Főkép

Cecilia Bartoli fellépése Budapesten mindig ünnepszámba megy, ezúttal azonban különösen lehengerlő volt a találkozás ereje. Orpheusz szerepében nem csupán technikai fölényét, hanem rendkívüli kifejezőkészségét is megmutatta, a rendezés pedig valójában a nemi szerepek kérdését is nyitva hagyta, amit Bartoli rugalmas és sűrű érzelmi tartalommal telített hangja és frazeálása is felerősített. Bartoli Orpheusza nem heroikus figura, hanem sebezhető, gyásztól megsebzett ember, akinek fájdalmát a legegyszerűbb zenei eszközökkel is képes volt Bartoli átélhetővé tenni. A híres gyászária megszólalása megrendítő csöndet teremtett a nézőtéren: minden hangnak súlya, minden szünetnek jelentése volt.

 

A további szereplők méltó partnerei voltak Bartolinak: Francesca Aspromonte Eurüdikéje érzékeny alakításként bontakozott ki, hangjának tisztasága és finom árnyalása különösen a pár konfliktusát megjelenítő jelenetekben hatott erősen. Laura Andreini Ámorként világos, könnyed tónussal képviselte a transzcendens dimenziót, megjelenése egyszerre volt játékos és sorsszerű.

 

Az est egyik kulcsszereplője a Les Musiciens du Prince–Monaco együttese volt, amely historikus hangszereken, áttetsző, mégis drámai erejű hangzással kísérte az énekeseket. A zenekar játékában jól érződött Gluck reformszellemének lényege: a zene nem önmagáért, hanem még a tisztán instrumentális részekben is a dráma érdekében szólalt meg. Gianluca Capuano vezénylése fegyelmezett és inspiráló volt, tempói természetesen követték az érzelmi ívet, a hangsúlyok pedig világosan rajzolták ki a történet fordulópontjait.

 

A pármai változat sajátosságai – a magasabb fekvésű Orpheusz-szólam és a happy ending elhagyása – különösen következetes drámai ívet kölcsönöztek az előadásnak. A koncertszerű forma ellenére a zene és az ének olyan intenzitással teremtett színpadi helyzeteket, hogy a hallgató nemcsak könnyedén maga elé képzelhette az alvilág komor tájait és Orpheusz reménytelen küzdelmét, hanem részévé vált képzelete tárgyának. A Hádészba – a színpadszéli lépcsőkön a közönség soraiba – alászálló és utat kereső Bartoli-Orpheusz párbeszédét a barátságtalanul és fenyegetően megjelenő alvilági kórussal együtt, hangtalan árnyakként szemléljük, mint ahogy a hősök szigetét megvilágító erős fénybe is beleolvadunk.

 

Minimalista színpadi eszközökkel megvalósított, hatásvadász barokk operát látunk és élvezünk, ami a hangszeres zenei megoldásokon keresztül a legfinomabb dinamikától a szó szerinti metál (hangfém-lemez) fülsüketítő nagyzenekari funkcióin keresztül szól hozzánk. Bartoli és partnerei pedig így Gluck eszményét váltják valóra: az egyszerűségből fakadó szépséget, amelyben a zene a költészetet és az emberi érzelmeket szolgálja. Egy ritka, elmélyült élménnyel gazdagodunk, mivel a MÜPA saját produkciója nem pusztán egy kivételes vendégszereplést állított színpadra, hanem egy olyan ritka, az operával való találkozásnak adott teret, amikor a zene nem egyszerűen felemeli hallgatóját, hanem visszavezeti önmagába.

 

Az előadáshoz kapcsolódó részletes digitális műsorfüzet: ITT.