Főkép

Bár lehetett volna ez a könyv Stephen King és Maurice Sendak olyan közös munkája, melyben a két alkotó ténylegesen együtt dolgozik, de nem így lett, minthogy utóbbi 2012-ben elhunyt, előbbi pedig 2025-ben (vagy legalábbis jóval utóbb) írta meg a szöveget utóbbi illusztrációihoz.

 

Kinget aligha kell bemutatnom, horror/dark fantasy/pszichothriller vonalon az utóbbi jó pár évtized legsikeresebb írója ő, milliók kedvence. Amerikában illetve tőlünk nyugatra Maurice Sendak hasonlóan alapnak számít a gyermekirodalomban, de magyarul csupán legeslegnagyobb sikere, az 1964-ben Caldecott-éremmel elismert Ahol ​a vadak várnak jelent meg, és az sem lett tömegek kedvence. Jellegzetes, kissé fura, félelmetes stílusban alkotott, így nem meglepő, hogy 1997-ben a Jancsi és Juliska opera verziójának díszleteit ő rajzolta-festette. Ezen képek adták jelen kötet alapját.

 

Jancsi és Juliska történetét persze mindenki ismeri, a német Grimm fivérek egyik leginkább közismert, számos verzióban elérhető meséje, mely King és Sendak nélkül is épp eléggé baljós és félelmetes. Sendak képeit azonban nem lehet ennyivel elintézni, ugyanis túl azon, hogy megvan neki a saját, ezer közül is felismerhető stílusa, humort és szövevényességet is vitt az illusztrációkba. Az erdő, a növényzet, az abban megbújó állatok és egyéb lények olyan elvarázsolt hangulatot adnak a kötetnek, hogy pusztán azok miatt is érdemes kézbe venni.

 

King ehhez képest nem is sokat tett hozzá az összképhez: viszonylag egyszerű, szikár, mégis gazdag nyelvezettel mesél. Nincs benne semmi leereszkedés, gyerekeknek szánt finomkodás vagy aranyoskodás – ha félreteszem a képeket, kapok egy tömör, de olvasmányos novellát. Melybe amúgy beleírt némi A Setét Torony utalást a gyerekrabló boszorkány kapcsán, ami a rajongóknak bizonyára tetszik, én erőltetettnek érzem.

 

Akárhogy is, a történet ebben a formában is számos réteget hordoz. Főleg pszichológiai szempontból sűrű, akárcsak maga az erdő, amelyben a két gyereket mintegy elveszejti gyenge akaratú apjuk és gonosz mostohájuk. Nyilván félelmetes mindez gyermeki szempontból, és pont azért lehet jó, ha valamelyik szülőjük olvassa fel nekik, hogy nyomban ki tudják beszélni, és ki-ki megnyugtathatja a maga gyerkőcét, hogy ő nem olyan ám, hogy ott hagyja az erdőben…