Főkép

Ugyan már tíz éve írok cikkeket a rovatba, de még mindig vannak olyan együttesek, előadók, akikkel nagyon szeretnék foglalkozni, de mindenféle okok miatt erre még nem került sor. Most az egyik ilyen tartozásomat tudom le, amikor a kanadai Le Vent du Nord idén megjelent albumával kapcsolatos gondolataimat fogalmazom meg.

 

Québeci muzsikusokként értelemszerűen a francia népzenéhez nyúltak vissza 2002-ben, amikor megalakult az együttes. Azóta átestek pár tagcserén, a mostanival együtt kiadtak tizenhárom albumot, több kontinensen felléptek, nyertek néhány díjat – szóval kifejezetten mozgalmas éveket tudnak maguk mögött. Mind az öt tag énekel – ezt alaposan kihasználják a dalokban, például a „Fleuve” címűben –, és mindenki több hangszeren játszik.

 

A mostani album simán értelmezhető koncept albumként, melynek témája a szomszédságok (Voisinages). Ebbe beleférnek a zenei, valamint a földdel (Fleuve) és az emberekkel való szomszédságok. A dalok történelemről (Carillon) és olyan triviális hétköznapi történetekről szólnak, mint két ember viszálya (Par-dessus le pont).

 

Ugyan korábban említettem, mennyire meghatározó az ének, szerencsére azonban feltettek a lemezre egy három részből álló instrumentális kompozíciót (Bienvenue), amiben megmutatják, valójában mennyire jó muzsikusok. A másik végletet a szinte teljesen a cappella „L’Acadie” képviseli, tele energiával, fülbemászó dallammal. A nem francia hatások is gyakran felbukkannak, legyen az blues vagy cajun (Salut Réjean), esetleg reel (Par-dessus le pont).

 

Mivel nem ismerem a Le Vent du Nord korábbi lemezeit, azt nem tudom megmondani, mennyire tekinthető kísérletezőnek, újítónak a Voisinages, abban viszont biztos vagyok, hogy élvezték a közös zenélést. Csak találgatni tudok, mennyire hatott a régi tagokra az utoljára csatlakozott André (Dédé) Gagné, de figyelembe véve az általa írt utolsó dalt, a „Fleur radieuse” címűt, mindenképpen egy tehetséges dalszerzőt nyertek vele.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: L’Acadie, Par-dessus le pont, Salut Réjean

2025-ben megjelent album (La Compagnie du Nord)

Weboldal: https://leventdunord.com/

 

 

Az együttes tagjai:

Nicolas Boulerice – ének, hurdy-gurdy és zongora

André Brunet – hegedű, lábütőhangszerek és ének

Réjean Brunet – basszusgitár, diatonikus harmonika, québec-i bombarda és ének

Olivier Demers – hegedű, mandolin, lábütőhangszerek, québec-i bombarda és ének

André (Dédé) Gagné – ének, gitár és buzuki

 

Közreműködők:

Blake Miller: ti-fer

Le Lion de Cléopâtre: ének

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Par-dessus le pont 04:00
  2. Bienvenue 05:30
  3. Le Pari de Jeanne 03:45
  4. Le Canotier 05:36
  5. L'Acadie 03:14
  6. Fleuve 02:57
  7. La Lettre 03:59
  8. Du Nord au Sud 04:51
  9. Une nuit dans les Auberges 05:06
  10. Carillon 04:26
  11. Salut Réjean 04:22
  12. Fleur radieuse 03:49