarantino – tiorba, reneszánsz lant
Vito De Lorenzi – ütőhangszerek
A lemezen elhangzó számok listája:
- Çikë o mori çikë
- Struka E Cucës
- Shëjvi
- Vare Vare
- Prej zamanit
- Dada
- Turtulleshë
- Beddha Ci Dormi
- Kolazh lumjan
- Ka ardh vakti