Beszámoló: Sir John Eliot Gardiner - The Constellation Choir & Orchestra – Müpa, 2026. április 7.

A húsvéti időszakhoz illeszkedő előadás programja különleges ívet rajzolt meg a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben: nem egyszerűen három Bach-mű hangzott fel egymás után, hanem egy fokozatos spirituális és zenei felemelkedésnek válhattunk részeivé. Bach kantátáiban ugyanis a hangszer és az emberi hang egy olyan dialógust folytat, amelyben a zenei párbeszédek révén a hallgató maga is szinte részévé válik a teológiai történetnek.

 

Már a nyitó kantáta, a Der Himmel lacht! Die Erde jubilieret (BWV 31) első perceiben feltűnt Sir John Eliot Gardiner azon karakteres megközelítésmódja, ami a vokális szólamokat retorikai gesztusokként kezeli. Így a The Constellation Choir & Orchestra megszólalása nem tömbszerű hangzásként hatott, hanem élő beszédként: a szólamok egymásra reagáltak, a zenekar pedig mintegy kommentálta az énekes(ek) kijelentéseit. Különösen emlékezetes volt az a rész, ahol a szoprán szólam és az obbligato valódi kamarazenei párbeszéddé alakította az áriát. Bachnál az ária lényegében egy olyan duó, ahol a hangszer a lélek másik hangja.

 

A hangverseny első felének csúcspontját a Bleib bei uns, denn es will Abend werden (BWV 6) kantáta jelentette, amely szerkezetileg is különösen alkalmas az intim dialógusokra. Az egyik legszebb pillanat az alt-ária volt, ahol a cselló hosszú, elmélkedő vonalai az énekes frazeálását tükrözték.

 

Az est abszolút csúcspontja viszont kétségtelenül a Húsvéti oratórium (BWV 249) előadása volt a szünetet követően. Hilary Cronin áriája különösen kiemelkedett a többiek közül: hangjának tisztasága és természetes fényessége nem pusztán technikai bravúrként hatott, hanem egy olyan narratív erőként, ami Bach húsvéti zenéjének lényegét mutatta meg. Azt, hogy a feltámadás öröme nem statikus állapot, hanem mozgás, kommunikáció, kölcsönös válaszadás.

 

Gardiner vezénylése alatt a zenekar áttetsző hangzása tudatosan hagyott teret a szöveg artikulációjának, miközben a ritmikai energia folyamatosan hajtotta előre a zenét. A Constellation Choir pedig különösen lenyűgöző volt abban, ahogyan a kórustételekben a szólamok kamarazenei érzékenységgel reagáltak egymásra – mintha a nagy apparátus is egyetlen, velünk lélegző organizmusként működött volna.

 

 

Elhangzó szerzemények: