Főkép

Nem emlékszem hasonlóra a rovat elmúlt tíz évéből. Persze tudom, hogy vannak olyan művészek, akik nem elégedettek a kezükből kikerült alkotással, és később úgy gondolják, lehet még javítani rajta. Gondolok itt például Bíró Szabolcs nemrég kiadott, harmadszorra is átdolgozott Sub Rosa című kisregényére. Zenében is van ilyen, elég, ha az Iced Earth dupla válogatásalbumára (Days of Purgatory) utalok, ami az új énekesnek köszönhetően sokkal lenyűgözőbb lett, mint az első verziók.

 

Mondjuk az is tény, hogy nekem Shackleton nevéről Ernest Henry Shackleton jut az eszembe, akinek a zenéhez semmi, az Antarktiszhoz annál több köze volt. A címben említett Shackleton egy zenei producer, aki gyakran készít közös lemezeket más előadókkal. Ha jól értettem, akkor eredetileg csak egy számból készített volna remixet, azonban az annyira jól sikerült, hogy nem volt megállás, a komplett harmadik Saagara albumot kezelésbe vette. Úgy sejtem kevesen veszik majd a fáradtságot, és egymás után hallgatják meg a számokat, ettől kezdve meg mindenki másként éli meg a változásokat.

 

Ezt a lemezt sokkal kísérletezőbbnek tartom az elődjénél. Míg az indiai ritmusszekció nem módosult, addig sokkal hangsúlyosabb lett az elektronika használata. Gyakorlatilag rengeteg formában van jelen, de egyszer sem éreztem öncélúnak a különféle programok, hangok, effektek használatát. Nyilvánvalóan Shackleton határozott elképzelése volt, mit és hogyan akar hallani, és ezt szerintem sikeresen megvalósította. Figyelemreméltónak tartom, hogy a számok hossza nagyjából megegyezik a korábbi verzióéval – ez is bizonyítja, hogy újragondolásról, nem pedig újraalkotásról beszélünk.

 

Ehhez elegendő, ha áthelyezi a hangsúlyt, mondjuk a dallam helyett a ritmusra fókuszálva. Komolyan mondom, időnként úgy éreztem, mintha Shackleton tudatosan keresné a korábban háttérbe húzódó hangokat, és általuk ad új karaktert a számoknak, és ott van a korábban már említett elektronikai formák intenzív használata is.

 

Legfeltűnőbb a jazz térvesztése, ebbe a koncepcióba már nem fért bele. A minimalizmust pedig lecserélték kísérletezésre. Nem tudom megmondani, hogy melyik verzió tetszik jobban, mert mindegyiknek megvan a maga erőssége. Úgy sejtem, mindenki a saját preferenciája alapján dönt majd, de bárhogy is legyen, érdekes hallgatnivalót választ.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Northern Wind Brings Redemption, God of Bangalore

2025-ben megjelent album (Glitterbeat)

Weboldal: https://www.facebook.com/saagaraofficial/

 

Előadók:

Wacław Zimpel – klarinét, elektronika

Giridhar Udupa – ghatam

Aggu Baba – khanjira

K Raja – thavil

Mysore N. Karthik – hegedű

 

Közreműködők:

Sam Shackleton 

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. God of Bangalore (The Shackleton Version) 06:49
  2. Sunbeam Spirits (The Shackleton Version) 05:03
  3. The Rite of Rain (The Shackleton Version) 06:40
  4. Northern Wind Brings Redemption (The Shackleton Version) 06:00
  5. Where Is That Blossom (The Shackleton Version) 05:42
  6. Earth, Water and the Holy Groove (The Shackleton Version) 05:37