Főkép

Folytatódik Sakamoto Kenshirô fantasy manga sorozata, amely azzal nyert meg magának, hogy a bibliai hátteret képes volt újragondolni, de olyannyira, hogy pár néven kívül más hasonlóságot nem találtam benne. Egyébként meg minden igaz, amit az első rész kapcsán leírtam:

 

„A címben említett animák, a szerző elképzelése szerint elemi szellemek, és az esetek többségében rosszindulatúak az emberekkel szemben. Noé annak idején isteni segítségével bezárta őket a borítón látható könyvbe, így sokáig nyugalom és béke honolt a Földön, majd történt ez meg az, és az animák kiszabadultak. Toé, aki Noé leszármazottja, manapság azzal tölti az idejét, hogy ezeket a rossz szellemeket hajkurássza, és siker esetén újra bebörtönözze.”

 

A második kötet gyakorlatilag két, egymástól független történetet tartalmaz, melyek mindegyike kapcsolatban van Toé alapküldetésével, de nem épülnek egymásra. Azt persze egy szóval sem állítom, hogy az előző rész ismerete nélkül minden érthető és tiszta lesz – haladjunk szépen sorban.

 

Az első sztoriban az animák utáni hajsza egy titokzatos városba vezeti Toét és J-t, amelyet szörnyű gonoszság sújt. A pletykák szerint Ábelt, a híres kardforgatót és a gyönyörű Awan jegyesét, a saját testvére, Káin ölte meg. Ez a testvérpár ugye ismerős a Bibliából? Persze itt egészen másként alakulnak az események, miként a környezet is teljesen eltér az Ószövetségben leírtaktól, ahol földművesként és pásztorként ismerjük őket. Cseppet sem meglepő módon a háttérben ezúttal is egy anima áll, de számos csavart és meglepetést kell túlélnie hősünknek, mire minden titok és ármány lelepleződik. Tetszett a város, ahol minden férfi kardforgató, és minden háznak egyedi kardtípus a védjegye. Micsoda RPG-s kalandot lehetne egy ilyen ötletből írni, hiszen senki sem tudja, hogy a szembejövő polgár milyen szintű párbajhős.

 

 A második kaland egyszerre jelent fizikai és morális kihívást Toé számára. A helyes cselekvéshez elvileg új társára támaszkodhat, akinek a neve (Tatár) elsőre okozott némi homlokráncolást nálam. Máshonnan nézve viszont ez egy szükséges lépés, mert tovább bővíti ismereteinket az animákról. Amire biztosan szükségünk lesz a jövőben.

 

Sakamoto Kenshirô kellő figyelmet fordított a részletekre. Nem szűkölködünk harcokban, miközben a humort sem kell nélkülöznünk, és apránként Toé is változik, hiszen az átélt kalandok, találkozások formálják erkölcsi rendjét. Természetesen a Noétól, illetve a szüleitől örökölt parancsolatokat is betartja – ezekből kapunk ízelítőt a fejezetek, akarom mondani az énekek elején.

 

Viszont úgy gondolom, teljesen kizárt, hogy a következő, harmadik kötetben lezáruljon a sorozat. A jelenlegi tempó mellett már az is komoly előrelépés lenne, ha ezt az első királyi elemet sikerülne az őt megillető helyre juttatni. Ennek fontosságát az első kötetben történtek magyarázzák meg, érdemes tehát ott kezdeni a sorozattal való ismerkedést.