Főkép

James Willard Schultz (1859–1947) amerikai író és etnográfus számos könyvet írt az általa jól ismert észak-amerikai indián törzsek életéről, legendáiról, egyúttal számos hely és természeti képződmény elnevezése is neki köszönhető (bár ezek egy részét ma már más néven lehet megtalálni a térképen). A Napkútnál már megjelent egy könyve 2022-ben (A ​feketeláb indiánok között), ez tehát a második magyarul is olvasható írása.

 

A 140 oldalas könyvecske részben útinapló, de még inkább az utazás közben előkerülő indián legendák, mítoszok, mesék és történetek gyűjteménye. Schultzot befogadta a feketeláb nevű indián törzs, indián nevet is kapott (Ap-i-kun’-i), első felesége is ebből a törzsből származott. Ez azért fontos, mert, ahogy több ponton kiderül, neki sokkal inkább megnyíltak az őslakosok, és bepillantást engedtek a számára amúgy titkos szertartásokba is. Ő ezt egyrészt azzal igyekezett meghálálni, hogy könyveiben feljegyezte, amit elmeséltek neki. Másrészt pedig igyekezett indián neveket adni Amerika általa bejárt részeinek, melyeknek még nem volt fehér embertől kapott neve (vagy ha volt, hát francia). Tegyük hozzá, hogy a könyv 1916-ban jelent meg eredetileg, tehát akkori állapotokat tükröz.

 

Az elmesélt történetek között tényleg mindenféle van, a gazdag indián folklórból merítőktől kezdve a közelmúlt véres és borzalmas eseményeit felelevenítőig. Átjön az indiánok bölcsessége, természetközeli életmódjuk szépsége is. Az ekkor már idősödő Schultz is keserű nosztalgiával emlékezik meg a tovatűnt időkről, amikor még bőven volt bölény a Montana állam hegyeitől délre elterülő prérin, és még nem tiporták el és űzték rezervátumba a fehér hódítók az őslakosokat a kultúrájukkal együtt. Ugyanakkor az is kiviláglik, hogy a különféle indiántörzsek mindig is csatáztak egymással, s ugyanúgy aprította egyik a másikát, ahogy gyakorlatilag szerte a világon szokásban volt (és van azóta is)…

 

A könyvet R. W. Reed fotói illusztrálják, melyek, ha jól értem, a kötet keretét adó utazáson készültek. Beállított képek ugyan, nem elkapott pillanatképek, mégis átható erővel adják vissza a csodálatos táj szépségeit, s a velük tartó, a történeteket elmesélő, gyakran akár azokban szereplő indiánok nemes tartását, s valamelyest életmódját is.

 

A kötet az előző könyv ismerete nélkül is élvezetes és magával ragadó olvasmány, bár valóban inkább történetek füzére, mintsem egybefüggő elbeszélés. A magyar szöveg kellően gördülékeny és jól olvasható, mindazonáltal szerintem vannak hibák a fordításban. Legalábbis ma a Gleccser Nemzeti Parkot magyarul Glacier Nemzeti Parknak hívjuk, és egyik-másik állatnak sem ez a magyar neve – pl. a bighorn kecskének fordított állatot én kanadai vadjuhként találtam meg. Ezek azonban apróságok, melyek mit sem vonnak le abból, hogy egy letűnt kor dokumentuma ez a kötet, mely vékonysága dacára nagyon sokat mondhat a mai olvasónak is.