Zenék a nagyvilágból – Nusantara Beat: Nusantara Beat – világzenéről szubjektíven 504/1.
Írta: Galgóczi Tamás | 2025. 12. 24.

Úgy tűnik a Glitterbeat szerkesztőségében szeretik a pszichedelikus muzsikát, hiszen idén már több ilyen album megjelent náluk. Hozzám eddig általában a török, illetve anatóliai gyökerű muzsika jutott el, ami értelemszerűen nem jelenti azt, hogy csak ebben a régióban élők tudják miként kell elszállós zenét játszani. Erre jó példa a holland Nusantara Beat együttes bemutatkozó lemeze, amelyhez Indonézia nyújtott inspirációt.
Ez nem véletlen, hiszen a muzsikusok indonéz származásúak, szóval érthető, hogy ezt a zenei hagyatékot építették be a zenéjükbe. A pszichedelikus rock sem ismeretlen számukra, hiszen a tagok korábban olyan bandákban játszottak, mint például az Altin Gün. A saját magukról elnevezett albumon érződik, hogy volt idő a zeneszerzésre, átgondolt, jól kidolgozott és kellőképpen változatos anyagot rögzítettek a stúdióban.
Mivel idén áprilisban láttam őket élőben a Budapest Ritmon, csak kicsit lepődtem meg hallgatás közben – elsőre azért hiányoznak a megszokott török dallamok. Aztán hamar rájöttem, hogy egy teljesen más közben mozgunk, mert a pszichedélia mellett rock, diszkó, funky, valamint különféle indonéz zenék hatásait fedeztem fel a számokban. Sonny Groeneveld így jellemezte az albumot:
„Dalainkban misztikus, szinte filmes hangulat uralkodik. Valami modális, titokzatos és hangulatos. De ugyanakkor a groove-ok nehezek, táncolhatóak, sőt egy kicsit veszélyesek is. Szeretjük úgy gondolni rá, mint nosztalgikus és pszichedelikus indonéz groove zenére.”
Ezzel nem tudok vitatkozni, mert tényleg változatos lett a saját magukról elnevezett korong, és diszkótól kezdve rockig sokféle stílust felvonultatnak. Plusz pontot érdemel, hogy olyan hagyományos indonéz hangszereket is megszólaltatnak, mint például a gamelán, kecapi és különféle ütőhangszerek.
Meglepett, hogy mennyire meghatározó időnként az elektronika, ebbe az irányba a „Bakar” című számban kalandoznak el a legmesszebb. Popos hangulata van az utolsó dalnak (Cinta Itu Menyakitkan), ez a melankolikus darab mintha a múlt század hetvenes éveiből került volna elő. Nekem természetesen a rockosabb, dinamikusabb szerzemények tetszenek, mint például a klipes „Tamat” és az albumindító, szintén klipes „Ke Masa Lalu”. Ez utóbbi mintha a bollywoodi és az indonéz zene keveréke lenne, de a gitár-szintetizátor kettős hamar irányba állítja a hallgatót, bár a filmes érzés azért megmarad.
A Nusantara Beat legnagyobb kincse szerintem Megan de Klerk, mert lazán prezentálja a különféle stílusokhoz és hangulatokhoz illő éneket, legyen szó szerelmes balladáról, vagy elszállós rockzenéről. Izgalmas bemutatkozás, egyértelműen új színt jelentenek a pszichedelikus zenék között.
Meghallgatásra ajánlott számok: Tamat, Ke Masa Lalu, Kalankang
2025-ben megjelent album (Glitterbeat)
Weboldal: https://nusantarabeat.com/

Az együttes tagjai:
Gino Groeneveld – ütőhangszerek
Jordy Sanger – gitár
Megan de Klerk – ének
Michael Joshua Yonata – basszusgitár
Rouzy Portier – gitár, billentyűs hangszerek
Sonny Groeneveld – dobok
A lemezen elhangzó számok listája:
- Ke Masa Lalu 04:23
- Kalangkang 03:35
- Di Pantai 03:11
- Bunga Mekar 03:31
- Ular Ular 03:21
- Kupu Kupu 03:45
- Gapura 02:10
- Hilang Kendali 04:05
- Tamat 02:55
- Bakar 05:33
- Cinta Itu Menyakitkan 04:26